S.MikoAgnes blogja

Szívszorító látvány a szomorú határ,
kukoricatábla nagy búsan furulyál.

A gazda letörten, könnycseppel szemében
bont meg üres csövet... elvesztett reménnyel.

Szörnyű e szárazság, nem közeleg eső,
langymeleg, éltető, keveset megmentő.

Hajnali harmat sincs csörgő levél között:
megfakult nyári kép ősz véget előzött.

Emlékszel-e még drágám?
Szép augusztusi éj volt.
Ó,hogy ragyogott le ránk
a sokcsillagos égbolt!

Mélysötét tágas réten
feküdtünk fűben hanyatt,
csodáltunk hulló csillagot
mennyei kupola alatt!

Két boldog szerelmes
ábrándozott oly régen,
Istenem , hány éve is volt
ott, a csillagos éjben....

Elszállt azóta sok év,
ám ez a boldog emlék
arról az augusztusi éjről:
míg élek, a lelkemben ég!

Ma éjjel 80-100 hullócsillagot is láthatsz 1 óra alatt , ha tiszta az égbolt.

Gyönyörű e reggel,
kelt a Nap is kedvvel,
megértük e napot:
hiszem, nekünk ragyog!

Ma beteljesedett
vágya két embernek,
lelkünknek reménye:
Együtt ötven éve!

A rosszat feledve
vártuk szeretetben,
sok-sok szép emlékkel:
s tovább kéz a kézben!

Örömünk és boldogságunk sokkal nagyobb,

mint azt szerény kis soraim kifejezhetnék.

Augusztus tíz, esküvőnk,
majd tart a lagzi sokáig,
mennénk egyből nászútra,
ám valami hibádzik....

Őrség a célunk, de nincs meg
a személyi iratunk:
-Talán távol.... papnál maradt!
és reményünk kialudt.

Nem adhatjuk fel mégsem itt
mindjárt már az elején,
kölcsön kocsi, száguldás,
csengőnyomás: persze én!

Kicsoszogó idős lelkész,
egész teste remegés
s nem hajnali hűvöstől
és csöppet sem tettre kész...

Ismertetjük a "tényállást":
igazolvány itt maradt,
égre, földre esküdözik,
az bíz' nála nem ragadt.

Tűkön álltunk.... nagy nehezen
beengedett végre:
- Na, láthatják hogy itt nincs!
és egyre nőtt a mérge.

"Kissé" indulatosabban
kaptam fel a Bibliát,
s álmosságtól szűk szemem
nini, nini, mit is lát?

A hőn keresett két okmány
szerelmetes párosa
ölelte egymást boldogan
várakozva ránk: -Csoda!
---
Futva értük vonatunkat,
csodás volt a nászút,
lelkészünk rég mennybe szállt....
s ez emléket áldjuk.

Sétálok lassan, örömmel látom,
kanális mellett lengő ágon
bumfordi barkák dudorodnak, mit
mámoros méhecskék körbe zsongnak.

Bármerre nézek közel és távol,
legel a szemem zöld határon,
brekegnek békák, ugranak vízbe,
maradnék még, de mennem kell tízre.

Indulok haza, bárhogy is bánom,
kocsiban ülve már vár rám Párom.

Városba megyünk, ott zsúfolt boltban,
-bár nem volt vágyam-, vásároljam
férjemmel mindazt mi szükséges,
hétvégén készülő jó  ebédhez.

Kényszerű tett ez: jaj,nem szeretem,
ám, néha mégis vele kell mennem,
bár, egyedül is beszerez Párom,
sőt, az az igazi, ha hazavárom.

Megállít nini, sok színes újság,
sütiből krémes, fincsi sarokház,
már nem is talpalok polcok közt járva,
leskedni árakat, mi milyen drága.

Mikor fizetünk, látva nagy összeget, mely
vicsorít rám, mint vérszomjas szörnyeteg,
kiráz a hideg, de ez a valóság.
kell a hétvéghez sokféle finomság.

Megváltás indulni! Vár vidító táj!
Legelésző lovak! S megnyugtat zöld határ!

Tavaszi emlékem.