Hát ezt vajon miért írtam a noteszomba? (3.rész)

Megint lesznek viccek, meg mindenfélék:

A szőke nő panaszkodik a barátnőjének, hogy hetedik alkalommal is megbuktatták az autóvezetői vizsgán.

-        Pedig olyan jól indult minden – meséli – elindultunk, nem sokára egy körforgalomhoz értünk, ki volt írva 30, én harmincszor körbementem és mégis megbuktattak.

-        Az nem lehet, drágám – szól a barátnője – hogy elszámoltad magad?

 *

Nem félek a haláltól, nem nehéz meghalni, eddig még mindenkinek sikerült.

 *

 Puskás, már így utólag, poszthumusz is rettentően sajnálja, hogy nem Felcsúton született.

 *

 Már most tudjuk, hogyan fogjuk majd a karajt megsütni, de hogy miből fogjuk megvásárolni a malacot és hogy’ neveljük fel, fogalmuk sincs róla.

 *

 Egy ember összeesik az utcán és eszméletét vesztve kórházba szállítják. Amikor vetkőztetik, találnak nála egy cédulát:

Nem tudom mi bajom van, de biztosan nem vakbél, azt már kétszer kivették.

 *

 Szükségem lenne egy nagyon jó tölcsérre.

Az időtöltés végett.

 *

 Újgazdag horgászni megy, és mivel unalmasnak tartja, már éppen el akar menni, amikor kifogja az aranyhalat. Megnézi: kicsi, aranyszínű, de nem arany, nedves…

Visszadobja a vízbe és indul is, amikor az aranyhal utána szól:

-        Várjál, ne siess, a három kívánság…

-        Nem érdekel, unom.

-        De, de ennek lenni kell, ez tradíció!

-        Akkor sem érdekel.

-        De hát amióta a világ, világ, 3 kívánság mindig volt és most is lennie kell.

-        Na jó, nem bánom – szólt az újgazdag – na mondjad, mi az a három.

 *

 Ha Albert Einstein annak idején méhecskének születik, ma a méhek egész biztosan sokkal előbbre tartanának.

 *

 A kutya nem azért ugat, hogy téged idegesítsen, a kutyának ez a dolga.

 *

 Annak az embernek, aki mindig igazat mond, könnyű dolga van.

De annak, aki mindig hazudik, annak állandóan arra kell figyelnie, hogy ugyanazt hazudja.

* 

 Mostani hétköznapjainkban a legjobb úton vagyunk ahhoz, hogy elfelejtsük a Szovjetuniót, de kár lenne a szovjet vicceket elfelejteni. 2 viccben szeretném feleleveníteni hogyan nevettünk a saját nyomorúságunkon.

1.)    Moszkvában a hentes üzlet előtt már reggel 6 órakor hatalmas sor áll, mert elterjedt a hír, hogy hússzállítmány érkezik.

Reggel 7-kor, mikor kinyit az üzlet kijön a boltvezető és így szól a tömeghez: Polgártársak! A központból értesítettek, hogy túl sok húst nem fogunk kapni, ezért kérem, hogy a zsidók álljanak ki és menjenek haza.

8 órakor ismét szózatot intéz a tömeghez: Polgártársak! Beszéltem még egyszer a központtal és azt mondták, hogy nagyon kevés húst fogunk kapni. Ezért kérem, hogy azok, akik nem tagjai a Szovjetunió Kommunista Pártjának, álljanak ki a sorból és menjenek haza.

9 órakor ismét kijön és így szól: Elvtársak! Most egymás között vagyunk, ezért beszélhetek hozzátok őszintén. Az a helyzet, hogy ma egyáltalán nem kapunk húst.

A sorban, aki az első volt odaszól a másodiknak: És látod, megint kik jártak a legjobban?

2.)    Megy egy ember az utcán és arra lesz figyelmes, hogy egy őrült hosszú sor áll. Na, gondolja, ha itt ekkora sor áll, itt biztosan valami jót lehet kapni és beáll ő is a sorba.

Mivel a sor nem halad, nyugtalan lesz és elkezd kérdezősködni, miért állnak sorba? Az előtte állók nem tudják a választ, ezért előre megy és a sorban az elsőtől kérdezi meg.

Hagyja már – mondja az – én vagyok a hibás mindenért. Tudja, mentem az utcán és egy kicsit megszédültem, gondoltam, egy kicsit nekidőlök a falnak. Mire jobban lettem, egy hatalmas sor állt mögöttem.

Ember, ha ez így volt miért nem megy haza?

Megvan maga őrülve, egy ekkora sorból, amikor én vagyok az első!

* 

 A labdarúgás egyik fontos kellékéről szeretnék néhány szót szólni, mégpedig a szurkolásról, saját élmények alapján.

A vezérszurkoló adja – ahogy régen mondtuk – a prímet, vagyis mindig előre mondja, hogy mit kell majd kórusban ordítani. Ezek nem túl bonyolult szövegek és jól skandálhatóak. Ilyenek például: a „harcoljatok”, a „mindent bele”, „magyarok”, stb.

Azon a meccsen, amelyiken kint voltam egy magyar klubcsapat játszott egy külföldivel. Meglehetősen unalmas volt a mérkőzés, és mint mindig, unatkozás helyett el kezdtem gondolkozni. Közben a szurkolói kórus jó hangosan működött. A mellettem álló fiatalember úgy ordított, hogy a feneke majdnem szétrepedt.

Arra gondoltam, hogy tulajdonképpen kár ezért a nagy igyekezetért, mert a bekiabált dolgokat a pályán futkározó 11 játékosból legfeljebb kettő érti, a többi ugyanis nem magyar, külföldi. Na, jó, a kispadon is ül még kettő magyar, de az edző szintén nem magyar és az edzők általában hozzák magukkal a sleppet, másod edzőt, kapus edzőt, erőnléti edzőt, stb., így ezek sem érthetik, legfeljebb az orvos magyar, de ebben sem vagyok biztos.

De ez a szempont – úgy látszik – a szurkolók közül senkit sem érdekelt.

Na hát akkor rajta: „ria – ria – Bulgária”, „ria – ria – Bulgária”

 ***