Sida blogja

Szerelem
Sida•  2018. május 24. 09:16

Az író és a lány

Ó az Internet! Vágyak hajója. Tündérek és varázslók lakhelye. Itt minden nő Vénusz lehet és minden vénülő bakkecske ifjú titán, csak össze ne keverje az álmokat a valósággal.

Ádám és Éva ebben a csalfa világban ismerkedtek össze.

Évát a magány, Ádámot a kíváncsiság hajtotta ezekre a képzeletbeli mezőkre.

A lány a maga húsz évével már túl volt egy nagy csalódáson, bezárkózott és elbizonytalanodva mozgott a világban. Szürke és egyre szürkébb lett sokadik adminisztrátorként dolgozva egy állami vállalatnál. Egyetlen társa Stefi, a Golden retriever volt, neki sírta el minden bánatát, fáradságát egy-egy kimerítő nap után. Az interneten csak nézelődött, olvasgatott, de a fórumokon nem kapcsolódott be a többiek fecsegése. Végül talált egy kutyás posztot. Ez érdekelte. Kicsit megbátorodva maga is feltett időnként egy-egy kérdést Stefi tartásával kapcsolatban.

Adám öregedő író volt. Az interneten nem a nőket kereste, mint annyi sóvár ifjonc, inkább új tapasztalatokat gyűjtött mindazzal kapcsolatban, aminek lassan a perifériájára sodródott. Talán akad valami téma a következő könyvéhez? Meg aztán a kutyája! Imádta az állatokat, és ha lett volna ideje, maga is beállt volna az ebtenyésztők népes táborába. Így is írt néhány kutyás jegyzetet és nemcsak a helyi lapokba. Sőt egy kisebb füzete is megjelent, amit szinte szakkönyvnek fogadtak el, pedig csak saját megfigyeléseit, kutyás élményeit írta le benne.

Mindez elég volt ahhoz, hogy Ádám és Éva megismerkedjen egymással, bár a lány Pesten, a férfi Torontóban élt.

Ádám, ha látta, hogy a kutyások közül senki nem reagál Éva kérdéseire, mint régi, tapasztalt kutyabarát, udvariasan válaszolt mindenre. Ez a patronálás a fórumról lassan áttevődött a magánlevelezésre és nem sokáig korlátozódott a kutyatartás speciális kérdéseire.

Az írót meghatotta és egyre jobban érdekelte a lány naiv tartózkodása, Éva pedig szinte szívdobogva várta a távoli e-maileket. Végre van valaki, aki megérti, aki tanítja, aki foglalkozik vele! Már ott tartottak, hogy napi három-négy levelet is váltottak és ebben az időeltolódás sem jelentett akadályt. Kicserélték kutyáik fényképét, majd saját gyerekkori fotóik kerültek sorra. Végül Éva rászánta magát, valamint kevéske zsebpénzét, és csináltatott magáról egy új fotót. Maga is elcsodálkozott, milyen szép a képen. Azonnal elküldte az írónak és szinte remegve várta, hogy ő is meglássa levelezőtársa vonásait.

Mindeddig a koruk szóba se került, de most az író elgondolkodott. Kiválasztott egy jó portrét, de természetesen nem diákkorából, mert nem akarta Évát becsapni, hanem olyant, ami úgy érezte, hogy a valóságot mutatja, amilyenek ma is látja magát, amikor néha tükörbe néz, bár a fotó talán már tíz éves is lehet.

(Na, megvolt az már húsz is, ha nem több, de ettől tekintsünk el, hiszen Budapest és Torontó között még légvonalban is nagy a távolság.)

Minden gondjukat, örömüket megosztották. Ádám elküldte legújabb novelláit, aktuális cikkeit, Éva Budapestről, mit a világ legszebb helyéről beszélt. A levelek pedig egyre forrósodtak. Különösen a lány szerette volna végre a valóságban is látni, karjai közé szorítani Ádámot.

