Simike blogja

Simike•  2022. december 24. 16:26

A Szempár I. rész

Simon Roland

A Szempár I. rész

Biztosan állíthatom, hogy minden trópusi vidéknek a szinonimája a Mircén illatú esték, kulturális sokszínűségtől és kulináris íz világtól elvarázsolt piac, életigenlő vágy, gyönyörű nők, monszun és a minden fa, bokor és szikla mögül leselkedő veszély. Ez utóbbit most személyesen tapasztalhatta meg az esőerdőben tanyázó elszánt csapat, amely az elfelejtett legendás város kincseit szerették volna a kezük közé kaparintani. A kalandvágyuk csillapíthatatlan szomja a világ egyik legtávolabbi sarkába csalta őket. Egy helyi piacon vásárolt összegyűrt sárga időpecsétes térkép táplálta a reményt, hogy a felbecsülhetetlen értékű relikvia nem csak az ősi történetek lapjai közt található.

Izzó szempár vágott utat a nehezen járható kiismerhetetlen dzsungelben.
Amint a ragadozó kilépett a sűrű bokrok mögül, a sápadt telehold rémülten visszabújt a felhő mögé. A szemével feltérképezte a környéket. A lobogó tábortűz körül négy fegyveres őr üldögélt. Lelapult amennyire csak képes volt rá, senki nem tudott a jelenlétéről. A hosszú tűhegyes fűszálak között kúszva közelítette meg a tábort. A szurok-éj szövetségesévé vált. A sátrak előtt fegyveres őrök beszélgettek az elmúlt napok eseményeiről, miközben a vacsorájukat fogyasztották. Némán megkerülve a tábort a telep hátsó részén kikötött lovakat talált. A hátasok némán megbámultak a bestiát, nem estek pánikba és nem csaptak zajt. A táltosok génmemóriájában őrzött emlék felébredt. Az őseik az Eocene korszakban szabadon és büszkén kószáltak, mint a többi vadállat, ezért szimpatizáltak a semmiből feltűnő csúcsragadozóval. A szelíd hátasok előtt elhaladva kiválasztotta a megfelelő sátrat. Agyarak és karmok villantak a szűk és kényelmetlen lakóhelyen. A kéz a nehéz pisztoly után nyúlt, de már késő volt. A lény semmi esélyt nem adott neki. A vadállat villámgyorsan végzett kiszemelt áldozatával, majd a szétmarcangolt holttestet otthagyva visszament a dzsungelbe.

A tinta-kék paca úgy terjedt az arborétum egybefüggő lombkoronái felett, mint a papíron megjelenő firmament magasságú betűk a tejfehér papíron. A kastély kertjében egy magányos nő mélyült el a levélírásban. A virágzó galagonya rejtekében senki nem zavarhatta. Fémes csattogás és bizonytalan ének hallatszott a kert távolabbi részéből.
„Szerelmem!
Ahogy telnek a napok, úgy járja át a szívemet a szerelem legőszintébb érzése. Oly izgatott vagyok, hogy végre találkozni fogunk.” A nő már egy éve játszotta ezt az izgalmas szerepjátékot. Amikor a kitalált kedves szerepében írt lemásolta a férje üzleti partnerének írását. A képzeletbeli szerelme és a közte zajló toll-romantika ártalmatlan játéknak bizonyult egészen addig a pontig, amíg a férje meg nem találta a leveleket.
Léptek zavarták meg a jázmin-illatú romantikus hangulatot. Egy gigantikus erő ragadta meg a nőt és húzta maga után. A kertész kinézett a rózsák rejtekéből és a tekintetével követte a párt, majd visszatért a munkájához - Házassági csetepaté - csóválta a fejét.

A házasságuk teljes egészében a jéghideg üzleti alapokra épült, a gazdasági kényszer mind a kettőjüket arra kényszerített, hogy összekössék az életüket. A két család hírneve egymásba fonta a két céget, amely egy erősebb vállalatként születhetett újjá.

