Kimosódások

Kitisztulatlan remények,
magas hegyek:
völgyben járok
és ködre kelek.

Parton várok áldást,
de azt sem baj, ha átkot:
holnap is viszem zsákom,
s nem találom majd foltom.

Nézek messze,
végeláthatatlan tengert:
Az ég tiszta,
s mond uram, hol a Tisza?

Nincstelenség,
mégis mindenség:
gyomor és zsebek tele,
lüktet, a szívkamra üressége.

Kimosódnak a partra világom dolgai.
Képek, tárgyak, a mindenek:
itt fejben nem jönnek a telek,
de kint érzem, a nagyságos dühös szelet.

Parton a remények.
Halom átkok és remények:
sír a szív, száraz a szem,
magammal és a világgal
nincs kíméletem.

Nem mérek ki semmit holnap,
se sapka, se kalap,
üres az akasztó másnak,
magamnak van hely,
másnak is, de tán nem.

Parton vannak a képek,
reményteljesek,
melyek sosem teljesednek,
nap után nap csak fehérednek,
de el sosem tűnnek.

Köt a szerződés, köt az élet.
Amott messze tengeren hajón barátom,
szegényen párjával, boldogan,
s mellettük állnak banditák halomban.

Este van, fáradt a test,
fáradtak a szemek,
nem lett jobb ma sem kis világom,
elhagyott már minden kamu remény.
Csak magam vagyok.

Holnap hátán újabb kikelet,
újabb remény, újabb nap,
ébredek és megyek,
hajtani kell a mókus kereket.


2019.10.02