S.MikoAgnes blogja

Nem tudtam magamért sokáig kiállni,
nem bírok máig sem "szájassal" vitázni.
Csonka családomban apa nélkül nőve,
nem volt meg előttem példa e kettőre.

Anyukám félénk volt és visszahúzódó,
bántásért, ok nélkül, órákon át síró.
Engem is okított erre, de tévesen!
-Nézd el mindenkinek, veled bármit tegyen!

Hisz enged az okos és szenved a szamár...

(bár, ez régi mondás, de hangzik ostobán)

Éreztem gyermekként, dehogyis szenved az,
ki a földbe döngöl, lelkembe belemar!
Nem fogja fel mit tesz, ha nem jelzem neki,
és bántó szavait semmisként kezeli.

Emésztettem magam, jött is sok betegség,
álmatlan éjszakák és sok év kellett még
mire eljött idő, hogy már jobban látom,
már csak megmosolygom, így hidd el, barátom!

Lesajnálom ma már, mert becsülöm magam,
vissza én nem sértem, "lerázom" mit kaptam.
Véleményt megtartok, nem szítom a tüzem,
és élem életem, düh nélkül örömben.

Segítek, ki kéri, ám nem tolakodón.
Milyen ember vagyok? Sírig formálódom.
Fontos lelkibékém, védem idős korom.
S időm lejártával,  lelkem majd átadom....

Hidegben földieper:
hó nélkül földön hever,
fázósan lelapulva
levele, mint a hulla.
Ez időt nem kedveli:
Hóbunda! Az kell neki!
Kell neki? Kellene csak!
Helyette szelekkel: fagy.
Lelkem is beleremeg, de
védelmez engem meleg:
szobámban elé állva
ontja jó cserépkályha!!!

Milyen csodavirág e rétiboglárka,
mely fagyban didereg és olyan kis árva,
szirmait szomorún szorosra zárva
vár örök reménnyel a napsugárra.

Ám, amint felhőzet tűnőben az égen,
s lekacsint szép Napunk reá reménységgel,
nyújtózik boglárkám emelvén fejét:
csillogó szirmában örömöm teljék!

-Ígéret, ígéret,
ámítás, ámítás,
onnan, hol elavult...
sok fegyver szállítás.
S lődöznek...céltalan,
hisz látszat az egész...
romokban heverő
szép országunk elvész.
Lett népünk "földönfut"...
az otthonunk hol lesz?
Előre kiagyalt,
tervezett pokol ez....

Mesélte menekült,
s szavába könny vegyült...

Búcsúzom január,
év első hónapja,
csúfosan megcsaló,
nem voltál "hóadta"...
Vetted el örömét
sok-sok unokának,
nem volt min siklani
unatkozó szánnak.

Kérlek hát, február,
sorban te második,
teljesíts vágyakat,
hisz hóról álmodik
felénk sok-sok gyermek,
de még a kutyám is,
legcsodásabb lenne,
ha hullatnád máris!

Repülne hógolyó
kacajjal tetézve,
hóemberek sora
születhetne végre,
siklana a jégen
jókedvvel kicsiny s nagy,
havas téli napok
szabadba kicsalnak!