Az ideges és mérges férje a vendégszobába lökte az ijedt kedvesét és az összes levelét a mahagóni szőnyegre szórta. – Ki a szeretőd? A csend és az ártatlan szempár csillogása felbőszítette a féltékeny férfit, ezért megrángatta a törékeny teremtést. Az aláírás hamisítása annyira jól sikerült, hogy nem csak saját magát, hanem a férjét is megtévesztette. A nő próbálta ellökni az erőszakoskodót, de az magához húzta, majd brutálisan megpofozta. A nő átpördült a baldachinos ágyon, magával rántja majd a keze ügyébe kerülő porcelánszobrot a "felszarvazott" behemóthoz vágta. A konok kobakon a törékeny mitikus állat darabjai szétszóródtak.- Megfogom találni a szeretődet és megölöm – A vérző fejű férfi kiviharzott és bevágta maga mögött az ajtót. A fenyegetés ott visszhangzott a gyéren berendezett szobában és a fantáziadús fejében
Az Indonéziai repülőjegyek ott hevertek az ágy lába mellet, a szétszórt ruhák társaságában.

Simike•  2022. október 16. 17:27

Nouria vágy-valóság festménye

Simon Roland


Nouria vágy-valóság festménye



A komor égbolt úgy zárta magába a kastélyt, mint a borostyánkő a belsejébe került rovart – Innen nincs menekvés – suttogta a kiismerhetetlen erdő. Az utolsó legdermesztőbb évszak már a közelben kóborolt, mint egy éhes vadállat, az éjszaka közepén lehetett hallani kísérteties kacaját. Amikor az ősz először lépett a nemesi kúria udvarába, kellemes gesztenyeillat keveredett a hulló falevélként viselkedő firmament karmazsin színével és hosszú sétára invitálta a lakókat. A változás lassan és szinte észrevétlenül következett be. A fel-feltámadó szél a főbejáraton ki-és belépőket borzolta a jég-hideg leheletével. A nyugalmat árasztó és évszázados méltósággal felvértezett fák helyére démonian groteszk alakok léptek, akik az épület körül strázsáltak. Az este a szokásos rutin szerint zajlott. Az ebédlőben aludt ki először a fény száz tányér és pezsgőspohár némasági fogadalma mellett, majd az úrilak különböző részeit összekötő folyosók léptek az álom titkos ösvényére, a baldachinos pazar lakosztályok után végül a rozmaring illatú szerény cselédszobák követték az álomba ringató lágy dallamot. A misztikus éjszaka ideje alatt a felelősség, a felszínes szabályok, az urak és a szolgák közötti szakadék egy varázsszóra eltűnt, mintha sohasem létezett volna. Az összes álarc lehullt. A hamis elvárások és a szigorú előírások ellenére, az egyik szobában szemtelenül járta zsarát táncát a remény.

Ha egy külső szemlélő az első ecsetvonástól kezdve nyomon követte volna az egyszerűség elvét követő szobában tevékenykedő fiatal lány falon megjelenő munkáját drámai változást vehetett volna észre. Először az idillikus táj nyújtózott minden irányba amerre a szem látott, a környezet, amiben a felhőtlen gyerekkorát élvezte betöltötte a helyiséget. Lehetett érezni a nedves fűszálak tapintását, hallani a búzamezők között szaladó pipacs szirén énekét, az istállókban vasvillával összehordott friss széna illatát és napfény simogatását. Békésen legelésző kecskék, tehenek mögött kelt fel, majd tért aludni a nap, amelynek ismétlődését csak a hegyet elválasztó patak törte meg. Az egyik nap a vihar, amely végigsöpört az országon hatalmas pusztítást végzett a családi birtokon, több ezer farmer megélhetése került veszélybe. A birtokosok elhagyták az otthonukat és a felcseperedett lányukat cselédnek adták az egyik nemesi család kiszolgálására.

