Sapa Brown versek

PULZÁLÓ - HANGFESTŐ 

Ez az est

Hej Te lány, hej Te lány, 

de szép is ma ez az est... 

És az a szem föl-le, hogy jár, 

nem tud, még nem sejt a test. 

Hej, de bíz, ne is bánd, 

és csak hidd, és Te ne félj! 

Ez az est ma itt a kegy már, 

épp, hogy láss és tudd, hogy élj.

***

PULZÁLÓ - HANGFESTŐ...

És hogy mit takar ez? 

Nos, akkor lássuk! 

Gondoltam egy merészet és formálni kezdtem magam és a költészetemet. 

Újítani szeretnék (magamnak adni)  valamit, ami az enyém, a Tiéd, a Miénk is lehet kedves olvasó! 

Tömör mondanivaló, pulzáló- hang- és képvilág, finom hangulatfestés. 

A vers függetlenül attól milyen hosszú, vagy hány versszakból áll mindvégig szigorúan anyanyelvünk által eddig használt és ismert egyszótagos szavakból táplálkozhat és épülhet fel. 

Persze időnként, ha a szövegkörnyezet megkívánja, vagy a szövegre külön hatással van, (például: nyomatékosít) úgy a szókapcsolatokat el lehet választani egymástól: Szívhang... Szív. Hang.

Természetesen csakis úgy, hogy ez nem megy a magyar nyelv helyesírásának szabályaival szembe.

Hiszek abban, hogy ez a versforma, ez a verselés ugyanúgy tartalmaz, magában hordozza, mind a költészetet, mind az irodalmi értéket, valamint idővel igényes divatot teremt. 

SAPA BROWN 

R i n g a t ó

Szív- hang, láng, dal, kép. 

Zúg tó, part, föld, ég. 

Ég arc, vágy, tűz, kéz. 

Old kéj, láz, hit, cél.

Csönd hull, száll, zeng, él. 

Száj szól, tűr, vár, véd. 

Öl ring, tart, áld, félt. 

Forr hús, csók, íz, vér.

M á s k é p p

Annyira Isten, 

Annyira ördög, 

Ameddig hiszed, 

Ameddig őrzöd. 

Annyira másképp, 

Annyira pont úgy, 

Hazád e tájék, 

Hazád, ha mondjuk! 

Mintha csak élnél, 

Mintha meghalnál, 

Amitől féltél, 

Amire vártál. 

Felemás térfél, 

Azonos pálya, 

Világból néznél

Otthonra látva. 

Egyet ma léphetsz, 

Egyet megállhatsz, 

Ennyi a képlet, 

Ennyi a zárlat. 

Annyi az öröm, 

Annyi a bánat, 

Maradsz a Földön, 

Marad utánad. 

Játszik az Isten, 

Játszik az ördög, 

Ameddig hiszed, 

Ameddig őrzöd. 

Ha felemel 

Ház vagyok, épp roskatag, 

egy női kéz majd összerak. 

És ha nem, hát megfelel

a mocsok is, ha felemel. 

Alku köt, míg mást a hit, 

és gyilkolni jár mindegyik. 

Törtet, gyűlöl, méreget, 

és nyelve éle ejt sebet. 

Szívd mellre, nem bújtatom:

- békét is várni jutalom. 

S jólesik, mert jó nagyon

e szemlezárva mozgalom. 

Ház vagyok, épp roskatag, 

egy női kéz majd összerak. 

Porlad, omlik, széthasad? 

A gerenda, az megmarad.

----------------------------------------

/Alku köt, míg mást a hit, 

és gyilkolni jár mindegyik. 

Nyelvel, gyűlöl, méreget, 

mint Júdás csókja ejt sebet. /

VETÍTŐ

( nyolcsor a kedvesnek) 

Ujjbegyemnek hiányzó bőrdarab lettél,

időnként jajdulva, mélyen felhasadsz, 

mégis mintha nekem az örököm lennél,

úgy vetít elém sok megélt pillanat.

De jaj, nem bírok én tőled elszakadni,

erős zsinegen hord egyre az ideg.

magamban próbállak untalan tagadni:

új szirmot nem bont majd másnak a szíved.