A lány szenvedélyes rajongása az írót is lenyűgözte:

Miért ne találkozhatnánk? Hiszen ez talán az élet utolsó ajándéka, az igazi, nagy szerelem érintése, amit nem szabad eldobni.

A Sors pedig megadta a lehetőséget.

Ádám meghívót kapott egy lengyelországi kutyakiállításra. Mi lenne, ha Budapesten át utazna, és a kiállítás előtt a lánnyal töltene pár napot? Még minden lehetséges!

Gyors levélváltás. Egyeztették az időt. Éva a repülőtéren fogja Ádámot várni. 

- Ezer közül is megismerlek -ragyogott a lány.

***

Eljött a nap és eljött az óra, amikor találkozhat végre egymással a pár. Éva már a menetrendben jelzett idő előtt egy órával ott volt a repülőtéren. A gép persze két órát késett, ami igazán csekélység a sok hónaphoz képest, amit Ádám utáni vágyakozással töltött.

***

Végre. 

Még átveszik a csomagokat, aztán kezdenek kiszállingózni az utasok a váróba.

Éva időnként a kezében szorongatott fotóra néz és furakodik előre a várakozók között, megy...… megy... egyre közelebb kerül az ajtóhoz, ahol fel kell tűnnie kedvesének.

Ádám azonnal megismeri Évát! Szebb, mint a képen… szőke haja körülrepdesi barackvirág arcát. Már közel van...… Istenkém, de kék a szeme…!

A lány még mindig jobbra, ballra néz, egy pillanatra rápillant Ádámra, de tovább kutat…

Nem ismer meg!- döbben meg a férfi. Hirtelen átéli saját öregségének súlyát... Rettenetes! 

Hirtelen új elhatározásra jut - Inkább csalódjon Éva úgy, hogy nem találkozunk, mintsem ráébredjen a valóságra.…

Gyorsan elfordul, és az Információhoz siet. Pár sort ír egy cetlire:

Közös barátunk Ádám, megkért, hogy adjak át egy üzenetet. Váratlanul megbetegedett, és csak egy későbbi géppel utazhat Varsóba. Sajnos, az közvetlen járat és így nem találkozhatnak. 

Üdvözletét küldi: G. B. Shaw - írja alá némi iróniával - ez a lány úgyse tudja ki az. 

***

A cédulát letette a pultra. 

- Adja át annak a szőke hölgynek, aki ott jön és nyilván érdeklődni fog. Nem. Nem akarom személyesen, hiszen nem is ismerem. Csak szívesség. Igen. Szívesség…

Aztán, ahogy elindult, magába roskadva mormolta maga elé:

- Megöregedtem. Ő fiatal. Majd elfelejt. Én meg talán írok belőle egy szívfacsaró, könnyes novellát. 

Sida•  2017. január 22. 12:42

Hétköznapi történet

       Lenke a tükör előtt állt. Keskeny, fehér kezével beletúrt a hajába. Az őszes fürtök látványa szomorúsággal töltötte el. Évekig hajfestéssel próbált védekezni az egyre szaporodó ezüstös szálak ellen, mert a mélybarna hajtömegen minden egyes szál már messziről virított, mint az elmúlás hírnöke. Józsi nem értette, mért zavarja az asszonyt ez a természetes változás, de végül jóváhagyta, hogy segíteni kell a dolgon.

– Ha festetsz, legalább ne az eredeti színt akard visszakapni! Olyan az, mintha be akarnál csapni… Az őszinteség az egyik legfontosabb dolog.

      Így aztán Lenke vörös lett, majd szőke, kipróbált minden árnyalatot, amit a fodrász ajánlott, mert úgy érezte, hogy minden új szín, új forróságot hoz a lassan hűlni kezdő hitvesi ölelésekbe is. Egy szép napon Józsi újabb kívánsággal állt elő:

– Minek ez a sok felesleges kiadás? Nincs szebb, mint a fiatalos arc és az őszes haj ellentéte. Ki kellene próbálni. Biztosan neked is előnyös lenne.

