Verseim

Személyes
Seeman•  2019. november 14. 20:26

Visszaemlékezős hátra szólás

Mint drogfüggő, úgy keresnélek.

Nem teszem, fognak ösztönök,

Megfoghatatlan szürkeállomány,

Mely ismeretlen, mely örök,

Láncon tart és észnél.


Kiakartál használni, hát lásd

Már a vége után: nem ment.

Kilóra akartál eladni fönökünknek,

De csak egy bukott igásló maradtál:

Magasan rangban, emberként mélyben,

Munkád örökké tartó végzetében.


Mindig sovárognak gondolatban

Utánad ki-nem teljesedett,

Magukra maradt érzések.

Mint frontvonal mögött rekedtek:

Reménykednek felszabadulásban,

Túlélésre azonban esélyük sincs.


Még mindig tisztelet állást kap

Tested emléke az alsógatyában.

Hidd el, ennél többet már nem fogsz

Kiprovokálni. Maximum szavakat.

Melyeket elfednek az elkövetkezendő havak.


S mint ember, el nem buktam,

Érzelmi viharokban

Ön-tépázásban teljesítettem

Amit aláírtam,

Túléltem csörgőkígyó szerű 

Vonzás támadásaidat,

Nem köptem le 1000 éves

Erkölcsöket,

Hallgattam mindig,

Beszéltem amikor kellett.


Itthon vagyok.

Olyan utakat nézek,

Melyeken sötétedés után

Nincsen kivilágítás.

Amerre látok majdan ott: ismeretlen.

Ahova én megyek, oda te nem fogsz jönni.

Emlékként sem.


2019.11.11


Seeman•  2019. október 2. 15:48

Kimosódások

Kitisztulatlan remények,
magas hegyek:
völgyben járok
és ködre kelek.

Parton várok áldást,
de azt sem baj, ha átkot:
holnap is viszem zsákom,
s nem találom majd foltom.

Nézek messze,
végeláthatatlan tengert:
Az ég tiszta,
s mond uram, hol a Tisza?

Nincstelenség,
mégis mindenség:
gyomor és zsebek tele,
lüktet, a szívkamra üressége.

Kimosódnak a partra világom dolgai.
Képek, tárgyak, a mindenek:
itt fejben nem jönnek a telek,
de kint érzem, a nagyságos dühös szelet.

Parton a remények.
Halom átkok és remények:
sír a szív, száraz a szem,
magammal és a világgal
nincs kíméletem.

Nem mérek ki semmit holnap,
se sapka, se kalap,
üres az akasztó másnak,
magamnak van hely,
másnak is, de tán nem.

Parton vannak a képek,
reményteljesek,
melyek sosem teljesednek,
nap után nap csak fehérednek,
de el sosem tűnnek.

Köt a szerződés, köt az élet.
Amott messze tengeren hajón barátom,
szegényen párjával, boldogan,
s mellettük állnak banditák halomban.

Este van, fáradt a test,
fáradtak a szemek,
nem lett jobb ma sem kis világom,
elhagyott már minden kamu remény.
Csak magam vagyok.

Holnap hátán újabb kikelet,
újabb remény, újabb nap,
ébredek és megyek,
hajtani kell a mókus kereket.


2019.10.02

Seeman•  2019. szeptember 3. 22:23

Felleg Expressz

Erről a vonatról le kell szállni.

Csak a vesztembe zakatol,

völgyeken és egeken át,

oly felhőkön keresztül,

melyek bukást és végítéletet hoznak.


A vonat tele emberekkel,

mindenhonnan mindenfélével,

S a kallerek gázmaszkokat osztogatnak,

mondják, jön egy felhő, amely megvakít s megöl.


Nekem nem jutott, magasan vagyunk.

Itt már nincsen mi urunk, kis bibliánk,

nagy korán, esetleg rabbi,

csak végítélet, halál, bukás,

vagy tovább zakatolás.


Ejtőernyő nincs, az ajtók mindig nyitva állnak.


(Kaller:)“Ha nem tetszik, mehetsz, de maradhatsz is,

hisz jegyet hiába váltottál,

oda lehet már nem is megyünk,

csak esetleg mehetünk”


Mindenkinél ott a jegy zsebben,

gondolatban, senkinél nincs azonban fejben.

