Az utazók

Simon Roland

Az utazók

A hatalmas kiterjedésű ültetvényen egy férfi dolgozott. A nyári nap milliónyi sugarai nem kímélték a tűző napon tevékenykedő munkást. Egy pillanatra megállt, megigazította a szalmakalapját, megtörölte a homlokát, majd folytatta a munkáját.

A szemével kereste a hűséges háziállatát, a drótszőrű kedvencét végül a ház előtt burjánzó bokorban látta meg. Először arra gondolt, hogy az eb a nyomasztó nyári hőség miatt menekült be a sűrű zöldbe. A szokatlan viselkedés azonban egészen más kiindulópontot adott. Nem pihent a sűrű zöldben, hanem feszülten kuporgott és elfojtottan morgott. Az élesre csiszolt őseitől örökölt vadászösztönei újra felszínre törtek, hogy figyelmeztessék a közelgő veszélyre. A tudományos magazinok cikkeiben lehetett olvasni az állatok különleges képességeiről. Minden állat képes megérezni a veszélyes eseményt, mielőtt az bekövetkezne. Az eb gazdája az egyszerű emberek életét élte, így nem forgatta a tudományos magazinok és fantasztikus regények lapjait. A szabadidejében a csend ölelte könyvtár helyett szívesen üldögélt a kocsmában egy korsó sör mellett, a barátai társaságában vagy egyedül.

Az idénymunkás jéghideg leheletet érzett a háta mögött, ösztönszerűen megfordult volna, ha a teste végrehajtotta volna a központi idegrendszer parancsát, azonban képtelen volt megmozdulnia. A lába felemelkedett a földről és egy hullámzó formát látott a feje felett. A levegőbe emelkedett, a pipacs-piros cserepek és a lombok fölé. Az univerzum szövetein keresztül utazó dimenzió szörny elnyelte őt. A napszámos nem halt meg a lény gyomrában, de a bestia fogságába került. Hiába hunyta be a szemét, a dimenzió vándora által látott és megtapasztalt információ elektromos áramként átfutott az elméjén, ha akarta, ha nem. Mire a szalmakalap elérte a száraz földet, már varázslatos démoni helyeken, homokszemként lepergő évszázadokon át suhant tova, a világ magasságát és mélységét érintve. A másodpercek töredéke alatt felépülő felhőkarcoló látvány megdöbbentette, úgy nőtt ki a földből, mint a felgyorsított dokumentumfilmben egy virág. Egy középkori települést látott, amelyet úgy építettek, hogy felülről nézve egy kulcsot formáljon. A messzi távolból látta a rémülten csaholó kutyáját és a tűzpiros tetős házat. Szegény négylábú még mindig a megmagyarázhatatlan esemény hatása alatt állt. Ijedt ugatása sokáig kísérte a férfit, aki ugyan túlélte az utazást és visszakerült a mezőre, azonban az átélt élmény hatására megváltozott az egyszerű élete.

Az új főorvos még egyszer megnézte magát a tükörben és csatlakozott a folyosón várakozó doktornő, az ápolónők és a gyakornokok társaságához.

Megkezdődött a szokásos kórházi vizit. A csinos orvosnő vezette a csapatot, az öt éves tapasztalat magabiztossá tette lépteit. Beléptek az első kórterembe. Az első beteg az ágy szélén üldögélt és a megmaradt levesét kanalazgatta, a másik az ablak felé fordulva szunyókált. - Amikor egy héttel ezelőtt a belgyógyászati osztályra került, a kommunikáció teljesen lehetetlen volt. Hallucinált és teljesen legyengült - A szépséges gyógyító a főorvosnak ecsetelte a páciens történetét, miközben az egyik gyakornok, egy kíváncsi tekintetű lány szorgalmasan jegyzetelt a füzetébe. A páciens asztalán két klasszikus könyv várakozott - A kezelések hatására a beteg állapota folyamatosan javult, holnap elbocsájtjuk – ezzel a mondattal búcsúzott el tőle, majd a doktornő odalépett a szomszédos ágyhoz és a tekintetek a másik betegre fókuszáltak.

Az utazó befejezte az ebédet és az ablak előtt állókat figyelte. A doktornő részletesen vázolta a szükséges kezeléseket az új főorvosnak, aki lelkesen, elgondolkodva bólogatott. – Hamarosan hazamegyek – a kutyájára gondolt. A tanulólány a füzetébe gyűjtötte az elhangzott latin szavakat, a lelkes jegyzetelés közben a könyvéből egy papír fecni hullt ki.

A vándor megfeledkezett a gyengeségéről és felvette a papírt, mely egy rajzzal büszkélkedett.

A jól sikerült remekmű egy megdöbbentően ismerős emlékképet hozott elő az emlékeiből. Az alkotó művész tehetségét nem lehetett kétségbe vonni.

A felülről látszó épületek összessége egy kulcsot formázott.