Ki tudja, hol látott ilyent, meg hát minek is megint változtatni, de azért némi töprengés után Lenke rászánta magát, hogy lenöveszti a festést. Mivel éppen a platinaszőkénél tartott, úgy gondolta, talán nem lesz túl feltűnő a hadművelet. Tél eleje volt, a kucsma ápol, s eltakar, tavasszal egy rövid fiús frizura már az eredeti cirmosra őszült látványt adhatja.

      Az első pár centi után világosan látszott, hogy a festék alatt tökéletesen megőszült.

– Nagyszerű! – biztatta Józsi. – Így még sokkal szebb leszel.

Ez kicsit megnyugtatta az asszonyt, de nem mondható, hogy boldog volt tőle, különösen, ha hozzávesszük, hogy közben meg kellett vennie élete első szemüvegét.

Most is rémülten nézegette magát a tükörben.

– Olyan feszült vagy! – lépett hozzá a férfi. – Egy jó meleg fürdő majd segít! Tudod mit? Majd én elkészítem – duruzsolta, és már ment is a fürdőszobába.

      Milyen gyengéd és gondoskodó – melegedett át az asszony szíve, mikor beszívta a habfürdő illatát.

– Egy könyvet is idekészítettem a székre, eléred a kádból. Legalább egy órát pihenj itt, másképp nem használ. Ha hűlne közben a víz, engedj rá egy kis meleget! Én addig zenét hallgatok.

      Lenke behunyta a szemét és álmodozott. Nem volt ez egy nagy élet… de amire fiatalon legjobban vágyott, az sikerült. Az egész életet betöltő szerelem… sírig tartó hűség. Hogy ilyen nincs? Ha valakinek, nekem sikerülni fog… gondolta annakidején… és lám összehozta a sors azzal az egyetlennel, akivel ezt az álmot meg lehet valósítani.

      Kinyitotta a szemét. Kinyúlt a könyvért és bosszúsan vette észre, hogy nincs mellette a szemüvege. Ha szólok neki, mérges lesz, hogy erre igazán magam is gondolhattam volna. Kilépett a kádból, éppen csak lerázta magáról a vizet és amúgy pucéran elindult a szemüvegért. Aztán eszébe jutott, hogy egy magazin jobb lenne, mint Agatha Christie. Kicsit fázott, de mégis továbbment a dolgozószoba felé. Meztelen talpának halk neszét elnyelte a vastag szőnyeg és Brahms muzsikája.

      A dolgozószobában csak az íróasztal lámpája égett. A férfi sziluettje sötéten rajzolódott ki a fénykörben. Elmélyülten írt. Lenke lábujjhegyen lopódzott mellé és kíváncsian benézett a válla fölött az írásra. Józsi összerezzent és egy ösztönös mozdulattal rácsapta a tenyerét a papírra.

– Naaa… mutasd! – kapott oda az asszony szinte incselkedve, de Józsi megpróbálta eltüntetni a levelet, így Lenke csak a megszólítás kezdetét látta egy pillanatra: Édes, egyetlen… Ennyi elég volt.

Karvalyként támadt a férfi kezére. A lap elszakadt, az asszony rohant, nyomában a rémült férfivel. Hova is… hova is mehetne, hogy legalább még egy pillantást vethessen a megszerzett fecnire… Beugrott a WC-be, de a reteszt már nem volt ideje betolni, a férfi feltépte az ajtót és elkapta a kezét. Szétfeszítette a nő görcsösen ökölbeszorított ujjait. A papír a kagylóba hullt. Egy pillanatig ott forgott, aztán elvitte a víz a szavakat: Édes, egyetlen szerelmem, Margit!

– Margit? – visított fel az asszony – Az a festett hajú kurva! A természetes színek! Csak az ősz haját takarják… Most nem érzed becsapva magad?

Józsi már visszanyerte lélekjelenlétét és magabiztosan válaszolt:

– A szoba is úgy szép, ha festett!

– de… de te mindig azt mondtad…

– Mit mondtam én? Különben is! Az akkor volt! Inkább azzal törődnél, hogy te… te hogy nézel ki? Menj… menj, és nézd meg magad a tükörben!

