Simike blogja

Simon Roland

Balatonfüred

Szurok-setét nádas,

éjbe karcolt árnyak,

vadkacsa lázad,

ébreszti a dermedt tájat.

Égbolttal kacér sirály szárnyán,

érkezik az arany pirkadat,

vizek iszap-mély száját,

feloldja a hattyú szépségű nyári pillanat.

Könnyes szemű vén platán,

emlékkönyvet lapoz,

szerelem, séta, magány,

mesélnek messze néző padok.

Szelek szitakötő-kék palástját,

felölti a pompás kirándulóhajó,

hívogat a Tihanyi apátság,

szőke Július szalad a parton.

  Simon Roland

  Falusi nyár

  Cifra ablakból elszökött,

  a szelíd muskátli,

  vadvirágok között,

  szabaddá akar válni.

  Hajnal és az érett alkony,

  két csibész udvarolni jár,

  szél zilálta árokparton,

  magányos pipacs áll,

 
  Kék szemű rengeteg,

  elhagyott arany topáz,

  Július, a szőke szende,

  mezítláb járja otthonát.

  Csalit mélyén csalán,

  sötétbe zártan fortyog,

  ne törjön meg a varázs,

  az éji italból kortyol.

 
  Elfeledett nyári nyelven,

  alkot a cserebogár,

  zöld ének, dús rejtek,

  titokból szőtt fonál.

Simon Roland

Farsang

Színes fények, zsongó ünnep,
dob, furulya és cintányér,
az utcákon maszkarás tömeg.
táncoló csörgők, bolondos színjáték.

Rémisztő figurák, őrült kavalkád
bohócok, katonák, hercegek, lantosok,
zörgetik eszeveszetten a tavasz ajtaját.
az ablakon benéznek a hívogató dallamok.

Meredek deres háztetőn,
ostort csattogtat a tél,
siklanak távoli fenyők,
telihold kinyitott esernyőjén.

Simon Roland

Téli tájkép

Hideg szemű hómező felett,
éhség űzte cinke száll,
vacogó táj egy árva kukoricaszemet,
egy kacér napraforgót sem kínál.

Oh, te jég sodratú folyam,
szomjas marhák helyett,
titok esküjű ég olt szomjat,
gyémánt röptű kavics rebben.

Itt a meztelen nyár fürdött,
szép emléket ringat a csónak,
csillagok közé szökött,
hintaját húzzák az éji lovak.

Mint a bolyongó lélek,
vándorol a sápadt hold,
fehér csendben zöld léptek,
dombon tiszafa dalol.

Szerelmespár andalog karöltve,
kezdődik a pompás nászéj,
zúdulnak a mély álmú völgybe,
az üvöltő szél és a néma tél eggyé válik.

Simon Roland

Kaland

Elfüggönyözött panoráma,
mosolygó sűrűsödő félhomály,
lopakodik a titkok világa,
saroktól az ágyig, belakja a szobát.

Hűs patak, forró vágy, tikkasztó nyár,
simogatta, formálta tolakodó combod,
ujjaim siklanak lábad bársonyán,
merész ívek követelik a csókot.

Táncol a csend és a zaj,
ölelkezik távolság és közelség,
testünk körül hullámzik a fal,
szenvedélybe dermed a kép.