A kép lassan átváltozott egy pokolbéli szörnyeteggé, ahogy a lány megtapasztalta az élet negatív oldalát is.
A nő fáradt volt és tegnapi verés nyomait viselte magán. A szája felrepedt és a karja még most is sajgott. A fizikai és lelki terror ellenére úgy ragyogott mint egy adamantine, elhatározta, hogy tovább folytatja a művészeti tevékenységét. Az előkelő család tagjai is felfigyeltek szorgalmára és hihetetlen erejére. Nemcsak a konyhai kisegítő munkában vett részt, hanem a liszteszsákokat is ő hordta be a tagbaszakadt férfiak előtt, elnyerve mély tiszteletüket. A megpróbáltatások végtelen sora erőssé tette. Éjszaka, amikor a honvágy az álmatlansággal karolva gyötörte, kínozta a szívét, olyan halkan osont ki a szobájából, ahogyan lehetséges volt. Mezítláb ment végig a fáklya-lelkű folyosón. Hálóingét megtépázta az egyik résen beszökött szél. A legfelső emelet egyik ablakból ráláthatott a mesebeli völgyre, amely az önfeledt gyerekkorát idézte meg. Telehold idején különösen részletesen vehette szemügyre a tájat. Az őröket könnyedén elkerülhette, a szobrok elrejtették a kutakodó szemek elől.

A gróf felfedezte a lopakodót és megpróbálta a szobájába csábítani, de a nő olyan hevesen ellenállt, hogy esélye sem volt bármit tennie vele. A kastély urát nagyon meglepte az elutasítás, még sohase senki nem mondott egyértelmű nemet a parancsoló hóbortos vágyainak, a rideg közömbösséget és a védekezést megalázásként élte át. Alaposan ellátta a baját az ártatlan teremtménynek – Ha még egyszer rajtakaplak az éjszaka közepén kóborolni még jobban megbüntetlek és megtiltom, hogy tovább festegess, egy szolga nem lehet igazi művész - a szavak még mindig ott visszhangoztak a fejében. A grófnak nem kellett tartania a többiek haragjától az éjszaka csendjének megzavarásától. A kastély tejhatalmú ura volt.

Az éjszka újra eljött, hívta őt misztikus nyelvén, amelyet rajta kívül senki más nem értelmezhetett. Letette az ecsetet és elhúzódott a szörnytől, amelyet saját maga alkotott. - Látnom kell a völgyet. - Újra ott ácsorgott az ablaknál, a táj még gyönyörűbb volt.
A gróf, aki az egyik szobor mögött bujkált megpróbálta elkapni a lány kezét, de a nő ügyesen elhúzta magát és futott tovább a zegzugos folyosón. Az egyik kiszögelésben valami megállásra kényszerítette a kastély urát, vasmarok ragadta meg a torkát és szorítani kezdte. A nemes ujjai a tőrt keresték, de az életet biztosító energia elhagyta testét. A tőr a csempén táncolt. A holttestet egy titáni erő dobta át az ablakon. Felriadt két fegyveres őr a gróf sorsára jutott. A lány kimászott az ablakon és már odakint volt. A lába és a szíve versenyt futott egymással. Szabad volt, senki és semmi nem lett volna képes útját állnia.