      Lenke csak most ocsúdott rá, hogy csapzottan, meztelenül áll a férfi előtt. Megborzongott. Leakasztott a fogasról egy nagy törölközőt és magára tekerte.

 

Sida•  2017. január 19. 09:30

Végre egy nagy szerelem!

Ó az Internet! Vágyak hajója. Tündérek és varázslók lakhelye. Itt minden nő Vénusz lehet és minden vénülő bakkecske ifjú titán, csak össze ne keverje az álmokat a valósággal. 

Ádám és Éva ebben a csalfa világban ismerkedtek össze. 
Évát a magány, Ádámot a kíváncsiság hajtotta ezekre a képzeletbeli vizekre. 


A lány a maga húsz évével már túl volt egy nagy csalódáson, bezárkózott és elbizonytalanodva mozgott a világban. Szürke és egyre szürkébb lett sokadik adminisztrátorként dolgozva egy állami vállalatnál. 
Egyetlen társa Stefi, a golden retriever volt, neki sírta el minden bánatát, fáradságát egyegy kimerítő nap után. Az interneten csak nézelődött, olvasgatott, de a fórumokon nem kapcsolódott be a többiek fecsegése. Végül talált egy kutyás posztot. Ez érdekelte. Kicsit megbátorodva maga is feltett időnként egy-egy kérdést Stefi tartásával kapcsolatban. 
Ádám öregedő író volt. Az interneten nem a nőket kereste, mint annyi sóvár ifjonc, inkább új tapasztalatokat gyűjtött mindazzal kapcsolatban, aminek lassan a perifériájára sodródott. 
Talán akad valami téma a következő könyvéhez? Meg aztán a kutyája! Imádta az állatokat, és ha lett volna ideje, maga is beállt volna az ebtenyésztők népes táborába. Így is  írt néhány kutyás jegyzetet és nemcsak a helyi lapokba. Sőt egy kisebb füzete is megjelent, amit szinte szakkönyvnek fogadtak el, pedig csak saját megfigyeléseit, kutyás élményeit írta le benne. 
Mindez elég volt ahhoz, hogy Ádám és Éva megismerkedjen egymással, bár a lány Pesten, a férfi a messzi Torontóban élt. 
Ádám, ha látta, hogy a kutyások közül senki nem reagál Éva kérdéseire. Mint régi, tapasztalt kutyabarát és békebeli úriember, udvariasan válaszolgatott mindenre. 
Ez a patronálás a fórumról lassan áttevődött a magánlevelezésre és nem sokáig korlátozódott a kutyatartás speciális kérdéseire. 
Az írót meghatotta és egyre jobban érdekelte a lány naiv tartózkodása, Éva pedig szinte szívdobogva várta a távoli e-maileket. 
Végre van valaki, aki megérti, aki tanítja, aki foglalkozik vele! 
Már ott tartottak, hogy napi három-négy levelet is váltottak és ebben az időeltolódás sem jelentett akadályt. 
Kicserélték kutyáik fényképét, majd saját gyerekkori fotóik kerültek sorra. Végül Éva rászánta magát, valamint kevéske zsebpénzét, és csináltatott magáról egy új fotót. 
Maga is elcsodálkozott, milyen szép a képen. Azonnal elküldte az írónak és szinte remegve várta, hogy ő is meglássa levelezőtársa vonásait. 


Mindeddig a koruk szóba se került, de most az író elgondolkodott. 
Kiválasztott egy jó portrét, de természetesen nem diákkorából, mert nem akarta Évát becsapni, hanem olyant, ami úgy érezte, hogy a valóságot mutatja, amilyennek ma is látja magát,  amikor néha tükörbe néz, bár a fotó talán már tíz éves is lehet. (Na, megvolt az már húsz is, ha nem több, de ettől tekintsünk el, hiszen Budapest és Torontó között még légvonalban is nagy a távolság.) 


Minden gondjukat, örömüket megosztották. Ádám elküldte legújabb novelláit, aktuális cikkeit, Éva Budapestről, mint a világ legszebb helyéről beszélt. A levelek pedig egyre forrósodtak. Különösen a lány szerette volna végre a valóságban is látni, karjai közé szorítani Ádámot. Úgy érezte, ezt várta, ez az igazi, ilyen még nem volt, mióta világ a világ! 


A lány szenvedélyes rajongása az írót is lenyűgözte: Miért ne találkozhatnánk? Hiszen ez talán az élet utolsó ajándéka, egy igazi, nagy szerelem érintése, amit nem szabad eldobni. 


A Sors pedig megadta a lehetőséget. 
Ádám meghívót kapott egy lengyelországi kutyakiállításra. Mi lenne, ha Budapesten át utazna, és a kiállítás előtt a lánnyal töltene pár napot? 
Még minden lehetséges! 
Gyors levélváltás. Egyeztették az időt. Megegyeztek abban, hogy Éva a repülőtéren fogja Ádámot várni. 
– Ezer közül is megismerlek – ragyogott a lány. 
Eljött a nap és eljött az óra, amikor találkozhat végre egymással a pár. 
Éva már a menetrendben jelzett idő előtt egy órával ott volt a repülőtéren. A gép persze két órát késett, ami igazán csekélység a sok hónaphoz képest, amit Éva Ádám utáni vágyakozással töltött.  


Végre. Még átveszik a csomagokat, aztán kezdenek kiszállingózni az utasok a váróba. Éva időnként a kezében szorongatott fotóra néz, miközben furakodik előre a várakozók között, megy… megy egyre közelebb az ajtóhoz, ahol fel kell tűnnie kedvesének. 
Ádám azonnal megismeri Évát! Szebb, mint a képen… szőke haja körülrepdesi barackvirág arcát. Már közel van… Istenkém, de kék a szeme…! 
A lány még mindig jobbra, balra néz, egy pillanatra rápillant Ádámra, de tovább kutat… 
Nem ismer meg! – döbben meg a férfi. – Rettenetes! – Egy pillanat alatt átéli saját öregségének súlyát. 


Hirtelen új elhatározásra jut – Inkább csalódjon úgy, ez a kislány, hogy nem találkozunk, mintsem ráébredjen a valóságra… Gyorsan elfordul, és az Információhoz siet. Pár sort ír egy cetlire: 


Kedves Kisasszony! Közös barátunk, Ádám megkért, hogy adjak át egy üzenetet. Váratlanul megbetegedett, és csak egy későbbi géppel utazhat Varsóba. Sajnos, az közvetlen járat és így nem találkozhatnak. 
Tisztelettel: G. B. Shaw – írta alá. – Éva amúgy se tudja ki az… – gondolta némi iróniával, amikor a cédulát letette a pultra. 
– Adja át annak a szőke hölgynek, aki ott jön és nyilván érdeklődni fog. Nem. Nem akarom személyesen, hiszen nem is ismerem. Csak szívesség. Igen. Szívesség… Aztán, ahogy elindult, egy kis furcsa, rezignált fintorral mormolta maga elé: 

– Megöregedtem. Ő fiatal. Majd elfelejt. Én meg talán írok belőle egy szívfacsaró, könnyes novellát. 

Sida•  2015. december 17. 08:33

Elveszett

Ami elveszett: elveszett

Jaj, elveszett egy csillagom!
Gyémántom? Üvegdarabom?
Szél fútta, tüske tépte testem,
Amíg a kincsemet kerestem.

Amíg kerestem, s nem találtam,
Én egyre szebbnek, jobbnak láttam…
Aztán csak meglett. Istenem!
Nem tudom, mért kellett nekem!

Sida•  2015. november 11. 10:31

Ida Anna levele

Anna levele

Hozzád simultam,
és hozzám simultál,
éreztem, hogy a tested lázban ég...
Mért féltettél, mért féltél...
vagy nem hitted el,
hogy ennyi nem elég?
Jaj nem elég!