Agyszelepek...

Kirobbanó formában a végtelen,

 a káosz elementáris, tűz a földdel szövetkező

 pokoli őskatedrális. Gravírozó meteorraj testük az égi

 vízhordó, lételemek szőtte pólyaként sír fel, a könny-sós

 kék bolygó. Cseppekben gügyög az élet, csillagos oltár keresztel,

ősök rakják oxigénjeid, s múltad jövődbe ereszt el. Merülsz-töltesz

 akkurátusan, pólusok közt ellentét feszül, s míg fényt adsz az értelemmel,

reményedbe hit települ. Társadban házra találhatsz, építőkő a szerelem, a malter

 a bizalom lesz, s otthont vakol a kényelem. Majd szíven szúr az idő és a végtelembe

 hullasz, s az utó dokkjába befut az emlékezés, az atlasz, már szűk, bakancsos

lelked útja párszor még visszatéved, emberöltők bánják, hogy a kékgömb      

fuldokol szürkében. Szaporodnak a bűn üstök, a fojtó füst feljebb

zavar, az egészből félelem lett, rozsdás a perióduscsavar.

Fellép-csőd káoszba vezet,

s várod már az Úr kezében:

működjön gyújtószerkezet.

 Edzésben Isten, duracél lesz.

Duruzsol a szívkandalló

vágyhasábok szikra fényén

irigy szemek siklanak ma

kotor ez a piszkavas nap

 ha a parázs lángra kap

öntudatlan égünk

vagy hamuvá szédül

viszonzott tűz nélkül

e naP látón szeret

de jár egy üzenet

s kimerülten eped

tovább

duruzsol a szívkandalló

vágyhasábok szikra fényén

hőn szerelmes szirénnek

gondol a talján ének

ölelten vezényel

lelkes etűdöket

kortalan bűvölet

pártengert gyűjtöget

tovább

duruzsol a szívkandalló

vágyhasábok szikra fényén

a Föld szaporábban dobban

ég csipkét a bokorra

isteni szív horgolja

megáll csak egy percre

hogy lényét átölelje

aztán világszerte

tovább

duruzsol a szívkandalló

vágyhasábok szikra fényén

Szórakozni jár a kaszás
a tömeg öltöztet,
átnéz balkáni csapatán
tenyerét dörzsölve.
Pán dübög izzadt falakból,
drogér(i)a tompít,
ifjú hév kelte haragtól
egy kézben kés ordít,
vak félsz gördít gyors lavinát,
dominó elvet él,
megszült fekete partiján
jól áll a szemfedél.
Lehelet száll, az utolsó,
talpalatnyi élet,
Párka lány kezében olló.
Emberek?! Ki végzett?
A halál jól szórakozott,
van kinek megérte?

Víg tavasz közelít,
vidító jeleit
érzi a halnépség,
csiszolja halpénzét.
Farsangra hangolva
kígyóz az angolna.
Víz alatt mi zizzen?
Händel-től „Vízizen”.
Résztvevő mind nevet,
túléltek zord telet,
gyűlik a bokréta,
hozza sok makréla.
Lepényhal sürögve
sügérnek segítne:
csalit húz madzagon
kukaccal gazdagon.
Nagy kalmár kiszolgál,
kérdezi: „Iszol már?”
 Ha polip mixerlány,
elfogy a porcelán.
Ajtónál viza ül,
rablóhal menekül,
övén hal nem szuka:
félelmes kancsuka.
Fogasra ruhatár
s rengeteg munka vár,
busásan megtérül,
ha párja mellé ül.
Neonhal világít,
plafonról nem tágít,
kárászra pikkelyek
fényekhez illenek.
Gőtehal versére
zenét írt vendége,
tintahal tollából
ömlik a szózápor.
Van, ki csak tátog itt,
szövegből mást gyanít;
ha szájról olvastok,
látszik sok odvas fog.
Nem mérték centivel,
mennyi a decibel,
narancshal hangja szép,
kivág egy laza C-t,
csikóhal vágtat ott,
nyergére rápakolt
féktelen pisztránghal,
küzd meg az istránggal.
Táncparkett telített,
nyüzsögnek heringek;
disc-jockey vágyálma:
jöhetne pár cápa!
Csukában keringő,
nem éppen rá illő,
csúszkálva táncolná:
egy-két-há... egy-két-há...
Kakukkhal most szót kér,
jelzi, hogy ponty éjfél,
még többre váróra
ráfoly a záróra...

Léthomokórám fordul a kézben,

lélek a bába sors születik,

szép vonalakban rajz a tenyéren,

életem ívét ő üzeni.

Szűz spirituszban gyűlik a minta,

még szivacsaggyal megtehetem,

kattog az inga, ritmusa ringat

serdül a testem felcsepered.

Fejben a gyémánt még csiszolódik,

épül a sármom, duzzad erőm,

bújik a mérték, hév szava lódít,

párom a vágyban szép szerető.

Társkeresésben nyílik az érték,

alkot a szellem nő a család,

új szerelemben szépül az érzék,

gyermekem arcán látom apám.

Életem ormán látszik a lényeg,

köd teli ösvény csak levezet,

friss levegőben tisztul a képem,

fűzfai vénám meghegyezem.

Serceg a cerka fontos a rajza,

i-re a pontot feltehetem,

harcban a kvarccal, küzdve a bajjal,

fordul előre évkerekem.

Hízik a dűne még üvegemben,

munka hevében test sebesül,

tetteim örvén megsüvegelnek,

sejtfalaimba vég települ.

Mély vonalakban ránc a tenyéren,

fényutam elfogy vár nyeremény,

fordul az óra isteni kézben

lelkem egy újabb szintre felér.