Simike•  2022. szeptember 21. 19:54

Párhuzamos világ

Simon Roland

Párhuzamos világ


A luxusautó monoton tempóval rótta az országutat. A volán mögött ülő férfi szokás szerint elegáns ruhát viselt. A fehér kesztyűs kezét a kormányon pihentette, ahogy a metropolis lassan felfedte félelmetes titán testét. Az urbánus világ jellemző sziluettjei, az elhagyatott gyár épületkomplexum a szürke tornyaival lassan kirajzolódott a szeme előtt. Ugyanúgy, mint az elsuhanó táj, a hátsó ülésen kuporgó fiú is némaságba burkolózott. Az arcára varázsolt közömbösséggel legtöbbször megtévesztette, összezavarta tanárait és a szüleit, de a prominens család úrvezetője átlátott rajta. Saját magát látta ennyi idősen, amikor a fiúra tekintett. Érezte, hogy várja a kalandot a társaival, az igazi barátaival. Az iskolatáskát úgy ölelte át, mint a régész a ritka tárgyat. Amikor a jármű elérte a város határát, a fiú előredőlt és izgatottá vált. Ha akarta volna sem tudta volna elrejteni a szíve mélyéből jövő lelkesedést. Az egyik osztálytársa születésnapi ünnepségén kellett volna lennie, ehelyett a külváros szegénynegyed gyermekeivel fog játszani a poros utcán. Habár a társadalom felső rétegébe tartozó családfő szigorúan szabályozta a gyerkőc mindennapjait, bőségesen akadtak rések a társadalom különböző rétegit elválasztó tömör kerítésén, amivel átélhette a rövid és lopott felhőtlen szabadságot és ebben a sofőr és a házvezetőnő személyében meglepő szövetségesre talált. Amikor a jármű megállt az egyik szepia színű bérház előtt, a gyermek azonnal kipattant a járműből és csatlakozott a sarkon gyülekező csapathoz. Az úrvezető az órájára nézett, de még nem noszogatta indulásra a család drága öszvérét. Lehajtotta az ablakot – Érezd jól magad! – addig várakozott, amíg a fiú a látóterében tartózkodott. Labdapattogtatás, kiáltás és vadvirág és fűillat keveredett össze egy távoli emlékkel. A gyerkőc búcsúzásképpen hálásan intett a jó-lelkű és hűséges sofőrnek, mielőtt az egyik szűk utcában eltűnt a társai védőgyűrűjében. A férfi egy őszinte sóhaj kíséretében elindult.
Sosem gondolta volna, hogy egy bezárt bánya izgalmas lehetett volna. Az apja rengeteg tulajdonnal és hatalmas részesedéssel rendelkezett, a vagyona mellett eltörpültek a politikusok, sportsztárok, mogulok mesés grandiózus villái, álomszép vitorlásai. A munkások által megtermelt profitot nem számítva semmi érdekeset nem talált a bányákban és az üzemekben. Óvatosan körülnéztek, majd egy gyors mozdulattal átmásztak a kőfalon. Vérszomjas kutyák és mogorva egyenruhások nem őrizték a telepet. Egy sikító szél reménytelenül próbálta elűzni őket. Az oszlop tetejére szerelt kamera észrevétlenül rögzítette a mozgásukat. Az elméjén átvillanó emlékfoszlányt összehasonlította a mostanival és már meg tudta mondani, hogy már járt itt a hivatalos átadáson, az apja lábánál hallgatta az egyik szakértő előadását, de ez az élmény teljesen új volt számára. – Hol van a szörny? - Bárhonnan megtámadhat - A fantázia és a valóság összemosódott. A hozzájuk legközelebb eső házikóból motoszkálás hallatszott. Minden szempár a zaj forrását kereste, miközben betódultak az elevátorba. A rácsos ajtó olyan hangerővel záródott be mögöttük, mint a leengedett várkapu. Találomra nyomkodták a panelen lévő gombokat, végül a kék égbolt távolodni kezdett. - Meg kell találnunk a kincset –entrópia állt szemben az anyagi biztonsággal.
A fiú felébredt, kinézett a tankönyve mögül, amelyet párnának használt. A képzelete már megelőzte a valós eseményt, a rituális családi ebédnél már ott ültek a szülei a hatalmas tölgyfaasztalnál Gyorsan összeszedte magát, felkészült a hétvégi ebédhez. megmosta az arcát és kezét és már a lépcsőfokokat számolta. Az ebéd illata és a hallból kiszüremkedő csalogatta őt. Összefutott a nyál a szájában, éhes volt. Lesütött szemmel lépett be az ebédlőbe és a korholó tekintetek kereszttüzében elfoglalta a helyét az asztal másik végén, amely most sokkal hosszabbnak bizonyult. A fiú érezte, hogy valamit mondani akarnak. - Már délután elhagytad
az ünnepséget- A lezárt bányában játszottál - Az igazi barátaimmal voltam, de ők nem a mi köreinkből valók, szegényebbek nálunk. A kés és a villa megállt a családfő kezében – A kamerafelvétel szerint egyedül voltál - ügyelt arra, hogy az egyedülre helyezze a hangsúlyt.
Azt hittem, hogy elfelejtetted a képzeletbeli barátokat. jegyezte meg az anyja halkan. A fiú kanál és tányér csörömpöléssel válaszolt a vallatói további kérdések özöneire.
Végül eljött a megfelelő alkalom. A fiú felkészült, hogy bemutassa a szegénynegyedben élő barátait. - Mikor jönnek a társaid? - kérdezte másodszor az anyja, a két kérdés között fél óra telt el. - Már itt kellene lenniük, nem értem mi történt velük? - mondta a fiú. A fesztivál idején rengetegen tartózkodtak, a legtöbben az elegáns standok környékén tolongtak, ahol ékszereket lehetett vásárolni. Az édesapja végig futtatta a tekintetét. Egy méltán híres Michaelin csillagos étterem előtt álldogáló makulátlan szmokingot hordó felszolgáló szólította le és átnyújtotta neki az éppen aktuális esti étlapot. Felismerte a Piros Garnéla legelőkelőbb törzsvendégét. A gyerkőc makacsul megállt. Az apa ismerte ezt a nézést és a kifejezést - Vegyél valamit és később csatlakozz hozzánk - egy ösztönös mozdulattal átnyújtott egy számolatlanul összegyűrt bankót, amelyet a gyerkőc zsebre vágott. A szülei kézen fogva vonultak be az étterem bejáratán. Amikor a fiú kedvenc rágcsálnivalójával és italkülönlegességével visszatért nem találta sem az étterem helyét sem a pávázó pingvint. - Eltévedtem vagy a téridő színpadát átrendezték? – Ahogy tanácstalanul és elgondolkodva ott állt a standok között a lökdösődő tömeg között, észrevette a kincskereső játszópajtásait a megvilágított óriáskerék közelében, amely úgy nézett ki, mint egy hanyag töretlen mozdulattal megrajzolt nyitott enso kör. Határozott léptekkel haladt az áramló embertömeg folyamának irányával szemben.






