Sally's verse

(Ez azt hiszem, talán egy hosszabb vers részlete lett volna, ha az ihlet nem éppen matekóra közepén tör rám, de így csak ennyi van meg belőle, és ez sem mindenhol összefüggő. Így leginkább metaforákkal tömött szárnypróbálgatás.)

Te csak bírd el a sziszifuszi küzdelmet
A jóság oltárán áldozd fel lelkedet
A remény habjaiba fojtva álmaid
A zárba törve lelked féltett kulcsait.

Nyeld el az igazság lángját, és égj belül
Miközben reád kint hamis öröm vetül.
Tündöklő hazugság fekete tüzében
Láthatod, hogy többé nincsen nap az égen.

Te csak féltsd a jóság megmaradt csíráját
Miközben véded, ki elhajtja az árvát.
Látom a fájdalom poklát a szemedben
Hisz eközben más vért ont a te nevedben.

S az ártatlanság kínpadján kárhozva el
Hol kérdéseidre már csak Isten felel
Meggyónva az el sem követett bűnöket
Elengedve jövődről őrzött terveket...

A jóért küzdeni bűnnel szövetkezve
Hazudni az igazság vágyát követve
Elkárhozni, csak hogy életeket menthess
Igen, nemes lélek, ez a te küzdelmed!

Halva hint a komor viszály
Rút gyűlölet-magvakat
Szélbe szórva ámorgyilkos
Bús szeretet-hamvakat.

Gyorsan hat a keser méreg
Féregtojás a szívbe
Férgek fúrják lélek tükrét
Rántva feketeségbe.

Élősködve burjánzik ki
Féreg rágta nyúlszívből,
A gyűlölet lassú halál:
Átkot szül a reményből.

Fekete vért csörgedezve
Halva int a bús viszály;
Gyűlölettől hajtott tettek,
Balga lélek, itt megállj!

Halott viszály sírgödréből
Gyűlölködés bűze száll,
Gyűlölettől izzó szemek:
S ím, győzött a holt viszály.

Nehéz idők jönnek, csak gyűlik a gond s baj,
Megértem, ha félsz, nem kell testeddel takarj.
Fuss el, fuss csak, hogyha felhők gyülekeznek,
Fuss el, mielőtt gyilkosok körbevesznek.

Én majd tartom a hátam, közeleg a vész
Nem kell zavarjon, ha egy barát odavész
Neked futnod kell, én megértelek, ne félj,
Hiszen mindennél fontosabb, hogy te túlélj.

Nem ítéllek el, én tudom, hisz ne feledd:
Az önfenntartás; az mindennél erősebb.
Így hát csak fuss el, ha elered az eső,
Majd ernyedt testem lesz fejed felett ernyő.

S amíg majd idekint a vérünket ontják,
A meleg búvóhelyen gondolj néha ránk:
Biztonságod s boldog életed gyönyöre,
ó, te gyorslábú, a futásod gyümölcse!

S mikor a törmelék betemeti testünk,
Ne feledd: neked bűnt mi fel nem jegyeztünk.
Hát fuss csak, fuss el, ha viharfelhők jönnek:
Fuss el, fuss, mielőtt élve megköveznek.

S ne hidd, hogy bármi bűnt felrótt neked bárki,
És hogy terajtad majd bosszút fogunk állni,
Nem lesz már itt senki, ki emlékezne rád,
Vérünk mosta el rohanó lábad nyomát.

Élő sorfalat állunk mi majd teérted,
S a vihart nem hagyjuk utolérni téged,
Odavetjük magunk a tajtéknak, nyögve:
Érted, hogy te élj, mert nem voltál ily gyönge.

Nem voltál gyönge, mert tudtad, hogy futni kell:
Nem ár életedért ezreket hagyni el!
Te voltál az erős; önmagadnak éltél,
Elfutottál azelől, amitől féltél.

S ha majd e világból minden botor kihal,
Csak az marad, ki - mint te - erős és szilaj,
Te leszel az ura majd e mesés földnek,
Hol ostoba bátrakkal mit sem törődnek.

Fuss csak el, fuss, hiszen tiéd az igazság!
Mit is számít ma már az önzetlen jóság!
Fuss csak el, siess, ha fehőt látsz az égen,
Hisz a jó emberek kihaltak már régen.

Gyújtsd meg a gyertyát egy lehelettel,
Tollad szívja vissza a kék tintát,
Mire máskor nincs időd, most tedd meg,
Amíg az óra visszafelé jár.

Véges az időd, hát becsüljed meg,
Ne kövesd a réges-régi mintát,
Csurogjon felfelé becses könnyed,
Figyeld, az óra visszafelé jár.

Hátrafelé lépdelve nézelődj,
Ahogy mások sietnek az úton,
Te vond meg a vállad és képzelődj.

Csak csendesen visszafelé súgom,
Csak vond meg a vállad, ne tépelődj,
Hagyd, hogy a mutató hátra kússzon.

Ha gyengéd lánggal égő gyertyát látok,
A gyönyörű Szenteste jut eszembe.
A béke és a szeretet ünnepe,
Amit nem szennyeznek csúf aljasságok.

Ha behavazott, lankás tájra nézek,
A meseszép Szenteste jut eszembe.
A boldogság és a család ünnepe,
Beillik varázslatos álomképnek.

Ha angyal-díszes fenyőre pillantok,
A varázsos Szenteste jut eszembe.
Az örömteli együttlét ünnepe,
Szívbéli, őszinte arcok s mosolyok.

Ha boldog, szerető családot látok,
Az álomszép Szenteste jut eszembe.
Az összetartozás csodás ünnepe,
Belep a ragyogó szeretet-burok.

Ha a szívemben melegséget érzek,
A páratlan családom jut eszembe,
Ahogy együtt örülünk mi Szenteste,
Feledésbe tűnnek veszekedések.