S.MikoAgnes blogja

Kell kiabálnod ordítva békéért!
Félteni apát, ki él családjáért !
Nem meggyalázni gyermekei előtt,
s nem halottként kapni,
kit kóbor golyó megölt.

Hogy harcol hazáért, kit "kötéllel " fognak?
Háborús uszítók lesztek kárhozottak...
Nem születik béke, míg újabb fegyverek
naponta gyilkolnak vétlen embereket.

Nem halott hősök kellenek családnak,
testüket talán majd meg sem találnak....
szaggatja őket darabokra bomba,
és lökik be jeltelen sírhalomba.

Van férjed, fiad, szeretett fivéred?
Lelked szakadna, ha szívük kivérzett....

Fegyvergyáros, s bankár 

kinek haszonnal jár,

pénzét számolgatva

közömbös sok halál.

Lám, a saját fiát sem küldi ki frontra,

s luxusban nem gondol

vérgőzös pokolra!

Hazánkban béke van, becsüljük hát nagyon!

Vajh', mire ébredünk rejtelmes holnapon......

de élni akarás legnagyobb hatalom !!!

Mikor iskolában csilingel a csengő,
bizsereg a lábam, indulnék: egy, kettő!

Vidám gyerekcsapat lármáz ablak alatt,
sietnek suliba, vár az új tananyag.

Tudom, néhányukat éppen ez taszítja,
fontosabb a tíz perc, mely játékra hívja.

Szóval, én is mennék, odahúz még szívem:
-Rég nyugdíjas néne, szükség nincs rád, hidd el!

Mégiscsak kárpótolt szerencsésen sorsom,
kedves kislány hangja csengi be otthonom!

Itthon az oskola, hozzá megvan minden,
meséskönyv, színesek, csak radír, az nincsen...

A szülők dolgoznak, indulnak hajnalban:
-Lemaradt többitől, segítsen már rajta!

Mármint a kislányon, s így lett ő örömöm,
ugye, te is érted, miért e köszönöm?

Hisz időm van bőven, tanítani vágyom,
s mikor volt énnekem egy-szem tanítványom?

Harmincöt elsőssel foglalkoztam néha,
gyakran értem haza kábultan, alélva.

S most ez a kistündér alkonyom napjain:
tudásom legjavát szívemből kapja itt.

Jöhet már szeptember és bármelyik hónap,
érezhetem magam újra tanítónak!

Sajnos, jött a CO.ID, elvitte örömöm....
közös rövid időnk hálásan köszönöm.

Elszáll az életünk, sőt

rettentő hamar,
öleljen minden nap
két szerető kar!

Ragyogjon mosolyod,

ráncot is szépít,

köszöntsön, ki szeret

számtalan évig!

földrengés rombolt
sajátját kockáztatva
életeket ment

kereső kutyák
minden megmentett, öröm
könnyes közös tett

szép béke volt, de
ember emberre támadt
életet gyilkol

érzéketlenül
száz szám halott sem számít
embertelenség

és ezt mindkettőt
számomra érthetetlen
te teszed ember

féltelek jövő
ringató bölcsőnk helyett
félelem- fészkek

Nem tudtam magamért sokáig kiállni,
nem bírok máig sem "szájassal" vitázni.
Csonka családomban apa nélkül nőve,
nem volt meg előttem példa e kettőre.

Anyukám félénk volt és visszahúzódó,
bántásért, ok nélkül, órákon át síró.
Engem is okított erre, de tévesen!
-Nézd el mindenkinek, veled bármit tegyen!

Hisz enged az okos és szenved a szamár...

(bár, ez régi mondás, de hangzik ostobán)

Éreztem gyermekként, dehogyis szenved az,
ki a földbe döngöl, lelkembe belemar!
Nem fogja fel mit tesz, ha nem jelzem neki,
és bántó szavait semmisként kezeli.

Emésztettem magam, jött is sok betegség,
álmatlan éjszakák és sok év kellett még
mire eljött idő, hogy már jobban látom,
már csak megmosolygom, így hidd el, barátom!

Lesajnálom ma már, mert becsülöm magam,
vissza én nem sértem, "lerázom" mit kaptam.
Véleményt megtartok, nem szítom a tüzem,
és élem életem, düh nélkül örömben.

Segítek, ki kéri, ám nem tolakodón.
Milyen ember vagyok? Sírig formálódom.
Fontos lelkibékém, védem idős korom.
S időm lejártával,  lelkem majd átadom....