Mindenkin ott a gázmaszk,

valakinél meg az oxigén palack.


Az expressz teljes sebességgel megy.

Kazán teljes hőfokon.

Szén bőséggel.


Párás gázmaszk lencsék mögött izzadó homlokok.

Akiknek nem jutott, még azok is maradnak,

már nekik is mindegy, hogy itt, vagy a földön halnak.


2019.08.19

Seeman•  2019. szeptember 2. 22:07

Démon 1. (+18)

Vér, füst, hullák, halál,


fel-alá a gyilkos járkál:


emberek vére kezére tapad


sorsa, pecsétje, kimenetele:


lekaparhatatlanul magára ragad.




Szemei nem tükröznek semmi emberséget,


üres-fehérek,


vicsorgó pofával mint állat,


s emberként a bosszú hírnöke:


sorakoznak a hullák mögötte.




Korcs vad ember,


aki kijött a tett helyszínéről épp,


s elkezdett felém közeledni lassan,


közben szemeink is megtalálták egymást:


mindkettőnk meglátta a másikban a hasonmást.




Egy pontos egyezés.


Mondhatni majdnem - egy kiegyezés.




Mondataim a vicsorgó gyilkosnak így hangzottak:




"Látom, mindenkit elintéztél, akit utáltál.


Az a terem a nagy tervek terme volt,


ahol te mindent, de mindent


ami ártott neked, amit gondoltál


hogy ártott neked, de minden s mindenki


ott fekszik halottan, kibelezve,


a legbrutálisabban és a legobszcénebb módon elintézve.


Boldog vagy. Majdnem egyek vagyunk. Ám mégsem.


Te megtetted azt, ami bennem megszületett,


de mégis eltemettem: mert én tovább lépni akarok


nem pedig még tovább szenvedni,


és a semmibe elsüllyedni.




Most, hogy minden ki nem mondott erkölcstelenséget


és mocskot végrehajtottál, mond hogy érzed magad?


Boldogan és büszkén? Felszabadultnak és elégedettnek?"





S az állat összerogyott, és elkezdett bőgni mint egy csecsemő.


Tetőtől talpig véresen, az igazi gyilkos, összerogyott a földre,


magzatpózba tette magát, és a lehető legnagyobb hangon ahogy tudott,


sírt, sírt, bömbölt, mintegy csecsemő.





Mögötte a nagy tervek terme égig érő lángokkal égett,


a bent lévő ocsmány hullák százaival,


precíz tervek tucatjaival,


melyek gonddal és türelemmel,


tudással és naivsággal készülve


várták hogy elkészüljön


fizikai kivetülésük.




A mi össze-hasonulásunk pedig megsemmisült, mint az ő sorsa.


Élete végéig a legocsmányabb rabság. A legocsmányabb sorssal.


Élőhalott lett, az élők sorában.




A földön elkezdett halványulni,


kissé áttetsző lett, már jöttek a törvény


szolgái kinyitott bilincsel felé,


s a halál osztag is várta őt,


tetőtől talpig feketében,


a kínzás 1001 féle


módszerével fejükben.




Nem állt ellen. Már gyenge volt.


Már egy síró halott volt.





2017.11.26





Seeman•  2013. november 19. 18:55

Haragomra találva (+18)


A haragomat megtaláltam.
Mélyen van, és féktelen.
Véresen kegyetlen.

A legrosszabb oldalam
ide van eldugva.
Az indulatok itt
nincsenek lenyugodva.

Pusztítóak, emberbőr nyúzóak,
mindent felemésztenének
hogyha kiszabadulnának.

Egy érzéketlen vak sötét kamrába zárva
várnak a szabadulásra.
A falai elpusztíthatatlanok.

Maradnak ott, ahol vannak.
Csak vészhelyzet esetén
ereszkednek le a falak.

Amikor a legutolsó határvonal
is kárba vész, a hüllő agy beindul,
és ha a legutolsó idegszálak is elszakadnak:
akkor a fehér falak vérre fakadnak.

Csákányokat koptat ez a sötét fal.

Haragom kiszabadításáért
fáradoznak a nyomorultak.
A falak állnak és állni fognak.

A gyémánt csákányok kopnak.

2013.11.19


 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom