Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Haikuk, haiku-versek, tankák
S.agi 2016. november 12. 21:59
Ősz
madárdalnokok
koncertjének kottáját
a csend őrzi már
dér karcol jelet
napszítta erezeten
búcsúlevélre
nyár verítéke
ködfelhőbe burkolja
a kihalt fészket
Vágy
sosem hamvadó,
fájdalmatlan ősi láng -
test testet ölel
Anyámnak
(Ki még hall engem...)
lennék utolsó
lehelet ajkadon, hogy
késlekedhessek
Apámnak
(Ki most is hall engem...)
Anyám ölelted,
bizonyságul, hogy akarsz -
csillagod vártad.
Ma én szólok éjente
a legfényesebbikhez.
Vízparton
Rád emlékezve
nem ölthetek feketét,
repülés voltál:
aranyhíd fölött vittél
ezüst sirályszárnyakon.
Gyertyacsonkok
fényébe múlik -
egymásba kapaszkodva -
két éji szikra
kihűlt kanócok
dermedt viasztérképén
holttá nyilvánítva
torpant időben
felillan sóhajfátyluk,
füstként merengve
hamvadt láng felett
búcsúbeszédet mond a
pillanat csendje
Aggodalom
félek, hogy csendem
túl harsány e világban;
újratervezés (?)
Tükröm vagy
ismerem kottád:
valód kibontakozik
szóközeidből
Hallgatásom
Betoloncoltam
kéredzkedő szavaim
csendrácsok mögé.
Fogcsikorgatva kattant
a hitetlenkedő zár.