A portál

Simon Roland

A portál

A száj hideg volt és néma. A szer nagyon lassan, de hatásosan terült szét az emberi szervezet véráramába, a csapdába csalt elme elfogadta a színes képeket. A vastag üveg mögött pislogó szemek igazán mélyről próbáltak felmászni, de az erőtlen próbálkozást természetes kudarc fogadta. Az agy számára a valóság örökre megismerhetetlenné vált. Az elme és az űr titka elválaszthatatlanul összegabalyodott.

- Megérkeztek – a hang olyan lelkesen vibrált, mint az előttük pulzáló hatalmas ultra-ibolyaszínű portál. A határvidék kolónia parancsnoka izgatottan követte a monitoron megjelenő a Rejtély névre keresztelt siklót, amely az impozáns gályarabok által hajtott ókori járműre emlékeztette a kapitányt. – Üdvözlöm, a legénység készen áll az ellenőrzésre -. A siklót irányító mesterséges intelligencia csábos női hangja köszöntötte őket. A lelkesedés átterjedt a többiekre is, és a kolónia irányítófülkéje vidámsággal és emelkedett hangulattal telt meg. A két jármű gyorsan összekapcsolódott. A perceken belül létrehozott átkelőn keresztül a szigorú előírásokat követve, az elöljáró két fegyveres embere kíséretében átsétált a siklóba.

Az ajtó sziszegve tárult fel, mint egy barlang sötétjében bujkáló, lecsapni készülő veszedelmes kígyó. A félhomályos csendben üresen ásítoztak a hibernáló kabinok. A Rejtély idős pilótája szinte a semmiből rohant előre, zihálva fogadta a határvidék parancsnokát és a beosztottjait. Ünnepélyesen kezet fogtak. - Jól aludtak a hosszú út alatt? - Nem volt semmi gond – a tapasztalt róka somolyogva morgott. A szavait alaposan megrágta. Körbejárták a Rejtélyt. A parancsnok kutakodó pillantásaira válaszolt az idősebb úr - Az egyetlen űrhajó, amely képes épségben áthatolni a portálon, úgy tervezték, hogy elviselje az óriási nyomást - büszkén húzta ki a mellkasát. - Itt csak a legbátrabbak utaznak -

- Hamarosan több is készül és még több jelentkező fogja vállalni ezt a kockázatot – tette hozzá a másik. Megnézték a gyártósort, a takarítószobát, a tornatermet, az éttermet, a karbantartót és a pilótafülkét. - Minden rendben van. – A főnök és a kísérete elhagyták a siklót. A híd visszahúzódott a mezsgye járművéhez. Amikor a hálózati kapcsolat megszűnt és figyelő szemek a portálra tapadtak, a jó utazás kívánságát kivető holografikus szimbólum megjelenésekor már nem késlekedtek tovább, a lények lassan visszanyerték eredeti alakjukat.

A határvidék parancsnoka nem akart hinni a szemének. A jármű beleveszett az örvénybe, majd a szemtanúk legnagyobb megdöbbenésére a portál is eltűnt.

Az egyik lény felnyitotta a kabint, amelyben a legénység egyik prominens tagja szunyókált, Láttam az álmaidat és úgy gondolom, hogy nem vagy méltó, hogy beléphess a mi világunkba- Szép álmokat – suttogta a saját nyelvén, amelyet egyetlen földi halandó sem értett volna meg. A szoborszerű arc fölött becsukódott az üvegajtó.