Simike•  2022. július 25. 21:47

Az emlékek háza

Simon Roland

Az emlékek háza

Szívdobogtató eső verte a külvárosi háztetőket és a múlt mély-tinta kútjába bámuló ablakokat. Az elviselhetetlenül magas hőmérsékletű napokat zápor követte, ahogy nyáron lenni szokott. Minden döntésnek megvan a következménye, ezért fontos alaposan felmérni minden egyes lehetőséget annak meghozatala előtt. A selyem tapintású esőfüggöny elrejtette az udvaron ácsorgó rejtélyes idegent. Ahogy a kerítés és a főbejárat között álldogált, újra a nyolc éves törékeny, naiv és önfeledten boldog kislány szemével látta a világot. Szélcsend volt, de a terebélyes gyümölcsfára szerelt hinta mégis mozgott fel és le. Élénk emlékek hajtották egyre magasabbra és magasabbra. A zsebében lévő mesterkulcs megcsörrent, siettette őt a saját küldetése végrehajtásában. A tekintete a főbejáratról az ágas-bogas cseresznyefára esett, majd a lába alatt fecsegő tócsára. A ház és a hozzá tartozó birtok semmi sem változott, nem úgy, mint az éj szurok-kék köpenyét ideiglenesen magára öltő lopakodva visszatérő személy. Az esőfelhők tükre egy vonzó csinos nővel szembesítette a szemlélődőt. A legfelső emelet nyitott ablaka váratlanul rákacsintott, amelynek hatására merész döntésre jutott. Egyszerűbb lett volna az álkulcsot használva szóra bírni a titkolózó főbejáratot. A nyilvánvaló könnyű megoldás helyett elkezdett mászni a cseresznyefán. Egy akrobata szemével folyamatosan kereste a következő erős ágat, amely tovább segíti. Egy ág egy választási lehetőséget szimbolizált. Egy gyors-lábú fiút követett, aki dicskedve tűnt el a feje fölött, a zöld falevelek takarásában. Odalent az anyja folyamatosan hívogatta, ideje visszatérni a félbehagyott házi feladatához. A kerti asztalon fekvő tankönyveit unottan lapozgatta a nyári szellő. A napelem számolta az esőcseppeket. A kormány jelentős összeggel támogatta a megújuló erőforrásba befektetett lakókat. A fenntartható fejlődésre nagy hangsúlyt helyeztek. Az emeleti ablakból egy kopaszodó férfi hajolt ki. A múlt, a jelen és a jövő összekeveredett egymással, mint az őrült művész által a fehér festővászonra hajigált színek. Középtájon járhatott, amikor ibolyaszemű néma elektromos sportautó futott végig a kavicsos feljárón, mint egy méltóságteljes cirkuszi vadállat. A behatoló szerencséjére nem csak a nyári zápor, hanem a zöld csend is szövetségre lépett vele. Most senki nem rakott pirosan mosolyú cseresznyéket a füle mögé, és készített aranyos fotókat a bájos kisasszonyról. - Ő az – suttogta maga elé – de innen az első emelet magasságából nem lehetett kivenni, hogy ki vagy kik szálltak ki a járműből. A reszkető zöld falevelek mindkét félnek kedveztek, eltakarták a kilátást. A hívatlan vendég olyan gyorsan lépett be a szobába, amilyen gyorsan csak lehetett. Nem volt idő eltakarítani az árulkodó nyomokat. – Mindig szeretted a kihívásokat – a fejében visszhangzott az anyja szava. A helyiség tárgyai dobozban várakoztak. – Itt nem tudok elrejtőzni – Gyerekkorában igazi élvezet volt a bújócska a szomszéd gyerekekkel -20, 19, 18 – Lement a lépcsőn úgy látszott, hogy a nappalit használták egyedül az egész házban. A TV készüléket bekapcsolva felejtették. Egy tudományos science-fiction film ment benne. A csend-ajkú alkóv már nem a kedvenc romantikus novelláit őrizte. Bőrkötésbe foglalt történelem és