Verseim

Szerelem
Seeman•  2019. december 16. 22:49

Visszaemlékezős önbevallás

Visszaemlékezem jó időkből,
Mikor még ártatlannak, jónak,
S tisztelni való nőnek hittelek.
Egy kicsiny arany időszak szívemnek,
Melyhez kapcsolódnak zsigerek,
S velük együtt lazul el a test,
Mely ma dolgozott, túlélt,
Fejlődött, és el nem esett.


Fáradtság mögött, izzadtság patakok
Mélységében bújik harag,
Amely látványod láttán szólít,
Felretten, csapás készre késztet.
Minden rózsaszín ködös emlék után
Visszajönnek érzelem ölő igazságok,
Gyilkos pillanatok, melyek mellkast téptek
Másodpercek alatt, s egy belső világ-rendet
Tettek két lábon járó ízig vérig pokollá.


Mégis, mint üres tarisznyás koldus,
Ha nincs mit enni, visszafordulok mindig.
Látni, csodát átélni, volt pillanatokban
Született áhítatokat, megszületett,
Ártatlan álmokat, melyek jó ágon születtek,
Kicsíráztak, picit nőttek, majd átitatták benzinnel, s Molotov koktéllal felgyújtották.


Én nem vagyok ártatlan, hisz visszaemlékezéskor a két vállam oldalán
Megjelenik az erkölcs rab-tetkója,
Mely mindennap kimondja,
Megadott pillanatban:


Házas nőt nem kéne szeretni.
Holnap is tükörbe kell nézni.


Bár nem történt semmi köztünk.
Bár ellenségek voltunk.
Te bandita magyar voltál,
Én lenézett munkás külfeldön:
Az én szellem-rabszám kivetülésem
Eltűnik valóságra ébredéskor,
De te már az maradsz aki vagy.
Fixumok nincsenek,
Kapsz te elég ítéletet.
(Nélkülem is.)


Mindennap megvetem magam,
Hogy rád emlékezem,
Mert én is drogfüggővé váltam,
Ámbár vérem tiszta, vizsgálatra
Bármikor kész, hogy kimutassa,
Rab-láncot nem törhetek,
Amíg visszaemlékezek.


Maradok becsületes.
Görbe háttal is egyenes háttal járó.
Nem vagyok halhatatlan,
De nem vagyok reménytelen.
Bűnös vagyok, mégsem ártatlan.


2019.12.16
Külfeldön, fixumok, kivetülésem, „De te már az maradsz aki vagy.":szánt szándékkal lett úgy írva.
Ha esetleg van valakinek észrevétele a helyesírással kapcsolatban, örömmel várom. 

Egyszer ellenőriztem Office 365, és egyszer ezzel:
http://www.xn--helyesrs-fza2j.hu/



Seeman•  2019. november 28. 18:06

Szívtanya nyilatkozat

Mikor téveszme dalokat hallok felröppeni,

Akkor szívemből szemembe elkezdenek

Üvöltve sikoltva semmit sem kímélve

Érzelmek felszökni,

Testet arcot szemet

Megremegtetve,

Elmét sokkolva,

Tehetetlenül s kiszolgáltatva

Engem pár pillanatra,

Bolondnak kinézve,

Ahogy egy kitagadott nyomorult

Éppen makkról álmodik.


Igen, maradtak érzelmek egy

Logikátlan plátói szerelemből,

Igen, maradtak hamvak leégett

Rózsa és tulipán földekről,

Melyeket most gépek szántanak,

Nehéz tetemes súlyukkal pedig

Elnyomva szunnyadó

Még-még égni akaró parazsukat.


Igen, mostanság emlékezek

Éjszakánként szívem előtt

Mellkasvágást fémmel összekapcsozott,

Kapcsok közötti rózsa és tulipán szálat

Szagoltatva, hogy ne öljön meg a nyomor,

Világ feketeség, rossz álmok, gondolatok,

Ellenségek arcai, az élet várható harcai.


Igen, éjszakánként még felvérzenek

A-már szántott földek némaság alatt,

Felszínre jönnek megszenesedett szellem

Maradványai rózsáknak, tulipánoknak,

S úgy állnak szépen foltokban, feketén,

Mintha megint rá várnának,

Mindeközben hold mellett virít egy

Fémmel varrt varrat, mely néha vérzik,

ugyan ritkábban, de félek tőle.


Betárazott használt gépfegyverek

Tanyaház falán teraszon:

Írtani kellett a plátóiságot tápláló

Mindhalálig reménykedő érzéseket,

Melyek gyűrűs nőnek szóltak,

Ha múltban rájuk hallgatva megtettem

Volna, ami vágyuk, ma én is

Hitvány lennék, akárcsak páran:

Házas nőnek udvarolni,

Párjától távolodásra bírni.


Véres arccal ébredek mindennap,

Tükörben mégis tiszta vagyok

Mosakodás nélkül,

Itt állok már messze amonnan,

Egyedül-hegedül-kiteljesületlenül.

Tegnapban sem hittem, mában sem,

Akadálypálya előttem,

Vér tó születik alattam

Vágyakozó szívvel.


Az érzések jó ágon születtek,

Nem megfelelő időben,

személynek.

----------------------------------------------------------

Voltak pillanatok, mikor gyenge voltál.

Mikor zavartan, egy-magadban

Álltál, s Valami megrengett.

Tudtam. Tudtad.

-Emberek vagyunk.-

Én becsületes voltam,

Nem használtam ki,

Érzéseim ellenére,

Vágyak élén táncolva,

Álomba ringató

Szerelem hajón utazva.


A becsület rosszul,

Vagy Nem fizet.

Kinevethetnek érte az emberek.

Lenézhetnek érte. 

De viselem.


Ahogyan hegeket, a szívemen.


2019.11.28


Seeman•  2019. november 16. 17:15

Seb zárások

Fel kell tépnem a sebeket.

Nem lehet őket összevarrni,

Mert mocskosak.

Kutatnom kell bennük,

Muszáj látnom,

hogyan zárom le őket.

Muszáj megtudnom,

Nem maradt semmi,

Ami majd megakar rohadni

Kínok és bűnök alatt. 

Megtudni, hogy minden rendben,

Hamis képeket nézegetni rólad,

Magamban őrzött csalóka képeket,

Melyek nem tükröznek valóságot,

Hanem csak léteznek,

Mint szeretett, dédelgetett álmok,

S ahogy kis gyereknek szeretett plüssje, 

Úgy bennem kamu bábod volt

nekem a megtestesült

Gyönyörű kipusztító entitás.

Érzéseim szívkamra falba

zárt ereklyék, melyek 

örökké maradnak,

Ám mégis eltűnnek.

Húsba gyógyulnak,

Örökké velem lesznek,

Mégis mindet elfeledem.

Idővel majd némán, feltűnés

nélkül részt alkotnak velem,

Tudatból kikopnak,

S majd az én időmből

Többé nem lopnak.

Soha többé.

Soha többé.


2019.11.16


Seeman•  2019. november 5. 07:37

Mindketten Tudjuk (+18)

Ma is kérdeztél, hisz tudod.

A szívemben érdekelt vagy.

Én meg tudom régóta,

hogy házas vagy.


S mint felfelé mindent eltipró,

úgy kérdezel, hogy válaszod kihúzd,

de tudom, hogy húzod a szavakat,

már nem tetszik ez a nap alatt.


Tudod, hogy már nem holmi hős

szerelmes vagyok, aki már ég a vágytól.

Tudom, ki vagy, nap és hold alatt.

Minden kihúzott szó felhúz egy falat,

mely még-jobban akadályozza,

hogy felhúzz még egy szót.


Mint kirakat bábú ócska lélekkel,

éled mindennapjaid, teszed dolgod.

De ha egyszer letéphetném bal melled,

és földre dobhatnám zúzott bordáid,

mindenki láthatná: nincs szíved.

Szívtelen lélek vagy. Nincsenek érzéseid.

Nincs önbecsülésed.


Csak lüktet eszed, és csinálod amit elvárnak.

Ridegen, hidegen, mint egy jól beállított gépezet.


A különbség kettőnk közül az,

hogy nem teszem meg fejben vagy szívben

született hitványságokat,

hallgatok szóban csillagok és kék ég alatt,

mert beszélni már nem érdemes, olyan kiégett,

semmire nem érdemes lelkek közt, mint te.

Vagy azok, akik mindennap megvetnek engem,

de sosem kérdeznek, csak cukkolva néznek,

soha egy szót nem szólnak, nem köszönnek.


Csak megvetik azt, aki nem olyan, mint ők.

– Mindent elvárnak tőlem, de semmit maguktól. -


Avagy te is tudod, hogy él bennem a dolog,

de nyírom rendesen azt a fát, a rózsa fát.

Minden este naturalistán kitárulkozva,

egy szürke baráttal bal oldalamon,

egy szürke baráttal jobb oldalamon,

nyitott mellkassal, tört bordáim földön,

paraszt bicskával hát kipiszkálom

szívizmaim közül a rózsa szirmokat, töviseket.


Mert én tudom, mi lüktet engem.

Tükröm nem csak önkívületemet mutatja,

belső vetületet, egy emberi élet feszületet,

mely küzd, s küzdeni fog, ha verik érte, ha nem.


Én már nem állok le.


A szívkamra kazánjai vissza vesznek

ócska hamis szénigényeikből.

Már nem annyira tüzesek, mint egy hónapja,

ők is tudják, hogy itt a vége mindjárt,

lejár a szerződés, lehet pakolni,

lehet egy picit élni,

nem sokáig.


Majd megint mehetek munkába állni,

hús-vér eszközként, kire használói

nem vigyáznak, hanem dobálják,

meg fujjogják.


Várom hát a pirkadatokat,

újabb hajnali
fényvisszaverődéseket

fenyők között.


Mert tudom, közeledik egy röghöz kötés vége.

S megyek haza végre.


Mint háborús menekült gyerek

vissza óhazába, a romok közé.

Lerombolt házak és életek közé.
Majd megyek haza.


Addig is teszem a dolgom,

úgy mint te, vagy más.

Te sosem leszel hasonmás.
Csak egy test,
melyre kivetültek érzések.


2019.10.22, Hinterstoder

Seeman•  2019. szeptember 3. 23:57

Szögesdrót ölelés(+18)

Ismerik egymást.

Élnek, szeretnek.

Te csak az ölelést látod.

A másik a mélységet is.


Szavakkal leírni nem tudják,

ám tetteik mindent elmondanak.

Az ölelés, a nyugalom,

az egy-esülés, az egy-ség,

mind szó, mind kifejezés,

amik ők egy-gyek

addig te csak egy vagy.


Egy egyszerű ölelés, semmi más.

Ennyit látsz.

Nem beszélsz.

Hát nincs mit mondanod?

Nem látod?


Békés ölelés.

S a kettő együtt vérzik.

Az egyik ember a másik szögesdrót.

Mindig, váltakozva, megcserélve,

ölelik egymást, és véreznek.

Csontig hatoló csontot csikorgató

szögesdrót. Ami bejárja az egyik a másikat.

Mint indák egy romon, úgy öleli a szögesdrót a párját.

A hús és vér csak sír és vérzik.


A szögesdrót csak rozsdásodik.


2018.08.19 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom