Verseim

Személyes
Seeman•  2019. szeptember 2. 22:07

Démon 1. (+18)

Vér, füst, hullák, halál,


fel-alá a gyilkos járkál:


emberek vére kezére tapad


sorsa, pecsétje, kimenetele:


lekaparhatatlanul magára ragad.




Szemei nem tükröznek semmi emberséget,


üres-fehérek,


vicsorgó pofával mint állat,


s emberként a bosszú hírnöke:


sorakoznak a hullák mögötte.




Korcs vad ember,


aki kijött a tett helyszínéről épp,


s elkezdett felém közeledni lassan,


közben szemeink is megtalálták egymást:


mindkettőnk meglátta a másikban a hasonmást.




Egy pontos egyezés.


Mondhatni majdnem - egy kiegyezés.




Mondataim a vicsorgó gyilkosnak így hangzottak:




"Látom, mindenkit elintéztél, akit utáltál.


Az a terem a nagy tervek terme volt,


ahol te mindent, de mindent


ami ártott neked, amit gondoltál


hogy ártott neked, de minden s mindenki


ott fekszik halottan, kibelezve,


a legbrutálisabban és a legobszcénebb módon elintézve.


Boldog vagy. Majdnem egyek vagyunk. Ám mégsem.


Te megtetted azt, ami bennem megszületett,


de mégis eltemettem: mert én tovább lépni akarok


nem pedig még tovább szenvedni,


és a semmibe elsüllyedni.




Most, hogy minden ki nem mondott erkölcstelenséget


és mocskot végrehajtottál, mond hogy érzed magad?


Boldogan és büszkén? Felszabadultnak és elégedettnek?"





S az állat összerogyott, és elkezdett bőgni mint egy csecsemő.


Tetőtől talpig véresen, az igazi gyilkos, összerogyott a földre,


magzatpózba tette magát, és a lehető legnagyobb hangon ahogy tudott,


sírt, sírt, bömbölt, mintegy csecsemő.





Mögötte a nagy tervek terme égig érő lángokkal égett,


a bent lévő ocsmány hullák százaival,


precíz tervek tucatjaival,


melyek gonddal és türelemmel,


tudással és naivsággal készülve


várták hogy elkészüljön


fizikai kivetülésük.




A mi össze-hasonulásunk pedig megsemmisült, mint az ő sorsa.


Élete végéig a legocsmányabb rabság. A legocsmányabb sorssal.


Élőhalott lett, az élők sorában.




A földön elkezdett halványulni,


kissé áttetsző lett, már jöttek a törvény


szolgái kinyitott bilincsel felé,


s a halál osztag is várta őt,


tetőtől talpig feketében,


a kínzás 1001 féle


módszerével fejükben.




Nem állt ellen. Már gyenge volt.


Már egy síró halott volt.





2017.11.26





Seeman•  2013. november 19. 18:55

Haragomra találva (+18)


A haragomat megtaláltam.
Mélyen van, és féktelen.
Véresen kegyetlen.

A legrosszabb oldalam
ide van eldugva.
Az indulatok itt
nincsenek lenyugodva.

Pusztítóak, emberbőr nyúzóak,
mindent felemésztenének
hogyha kiszabadulnának.

Egy érzéketlen vak sötét kamrába zárva
várnak a szabadulásra.
A falai elpusztíthatatlanok.

Maradnak ott, ahol vannak.
Csak vészhelyzet esetén
ereszkednek le a falak.

Amikor a legutolsó határvonal
is kárba vész, a hüllő agy beindul,
és ha a legutolsó idegszálak is elszakadnak:
akkor a fehér falak vérre fakadnak.

Csákányokat koptat ez a sötét fal.

Haragom kiszabadításáért
fáradoznak a nyomorultak.
A falak állnak és állni fognak.

A gyémánt csákányok kopnak.

2013.11.19