A szabadság érzése II. rész

Simon Roland

A szabadság érzése II. rész

Annak ellenére, hogy a horizont bezáródó bíbor kagylóként viselkedett vele szemben, a tenger ritmusos ősi mozgása és illata lenyűgözte, magával ragadta. Akárcsak a különböző térben és időben történő események, az élet vásznán a tenger és az égbolt egybefolyt. A hideg kék szín sós ízzé vált a szájában. Habár most úszott életében először, nem törődött a kilátástalan helyzetével és az ezerféle lehetséges veszéllyel, a felszínre került ösztöneinek engedelmeskedve haladt előre. Folyamatosan járt a lába a víz alatt. Hátra nézett, látta a kopár hegyvonulatot és a terebélyes nagy fa és a szél örök táncát. Az őrök kiáltása a korábban kilőtt nyílvesszők sorsára jutott, elenyészett a múlt dühöngő habjai között. Később már csak a sirályok rikoltása körvonalazta a szárazföldet, majd az is beleveszett a távolság ködös emlékezetébe. Az alacsonyan szálló fellegek baljóslatú figyelmeztetést küldtek. A váratlanul érkezett fémes csörgés miatt ide-oda dobálta, forgatta a fejét- Mi volt ez? -

Az álom olyan könnyen és hirtelen szökött ki az elméjéből, mint a rácsok között besurranó pirkadat első hulláma, amely lágyan ringatta az egész szilárdnak hitt komor zárkát. Tiszta szemmel bámult bele az ismerős alak szemébe, aki újra és újra szórakozottan húzta végig a rozsdás kulcsot a rácsokon, a szája a füléig ért. A szokásosnál hamarabb érkezett a szelídítő. A szomszédos cellában alvó szolgák még az iszonyatosan irritáló zaj hatására sem kapták fel a fejüket. A tegnap esti jutalom bor még uralta az elméjüket, így az ágyon szunyókáltak, az álomvilágban a szökést tervezgetve.

Amikor az idomár kivezette a fekvőhelyéről, megtaposta a gyűlölt mestere groteszk árnyékát.

A trónterem ajtaja még zárva volt, amelyet most már gyönyörű fátyolvirágok kereteztek.

A kastély olyan részére hatoltak most be, ahol még nem járt. A konyha tiltott terület volt számára, ahonnan finom falatok illata indult útnak. Néhány inas a szörny látványa miatt a konyhapulthoz húzódott. Amíg a parancsolója a mesterszakáccsal váltott eszmecserét, addig titokban megevett egy csirkecombot, néhány süteményt is elfogyasztott és belelefetyelt a rumos puncsos tálba.

A konyhából induló titkos átjárón keresztül vitték az ételeket a felszolgálók a trónterembe.

A legügyesebb bűvészt is megszégyenítő szolgálót követtek, aki bravúrosan közlekedett a zsúfolttá vált folyosón, a kezében két megpakolt tálcával egyensúlyozott.

A terembe érve automatikusan felnézett az egyik 30 méter magas oszlopra, amely szédítő magasságokba emelkedett. A hajnalfény kúszónövényként tekeredett a pillér vastag teste köré. - Gyerünk, menj a gazdád elé, ne lustálkodj – noszogatta az idomár az elgondolkodott lényt, aki csak most vette észre az elhízott fejedelmet és a vékony feleségét. - Szörnyecském, ülj ide – mondta atyáskodó hangon. Egy fegyveres érkezett lélekszakadva – Néhány katona fellázadt az elmaradt zsoldok kiosztása miatt. Betörtek a kincseskamrába és elbarikádozták magukat – Minden ember kiviharzott.

A szörny egyedül maradt a trónteremben. - Nincs olyan ember, aki képes lenne felkúszni azon a 30 méteres oszlopok egyikén - Idézte az egyik elkeseredett szolgát - Én szörny vagyok - Határozottan elrugaszkodott és a mancsával átölelte az oszlopot, nagyon erősen kellett kapaszkodnia, mivel az csúszós volt. Semmilyen repedés vagy dísz nem könnyítette meg a feljebbjutását. Minden egyes mozdulat hatalmas energiáját emésztette fel. A lény talán a 30 méteres oszlop feléig jutott, amikor nem bírta tovább, izmai elernyedtek és lassan csúszni kezdett lefelé. A legfelső ablak kacsintásába beleborzongott. Visszhangzó tapsvihar körözött a falak között. Mikor elérte gigantikus pillér alját, fáradtan és megszégyenülve felnézett. A fejedelem elégedett kerek fejét látta. A nagyhatalmú megdicsérte, mivel azt hitte, hogy ez is része a produkciónak.

A lakodalom napján a trónterem megtelt messze földről meghívott vendéggel, katonákkal. Miközben mulatoztak a küzdőtéren verekedő szolgákat figyelték, a győzteseket ünnepelték, a veszteseket kiátkozták. A pap ünnepélyes ceremónia közt összeadta a párt, akik tánccal kezdték a házasság első perceit. A lázadókat még aznap kivégezték.

Egy téli napon indultak el nászútra. Egész nap esett a hó. A hintó nagyon lassan haladt felfelé a hegyi úton, amelyben a fejedelem és a neje utazott, négy elit testőre kíséretében. A mögötte haladó zárt szekéren zötykölődött a szörny és az idomár. A kocsisok is az uraság katonái közül kerültek ki. Az uraság úgy rendelkezett, hogy a kedvenc háziállata is velük tartson a hosszú úton, mivel lenyűgözte a veszélyes produkció. Az állatidomárt viszont bosszantotta a mutatvány, mivel azt ő nem adta utasításba, és elhatározta, hogy az út során pokollá teszi a lény életét. A bestia már nagyon éhes volt, egy napja nem evett és nem ivott. A parancsolója elkezdte kibontani a dobozát, de aztán másképp döntött és kihajította az ablakon az egész hetes étel és ital adagját – Csak nekem szabad engedelmeskedned. Most majd megtanulod, hogy velem nem szórakozhatsz -

A szekér váratlan rohamra indult a gyémánt fejű elérhetetlen csúcsok ellen. Éhes farkasok eredtek a két kocsi nyomába, az ezüst hátúak megjelenése megijesztette őket és iszonyatos gyorsasággal vágtattak a folyamatosan és vészesen keskenyedő úton. A szakadék belevájta farkasfogát a hintóba. A paták egyszerre dörömböltek a mennyek kapuján és a megfagyott remények földjén.

A lény a másik doboz felé nyúlt, mivel már kopogott a szeme az éhségtől– Mit képzelsz? Ez az én adagom. Menj a helyedre! – az idomár az ostoráért nyúlt. A szörny úgy megütötte a szerencsétlent, hogy az azonnal meghalt. Felfalta az összes ételt, amit itt talált. A kocsi a szikláknak vágódott, a repedésen keresztül a tél fagyos arcát dugta be. A bestia felugrott a tetőre és körülnézett. Még sohasem látott ilyen lélegzetelállító látványt. A szakadékban hóborította fenyvesek integettek, a süvöltő szél hullámként vágtázott a hegyormok közt. Az elől haladó hintó belefordult a szakadékba. Az elszabadult lovak folytatták az eszement vágtát. Elrugaszkodott, a levegőbe emelkedve látta a farkasok szemét, a vadság és a szabadság leírhatatlan érzését olvasta ki belőle. Hallotta a fejedelem utolsó üvöltését és a neje drámai sikoltását. Az elit testőröknek sikerült időben kiugraniuk és most a dombról nézték végig az uraság elkerülhetetlen felemelkedését és bukását.

A bestia zuhanását a tél köpönyegét felöltő örökzöld fenyvesek tompították.

A farkasok gyűrűje szorosan körbezárta. Bármerre nézett, összetartó, kegyetlen tekintetű vadállatokat látott. Vicsorgó agyarak sokasága zárta el a menekülési lehetőséget. A csapat a főhadiszállásukként szolgáló barlanghoz kísérték. A kaverna legmélyén a falkavezér meghozta döntését.