kultúra döngette széles mellkasát. Elbújt a ruhásszekrénybe és várt. - 11, 10, 9 8 7 - Az édesanyja hangját hallotta visszaszámolni. Képtelenség, ő már régóta eltávozott az élők világából. Megszűnt a szenvedése. Már megint hallucinált. A szemeteskukába dobta az orvosa által felírt gyógyszereit. – Aki bújt, aki nem megyek – az anyja szellem-könnyű lépteit vélte közeledni. A kényelmetlen helyen kuporogva dúdolásba kezdett, hogy elűzze a tudatalatti legmélyebb mocsarából érkező klausztrofób és atavisztikus érzéseket. Mindig szeretett énekelni, az osztályban énekesmadárhoz hasonlították. Éneklő hangon is beszélt. Gyerekfejjel, kislányként még a legragadósabb lápi-sötétben is ismerte a ház minden egyes titkát. A kulcszörgést magabiztos léptek, majd vakító világosság követte. A beszédfoszlány értelmes mondatokká állt össze –Nem a betörő járt itt, hanem a volt albérlő jött vissza, valamit itt hagyott, a kulturális antropológia vizsgára készülő diák keres magának egy új helyet. Elfogom adni ezt a házat – A rejtőzködő ujjai elkékültek, olyan erővel szorította ökölbe az ujjait. Ilyen elementáris erővel hatottak rá a szavak. – Elakarja adni az otthonomat, a benne élő emlékekkel együtt. - Legszívesebben sikoltott volna, mint a B kategóriás horrorfilmek női hősei, de ennél ő több lelki erővel bírt. Résnyire nyitotta a szekrény ajtaját, így észrevétlenül vehette szemügyre a két alakot, az egyik egy gyönyörű nő volt, a másik egy középkorú férfi. Az előbbi szenvedélyesen áradozott a ház atmoszférájáról, fekvéséről, szétáradó energiapontjairól és a tökéletes elrendezéséről. A férfi lelkesen bólogatott, miközben a szemével próbált minél több részletet kiolvasni a ház fizikai és lelki tulajdonságainak részleteiről. Valószínűleg a jövőbeli bútorait tologatta ide-oda. Hová kerüljön a zongora és a kényes cserepes virág. Az elhangzottak részletei nem álltak össze a fejében, mert a ház szüntelenül beszélt hozzá.
A nő egy pillanatra elgondolkodott a film szövevényes cselekményén, majd zavartan kikapcsolta a televíziót. A jelképes puzzle darabok itt is szanaszét hevertek. – Összefoglalva, ez a kedvencem helyem, a nappali tiszta és tágas, de tökéletes búvóhely, ha el akarok szökni a prózai világ minden baja elől egy jó könyv társaságában. A lehetséges vásárló komoly arca mosolyra húzódott. - Menjünk fel az emeletre –Amikor egyedül maradt a nappaliban, színre lépett, mint egy drámai szereplő. Elővette a világító koponyát és az ágyra rakta. Mielőtt az ajándékot elhelyezte volna megnézte magát az ember nagyságú szobatükörben. Elszántan ragyogó adamantinnek látta magát. – Miért nem jó neked a helyi iskola? – az ágyat nyomó hold-sápadt nő korholó szavai lepattantak a lassan nővé cseperedő lányról. Ez volt az a nagy pillanat, amikor elengedte az anyja szoknyájának szélét. - A nagyvárosi elit iskolában fogok tanulni – ismételte makacsul. A ház lelke is megremegett, amikor bevágta maga mögött az ajtót. A betegen fekvő anyja sírva fordult a fal felé. Tisztában volt vele, hogy az édesanyja halásos betegségtől szenved, de ha itt marad mellette, akkor sem változtathatja meg a nő elkerülhetetlen sorsszerű közeljövőjét. Fogyatkozó napok árnyas gondolatokkal párosultak. Amikor a lehetséges vásárló meglátta a koponyát kővé változott. –Ez egy rossz tréfa? – A mellette álló tulajdonosnő egy szót sem bírt kiejtenie.

