A képesség II. rész

Simon Roland




A képesség II. rész




A dolgok változtak az évek során, a fejlődés lehetősége töretlenül csörgedezett, mint egy elágazó erdei patak. Mindenki talált magának új utat, ki erre, más amarra szaladt tovább. Elena a titokban tartott különleges képességét felhasználva egyre több dolgot tudott meg a mélységes múlt rejtélyeiről és a saját személyiségéről, ezáltal hírnévre tett szert, mind a kollégái körében, mind a széles nagyközönség előtt. Szabadon szárnyalt, minden gátat ledöntött, ami akadályozta volna az előrejutását az életben.




A professzor nyugdíjba vonult, elfáradt, úgy döntött, hogy feladja az aktív életet és helyet ad a feltörekvő ifjúságnak. Az önéletrajzi könyvét sikeresen befejezte, a kritikusok és az olvasók éhes vadállatként falták a vastag könyv érdekfeszítő sorait. A valóban megtörtént kalandok és a kevésbé ismert kulturális szokások magukkal ragadták az egyszerű laikus olvasó figyelmét is. A tapasztalt férfi a sikeres könyveladás és a nyugdíjba vonulás miatt meghívta a kollégáit egy ebédre, a helyszínnek a régészeti csoport új vezetőjének mesébe illő pompás kastélyát választotta.




Elena robogóval érkezett a találkozóra. Egy luxus autóban üldögélő férfi sofőr a szemével követte a szemrevaló gyönyörű nő sportos és elegáns sétáját. A kastély főbejáratához vezető kanyargós úton, a botanikus park közepén találkozott a professzorral és egy fiatal magas férfival. Az arctalan is ott volt közöttük, de csak ő vette észre, a többiek nem láthatták a rejtélyes figurát. - Valamit akart közölni velem. – Senki nem tudott a képességéről , csak a furcsa viselkedés keltett zavart a közvetlen társaiban. - Ernest vagyok, a csapat új vezetője – a fiatal férfi a pad szélére helyezte a kesztyűjét, amellyel a mexikói kaktuszokkal dolgozott az előbb. Kezet fogtak. Elena azonnal visszaverte a férfi tolakodó tekintetét.

– Sok jót hallottam rólad, meghívlak a hegyvidéki vadászházamba - a nő alig tudta kiszabadítani a kezét - Sajnos, nem érek rá - mondta zavarodottan. - Erőszakos alak – gondolta magában – miközben megérintette a padon lévő kesztyűt, amelyet gyorsan vissza is adott az őt pimaszul bámuló férfinak. Egy szörnyű emlék képe futott át a fején. Egy levegőért kapkodó kétségbeesett nő jelent meg, akit ezzel a kesztyűvel fojtottak meg.




Az udvaron sétálók és a parkban beszélgetők is csatlakoztak az ebédhez. A pincérek újabb és újabb hada tálcák sokaságával jelent meg a kastély legnagyobb termében. A hosszú asztalon ízlésesen tálalt ételkülönlegességek kínálkoztak a hatalmas csillárok alatt. A duruzsoló társaság közül egy személy emelkedett ki. Ő nem élvezte a pompát és csillogást. Elena még csak az első fogásnál tartott, a levest kanalazta elgondolkodva, miközben a bársony függöny mögött leselkedő arctalant figyelte. A többiek már a bőséges desszert közül válogattak. Ernest úgy helyezkedett, hogy a nő mellett foglaljon helyet – Nagyon jó munkatárs, kedves lány, de néha furcsa dolgai vannak, egyszer a romos épületeknél ájult el, máskor egy régész szellemével találkozott egy kőoszlopnál - kedvelte a professzort, de most haragudott rá, hogy sok mindent elárult róla egy idegen férfinak. - Elfogadom az invitálást -mondta a lány határozottan, de a felcsattanó hangja utálattal volt tele. A férfi is megérezte a nő szívéből előtörő ellenszenvet és először nem is akart válaszolni. - A vadászházban többet megtudhatok a gyilkosságról és az áldozatról - futott át a fején a mentő ötlet és kényszerítette magát arra, hogy megtegye azt, amitől igazán irtózott. A nő megfogta a férfi kezét, megsimogatta az erős ujjakat - Hétfőn reggel érted megyek - suttogta a férfi. A professzor nem tudta, hogy mi zajlik a nő lelkében és bátorító mosolyát küldte felé, a felemelt csillámló pezsgőspohár felett.- Mibe keveredtem?-