Felhő után (+18)

(Avagy a Felleg Expressz folytatása)

Ébredés.
Szédülés.
Halványan látok,
s látni most átok.

Megremegett a vonat.

Elhagytuk a felhőt.

Vonatkürt ébresztő után
dermedt látvány vár

minden ébredőre.

Halottak. Halottak

vannak az élők között.

Hát ők is elkábultak örökre.

Hiába gázmaszk, oxigén palack,

senki se tudja, ki és miért élte túl,

már lényegtelen.

Kint pokoli vihar dúl.

Kallerek véres uniformisban segédkeznek.

Aki túlélte a kínhalált, azt vagy ápolják,

vagy végképp, utoljára megmondják:
“Golyót neki, ez már nem fog élni.”

Remeg a vonat, pakolják a halottakat.

Viszik előre. Az összeset.

Valamely kaller összeesett.

Látvány, szag, tömeg,

egyre pokolibb ez a felleg.

Istentelen csapások hangjai

keserítik a még halló füleket.

Többeknek loccsant dobhártyája,

egy-egy égi csapás hangja után.

Mindenki retteg, s tudni akarja

hogy mi ez a kintről jövő
távoli lárma.

Piszkos ablakok.

Vasárnapi újsággal törlöm le

emberek embertelen mocskát.

Hát felhőből felhők között.

A legbecstelenebbek között.

Innen valóak a közeli csapások.

De mik ezek a sikoltások?

Messziről jönnek.

Látszik földünk.

Még halványan,
csak árnyában.

Nehéz a levegő.

A még nagyobb homályban.

2019.09.08, Hinterstoder