Simike blogja

Simon Roland

Hőség

Felhőtlen égen évődő napkorong,
lombok alatt gondtalan üldögélsz,
buja fény csókolja a combod,
átölel, kényeztet a rét.

Kacéran kacsint a barack,
végignéz a feltáruló dombon,
ízletes gyümölcsbe harapsz,
lefolyik a leve a nyakadon.

Lángoló ajkadon,
végtelen szomjúság,
merész utakon,
a forróság jár.

Simon Roland

Sötétkamra

Sűrű hálóba szédült,

halként vergődő terek,

elől elszökött,

az exponált jelen.

Sötét fények,

álmodják a képet,

láthatatlan lélek,

írja az új emléket.

  Simon Roland

  Gyümölcsöskert

  Meggyízű napkorong,
  szépséget gyűjt,
  virágzó lombot,
  fénypalotába küld.

  Cseresznye színű zápor,
  a termésnek hízeleg,
  tündér őrzi a lángot,
  minden pillanat, egy üzenet.

  Eper és málna,
  bevallja a szerelmet,
  vonul szorosan párban
  csillag-titkokra fülemüle felelget.

  Barack illatú hold,
  háztető felett libben,
  kavics kér egy szót,
  s elmerül a vízben.

Simon Roland

Rejtélyek

Galamb járta toronyóra lázong,

fogaskeréken gördül a tér,

jövőbeli szerelmespárok,

várakozó padok, időtlen kép.

Ócska repedt tuskóasztal,

avítt tányér és fakupák,

néhány Ambrózia falat,

bűvöli az ízek urát.

Ezüst gerendák,

a titkot tartják,

várak fölé száll,

holdfényes padlás.

Az őrült végtelen,

önmagát küldi mindenhova,

széttörhetetlen lényekkel,

játszik a tükörszoba.

Simon Roland

Vágyak titkos szobája

Eltűnt a kék a hegy ormán,

az erdőbe szökött a patak,

ruháitól szabadul a lakosztály,

csak a tiszta vágy marad.

Mint az obszidián tőr,

a szemed sebez, vág,

éhesen, szomjasan jön,

követel, ölelésemre vár.

Körülfog a kívánatos combod,

elnyel a mohó szád,

csókot, még több csókot

fülembe suttog az ágy,

Mint a merész szerpentin,

piros csókokkal követem,

lábad bársonyos, formás íveit,

megrajzolom a buja tested.