- Tetszik a környék – mondta a férfi a kormányt erős kézzel irányító nőnek. –Legközelebb a feleségét is hozza magával, a női szem máshogyan látja a dolgokat az univerzumban. Az esőcseppek ritmusosan, az őstermészet parancsára doboltak a kocsi ablakát, mint egy szenvedélyem futam a zongorán vagy egy rejtőzködő heves szívverése. – A feleségem nagyon érzékeny, egy igazi művész – Hirtelen megálltak –Siessünk – A visszhangos előszobában egy nagy dobozra terítették az esőkabátokat. - Az előszoba olyan nagy, hogy egy biliárdszalonnak is megfelelne. A férfi hümmögött, miközben illedelmesen kibújt a cipőjéből – Olyan a hangom, mint egy énekesmadárnak. Ezért poszátának becéztek az általános iskolában és a gimnáziumban is – jóízűen nevetgélt, elszórakoztatta magát. A nappalit valaki sáros lábbal összemászkálta.
A képernyő érintetlenül sugározta adását. A tükörváros lakója harmadik részét vetítették a New channelen. A nő áradozni kezdett a házról, miközben a férfi alaposan körbenézett a szobában.
– Összefoglalva, ez a kedvencem helyem, a nappali tiszta és tágas, de tökéletes búvóhely, ha el akarok szökni a prózai világ minden baja elől egy jó könyv társaságában. A lehetséges vásárló komoly arca mosolyra húzódott. - Menjünk fel az emeletre –

 Simon Roland

Párhuzamos világ

A luxusautó monoton tempóval rótta az országutat. A volán mögött ülő férfi szokás szerint elegáns ruhát viselt. A fehér kesztyűs kezét a kormányon pihentette, ahogy a metropolis lassan felfedte félelmetes titán testét. Az urbánus világ jellemző sziluettjei, az elhagyatott gyár épületkomplexum a szürke tornyaival lassan kirajzolódott a szeme előtt. Ugyanúgy, mint az elsuhanó táj, a hátsó ülésen kuporgó fiú is némaságba burkolózott. Az arcára varázsolt közömbösséggel legtöbbször megtévesztette, összezavarta tanárait és a szüleit, de a prominens család úrvezetője átlátott rajta. Saját magát látta ennyi idősen, amikor a fiúra tekintett. Érezte, hogy várja a kalandot a társaival, az igazi barátaival. Az iskolatáskát úgy ölelte át, mint a régész a ritka tárgyat. Amikor a jármű elérte a város határát, a fiú előredőlt és izgatottá vált. Ha akarta volna sem tudta volna elrejteni a szíve mélyéből jövő lelkesedést. Az egyik osztálytársa születésnapi ünnepségén kellett volna lennie, ehelyett a külváros szegénynegyed gyermekeivel fog játszani a poros utcán. Habár a társadalom felső rétegébe tartozó családfő szigorúan szabályozta a gyerkőc mindennapjait, bőségesen akadtak rések a társadalom különböző rétegit elválasztó tömör kerítésén, amivel átélhette a rövid és lopott felhőtlen szabadságot és ebben a sofőr és a házvezetőnő személyében meglepő szövetségesre talált. Amikor a jármű megállt az egyik szepia színű bérház előtt, a gyermek azonnal kipattant a járműből és csatlakozott a sarkon gyülekező csapathoz. Az úrvezető az órájára nézett, de még nem noszogatta indulásra a család drága öszvérét. Lehajtotta az ablakot – Érezd jól magad! – addig várakozott, amíg a fiú a látóterében tartózkodott. Labdapattogtatás, kiáltás és vadvirág és fűillat keveredett össze egy távoli emlékkel. A gyerkőc búcsúzásképpen hálásan intett a jó-lelkű és hűséges sofőrnek, mielőtt az egyik szűk utcában eltűnt a társai védőgyűrűjében. A férfi egy őszinte sóhaj kíséretében elindult.

Sosem gondolta volna, hogy egy bezárt bánya izgalmas lehetett volna. Az apja rengeteg tulajdonnal és hatalmas részesedéssel rendelkezett, a vagyona mellett eltörpültek a politikusok, sportsztárok, mogulok mesés grandiózus villái, álomszép vitorlásai. A munkások által megtermelt profitot nem számítva semmi érdekeset nem talált a bányákban és az üzemekben. Óvatosan körülnéztek, majd egy gyors mozdulattal átmásztak a kőfalon. Vérszomjas kutyák és mogorva egyenruhások nem őrizték a telepet. Egy sikító szél reménytelenül próbálta elűzni őket. Az oszlop tetejére szerelt kamera észrevétlenül rögzítette a mozgásukat. Az elméjén átvillanó emlékfoszlányt összehasonlította a mostanival és már meg tudta mondani, hogy már járt itt a hivatalos átadáson, az apja lábánál, de ez az élmény teljesen új volt számára. – Hol van a szörny? - Bárhonnan támadható- A fantázia és a valóság összemosódott. A hozzájuk legközelebb eső házikóból motoszkálás hallatszott. Minden szempár a zaj forrását kereste, miközben betódultak az elevátorba. A rácsos ajtó olyan hangerővel záródott be mögöttük, mint a leengedett várkapu. Találomra nyomkodták a panelen lévő gombokat, végül a kék égbolt távolodni kezdett. - Meg kell találnunk a kincset –entrópia állt szemben az anyagi biztonsággal.

A fiú felébredt, kinézett a tankönyve mögül, amelyet párnának használt. A szülei már biztosan ott ültek az asztalnál. Gyorsan összeszedte magát, felkészült a hétvégi ebédhez. megmosta az arcát és kezét és már a lépcsőfokokat számolta.
A kés és a villa megállt a kezében Egyedül voltál?
Azt hittem, hogy elfelejtetted a képzeletbeli barátokat. jegyezte meg az anyja halkan
Ismerte ezt a nézést - Vegyél valamit- egy automatikus mozdulattal átnyújtott egy számoltalanul összegyűrt bankót, amelyet a gyerkőc zsebre vágott. Amikor a szendviccsel visszatért nem találta sem az éttermet sem a pingvint. Eltévedtem vagy a téridő színpadát átrendezték? Azonban egy óriáskerék azonnal felhívta a figyelmét.

A barátok elindultak az megvilágított óriáskerék felé, amely úgy nézett ki,mint egy hanyag töretlen mozdulattal megrajzolt nyitott enso kör.

Simike•  2022. július 25. 15:59

Maya fátyla

Simon Roland

Maya fátyla

Álom-köves,
utcán ringó,
éneklő lépteit,
követem bárhová.

Lehull a fátyol,
csak a meztelen,
semmi táncol,
a világ egy illúzió.