Az éj szeme zöld

SirGarhem•  2022. április 8. 11:41  •  olvasva: 62

Az éj szeme zöld


A patakban fürdik, fátylában, meztelen.

Kit ha köd se rejt, szél szava majd eláll: hogy ragyog!

Arra jár a fénysugár: jaj, biz' én meglesem –

Homlokát hogy simíták szűzi hajnalok. 


Közelebb hozzá már nem jutok. Akadály testemen

mindaz, mit nappalok éke von. Csak én vagyok.

Érte fázva levetem melegem

és vízbe suhanok ott ott ott andalog 


fázik már didereg partra vetné egy kacér hullám

de szél suttog és csak én vagyok menekül

elkapom szeretem ívét testemen bár tudnám 


neki most mi legyek neki adom mi csak volt 

nálam pára gőz ajkamon takaró remekül

leszek s lesz karom e hajnalon bújj belém ó te drága Hold – 


Holdfény, március

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

madaras2022. május 5. 13:55

...bocsánat - az első link hibás volt...
@SirGarhem:
Tudod kedves Krisztián - korom miatt - gimnáziumi éveim alatt ( 1959-1962) én még a klaszikusokkal szívtam magamba az irodalom szeretetét - hiszen akkor ők voltak a "kötelezők". Érettségi után eléggé eltávolodtam az irodalomtől - magával ragadott a sport - hosszú időre.
Visszatérésem igazából három éve történt meg - mikoris betegségeim miatt iróasztal mellé kényszerültem.
Szonettedre térve:
Formáját tekintve már érződik rajta a kortárs irodalom forma-lazítása az időmérték területén - viszont a szótagszámot egy sor kivételével tartottad - rímeltetés is maradt ( egymást követő kereszrímek) - sőt - ez a szonett egyben akrosztichon is ! Valószínű emiatt is - bontassz meg mondatokat - viszed át egyik felét a következő sorba.
Tartalma viszont a szerelmi líra gyöngyszeme - gyönyörúen írsz ( dalolsz) a benned dúló érzelmekről - mikor is, ha nem 18 éves korban....?
Mint ahogy bevezetőmben elkezdtem - önképzéssel jutottam oda - ahol most vagyok....hogy a szonetteket említsem - nekem a petrarcai szonet mind a 14 sora hatodfeles jambus. Belinkelek egyet - megtisztelsz, ha
Galambos István: Egy új év kezdetén
...és az anapesztikus szonettem pedig szintén ilyen módon készült:
Galambos István: Öröklétről
Úgy érzem, hogy korom és betegségem miatt már messze került Tőlem az a terület, ahol Te villogsz - és tehetséges vagy - az út vége felé haladó lelkemet ezek a gondolatok foglalkoztatják.
Elnézést szószátyárságomért - szeretettel, tisztelettel üdvözöllek.

madaras2022. május 5. 13:52

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Mikijozsa2022. április 27. 18:12

nagyon szép

madaras2022. április 27. 18:10

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

negyvenkilenc2022. április 9. 06:32

"Ereid lüktetése lenni vágyok,"
Gratulálok a pályázati vershez s s többihez is!
Sir, az egyik legszebben szóló szerelmes szív az öné!

SirGarhem2022. április 8. 11:46

Csókold a holnapot!
Névnapodra

Ködbe kókad itt le már a nap. Vágyad
Arcomra hajtsd, belém temesd. Amint
Tagjaid alélnak, test tűzzel bágyad,
Ilyen két karom is, fázik, ha kint,
Nem lágy vonalán, bőrödben járhat.
Kizárva lenni, és alkalmasint,
Aj, feledni feledet, éjet – százat?!
Bújj ide hozzám, belém csavarint,
Oly nagy a szél a tengeren,
Győzni ki fog? Micsoda küzdelem!
Addig homlokom ráncát csókkal oldd,
Rajta a holnapot, s ajkamra száll.
Alszik a víz, kisimul, csónak – hold, s
Megmarad, mit éjben nekem adál.

SirGarhem2022. április 8. 11:45

Füledbe suttogó

Hajolj rám hideg hajnalon,
Fejemben futkosó vágy-gondolat,
Hogy csak csókoljalak lágy virradat
Képében, mit úgy őröl kis malom

Nekem drága kenyerül arcodon –
Ajkadról így eszem, s szomjamat
Belőled oltom, te édes harmat.
Fázva rád, karod már el nem hagyom.

Itt vagy, s szívem titkát füledbe súgom,
És véle szállok én át testeden,
Simítva hullámit, ha megretten.

Hogy boldog szerelmünk soha ne múljon,
Ereid lüktetése lenni vágyok,
És ha te nem én, de én már te vagyok.

SirGarhem2022. április 8. 11:45

Egy szomorú kismadárnak

A nap már zsákruhába öltözött.
Nem néztem, és miért várt volna meg:
Nyárnál is hamarabb, mezítelen,
Izzadt pára-párnán álomba teng.
Reményem, hogy tán utolérem, eltűnt,
A terhétől büszke felém-felleg
Szürkeség szülte köde, ím megérint.
Elhinnéd, hogy én felé emellek?
Repítlek és repülni nem tudok.
Elhiszed, kismadár? Így vagy te boldog?
Testembe tűrlek, tűzbe tűnve szálló,
Láttalan utakon, kis arcodon,
Epedve fényt kereső – én, leoldok
Könny szülte csókokat, és megtalállak.

SirGarhem2022. április 8. 11:45

Csillagváró

Ott voltam, mikor csillagok születtek:
Reszketeg fény suhant az éjbe csak:
Illant tova – múló tél készül ennek –,
És szárnyaszegve szállva éltet ad.

Félt a fél, míg nem egész, és a fény:
Sötétbe rejtve magányom mi lesz?
Bújt a szép egyre hát, és nagy remény
Véle vész, hogy kebelén megpihensz.

Reszketett – s merni mert, ki nem tudott.
Kis lámpás gyúlt meg drága sün kezében,
S félve pislogó szemed megnyugott:
Karod karomban, bennem merészen.

Ott voltam, mikor csillagok születtek:
Te voltál a legszebb, enyémül veszlek.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom