Verseim
SzemélyesDémon 1. (+18)
Vér, füst, hullák, halál,
fel-alá a gyilkos járkál:
emberek vére kezére tapad
sorsa, pecsétje, kimenetele:
lekaparhatatlanul magára ragad.
Szemei nem tükröznek semmi emberséget,
üres-fehérek,
vicsorgó pofával mint állat,
s emberként a bosszú hírnöke:
sorakoznak a hullák mögötte.
Korcs vad ember,
aki kijött a tett helyszínéről épp,
s elkezdett felém közeledni lassan,
közben szemeink is megtalálták egymást:
mindkettőnk meglátta a másikban a hasonmást.
Egy pontos egyezés.
Mondhatni majdnem - egy kiegyezés.
Mondataim a vicsorgó gyilkosnak így hangzottak:
"Látom, mindenkit elintéztél, akit utáltál.
Az a terem a nagy tervek terme volt,
ahol te mindent, de mindent
ami ártott neked, amit gondoltál
hogy ártott neked, de minden s mindenki
ott fekszik halottan, kibelezve,
a legbrutálisabban és a legobszcénebb módon elintézve.
Boldog vagy. Majdnem egyek vagyunk. Ám mégsem.
Te megtetted azt, ami bennem megszületett,
de mégis eltemettem: mert én tovább lépni akarok
nem pedig még tovább szenvedni,
és a semmibe elsüllyedni.
Most, hogy minden ki nem mondott erkölcstelenséget
és mocskot végrehajtottál, mond hogy érzed magad?
Boldogan és büszkén? Felszabadultnak és elégedettnek?"
S az állat összerogyott, és elkezdett bőgni mint egy csecsemő.
Tetőtől talpig véresen, az igazi gyilkos, összerogyott a földre,
magzatpózba tette magát, és a lehető legnagyobb hangon ahogy tudott,
sírt, sírt, bömbölt, mintegy csecsemő.
Mögötte a nagy tervek terme égig érő lángokkal égett,
a bent lévő ocsmány hullák százaival,
precíz tervek tucatjaival,
melyek gonddal és türelemmel,
tudással és naivsággal készülve
várták hogy elkészüljön
fizikai kivetülésük.
A mi össze-hasonulásunk pedig megsemmisült, mint az ő sorsa.
Élete végéig a legocsmányabb rabság. A legocsmányabb sorssal.
Élőhalott lett, az élők sorában.
A földön elkezdett halványulni,
kissé áttetsző lett, már jöttek a törvény
szolgái kinyitott bilincsel felé,
s a halál osztag is várta őt,
tetőtől talpig feketében,
a kínzás 1001 féle
módszerével fejükben.
Nem állt ellen. Már gyenge volt.
Már egy síró halott volt.
2017.11.26
Haragomra találva (+18)
A haragomat megtaláltam.
Mélyen van, és féktelen.
Véresen kegyetlen.
A legrosszabb oldalam
ide van eldugva.
Az indulatok itt
nincsenek lenyugodva.
Pusztítóak, emberbőr nyúzóak,
mindent felemésztenének
hogyha kiszabadulnának.
Egy érzéketlen vak sötét kamrába zárva
várnak a szabadulásra.
A falai elpusztíthatatlanok.
Maradnak ott, ahol vannak.
Csak vészhelyzet esetén
ereszkednek le a falak.
Amikor a legutolsó határvonal
is kárba vész, a hüllő agy beindul,
és ha a legutolsó idegszálak is elszakadnak:
akkor a fehér falak vérre fakadnak.
Csákányokat koptat ez a sötét fal.
Haragom kiszabadításáért
fáradoznak a nyomorultak.
A falak állnak és állni fognak.
A gyémánt csákányok kopnak.
2013.11.19