S.MikoAgnes blogja

Világra ott jöttem, hol élt apám s anyám,
falumhoz közeli takaros kis tanyán.
Erdély "küldte" papóm épített kőházat,
hét gyermeket nevelt maradék hazánknak.

Oszlopos tornácán muskátlikkal ládák,
gyönyörködtek bennük, csodálták kik látták,
körbe kerítette zöld élősövénnyel,
kristálytiszta tóból készült friss halétel.

Nagyapám olyan volt, mint a gondos Pásztor,
családjának minden kikerült a háztól,
nagy kerek kenyerek, finom kapros lángos,
a kerti kemence csak emlékben áll most....

Galambdúcok sorban ház eresze alatt,
fejlődő kis tubik melle ízes falat,
hátsó udvarában sokféle baromfi,
bundás bárányokból egy kisebb akolnyi.

Fehérlő lúdcsapat sok-sok méter hosszan
vonult le a tóra pompás libasorban.
Disznói az ólban jól lehíztak télre,
hatalmas sonkáik kerültek kéménybe.

Istállóban tartott tehenet néhányat,
fejtek bőven tejet a népes családnak.
Volt hozzá legelő, szénát adó rétje,
kellett az jószágnak tartalékul télre.

Tanyához ültetett kiserdőt, akácost,
mesélték idősek, még Krúdy is járt ott!
Kicsinyke szőlőse, mely bora kiváló ,
nem is volt hiánya vendég cimborákból.....

S beteg lett nagyapám, hamar sírba ment ő,
vállalta munkáit fiaiból kettő,
folytatták együtt bár, féltestvérek voltak,
teljes megértésben, közösen dolgoztak.

Tanultak, terveztek, szép jövőt álmodtak.
Mutattak munkából jó példát másoknak.

Nem volt egy nagybirtok, csak úgy közepeske,

a soktagú család oly nagyon szerette.

S közbeszólt háború, elveszett két élet,
aztán nagy változás rombolt e helyt végleg.
Államosítottak nem csak tanyát, házat!!!
s fizettek sajátért albérleti árat.......

Halastóba hordtak több mázsa szemetet:

Veszélyes hulladék! Nyomán haltetemek.

Termőfát kivágtak: rút, garázda kezek!

Megbocsáthatatlan! Gyalázat mit tettek!

Szép otthonnak vége, apám elüldözték,
bátyjától gépeit lelketlen elvették,
ki aztán elfutott, várta Amerika,
ott élt családjával, ott is van a sírja.

Apám is elveszett harmincegy évesen,
fájlalja sorsukat én egész életem.
Egyszer volt, hol nem volt.... egy szép népes család,
ilyen ez az élet, s azt hiszed,  ma galád????

Túl sok a magányos, talajt-vesztett ember,
őszintén érezve: már senkinek nem kell.
Magába zárkózik a világot szidva,
folyton rossz kedvével önmagát pusztítja.
-Ne add fel holnapod, az életed, kérlek,
s világod láthatod  újra kerek szépnek!

Visszatérhet kedved, nem adván fel hitet,

ha végre kinyitnád a kulcsra zárt szíved!

Ha végre kitárnád rég becsukott ajtód,

s engednél magadhoz szépet, jót óhajtót!

Ha csak kis mosollyal adnál neki kezet....

Ő is hogy örülne! Nekem elhiheted!

Ha egy kedves szóval mondanád:-Barát!
feledhetnéd, tudom, lelkednek bánatát.
- Oly régen vártalak!- folytathatnád ezzel,
hidd el, nem is nehéz, rajta, nahát, kezdd el!
Nem oly rossz a világ, akad még jó ember,

de nem tudhatja az, ki közeledni nem mer!

Segíthetek neked? Beengednél? Kérlek,
hogy  kinti világról biztatót meséljek!
Gyere egy sétára, hisz vár  éltető fény!
Holnap is eljönnék, kísérőm : szép remény!
S higgy a barátságban, higgy a szeretetben,
Jóisten is veled, értékes vagy ember!

Égeti Nap nagy hőségben,
hull forró fény szép szőrére:
Micikém, jaj, szenved, vedlik,
bundájából levetkezik.

Lépten nyomon csak szőrcsomók,
készíthetek szőrből golyót,
szőrpamacsot kicsit, nagyot,
ó, magam is szőrös vagyok!

Hosszú szőrű ebem bár szép,
sorstól váratlan ajándék,
mégis bosszant ez állapot,
a sok szőrtől hülyét kapok!!!

Viszi a szél udvar szerte,
be a házba is seperte,
rá ruhára, orrba-szájba,
kutyabarát csak, ki állja.

Borostyánban vidám népek,
vígan szálló madárének
felvidít, ha vesztem kedvem,
s nicsak,szőrből ej, mi leszen!?

Találékony szép természet:
Mici szőrből lettek fészkek!
Kutyám gyakran megfésülöm,
madárdallal kettős öröm!!!

Csend az erdőn,
csend szívemben,
döbbenet,
áhítatom
levélnesz se
törje meg.

.

Most hirtelen

feltűnik egy

ifjú, kecses

őzike,

jaj! megriadt!

és félelmét

futásával

győzi le.

E váratlan

szép látványtól

feledve a

fájdalom,

előbb nehéz

lábaimat

könnyed lépttel

járatom.

Messze tőlem,

nagyon messze  

a világi

vad szándék,

természettől

önként adott,

ingyen kapott

ajándék,

mely szétárad 

sejtjeimben

és beépül,

mily öröm!

Fű, fa, felhő,

áldott napfény,

örök Isten:

így köszön!

Csend az erdőn,
csend szívemben,
döbbenet,
áhítatot
levélnesz sem
törhet meg....

Ezer illat leng az estben,
bódítóan kellemes,
virágossá lett a kedvem,
ugye, te is érzed ezt?
Sétáljunk a kiserdőben
kéz a kézben kedvesem,
simogató Hold fényében
minden gondom feledem.
Erdő csöndjét megcsodálom,
mily sejtelmes éjszaka!
De jóleső kedves párom
duruzsoló szép szava.
Könnyű szívvel, egy lélekkel
andalogva haladunk,
miljom csillag fenn az égen
hitelesítő tanúnk.
"Bársony lábon futó percek...."
régen vágyott nagy  álmom.
Köszönetet mondva neki
újabb sétánkat várom!