S.MikoAgnes blogja

Vers
S.MikoAgnes•  2024. február 20. 16:00

Boldogító érzés

Nézem a végtelen csillagos eget,
elbűvöl a csend, a nyugalom,
avarban kicsinyke süncsalád neszez,
elpihen, kikapcsol tudatom.

Hagyom, hogy hasson természet szépsége,
eltűnőben a való világ,
szárnyára emel kedves, langyos szellő,
e tél-vég illatait hinti rám.

Lebegek öntudatlan, boldogító  érzés,
bódulat járja minden sejtem,
a végtelen csillagos ég titkait
e csendes éjjel lelkembe rejtem....

Kutyám ébreszt hirtelen a valóra,
vidáman csaholva a teliholdra!

S.MikoAgnes•  2024. február 16. 15:08

Ez ám a szeretet!

Öregszik és csúnyul
velem együtt kutyám,
nincs erőm fésülni:
reggel, sem délután.

Rohannak az évek,
szinte most volt pici,
puha kis szőrgombóc:
ma már csapzott Mici.

Nagy bunda csomókban,
kibogozhatatlan,
elvesztette báját,
s mindez csak miattam.

Mit tegyek, ha nem megy,
lehajolnom nehéz,
régi rugalmasság
napról napra elvész.

- Ám ez a szeretet, amellyel ámulsz rám,
mindennél fontosabb, drága jó kutyuskám!

S.MikoAgnes•  2024. február 14. 19:52

Estétől reggelig

Este lett...
Szárnyára vett a
képzelet.
Tervezek:
Álomnak békét
képzelek.

Add Uram!
Halál ne legyen
álmomban!
Hagyd Uram,
éjjel ringatót
álmodjam...

Reggel lett...
Párommal együtt
ébredek:
-Szép veled !
Békés életünk
féltelek!

S.MikoAgnes•  2024. február 11. 13:26

Szemérmes vallomás Bálint-napra a férjemnek

Minden napnak minden perce
sorstól drága
adomány,
minden napon minden percben
szeretetem
adom ám!

Nem szóbeli vallomásban,
sem elcsépelt
szavakkal,
mosolyommal rád ragyogva,
hozzád bújva
hajnalban.

Érted való aggódással,
ha fejfájás
gyötörne,
masszírozom fájó fejed,
gyorsan váltson
örömre!

Szeretetem így is érzed
ugye nagyon
kedvesem?
Szemérmesen nem nyújthatok
ennél többet
e versben....


S.MikoAgnes•  2024. február 8. 01:30

Szélvihar az éjben

Jelezte előre nyugtalan alvásom,
szaggatón megkínzó, gyötrő fejfájáson,
testem minden sejtje zsibongott éjfélre,
tudtam, jaj, hamarost érkezik nem kérve.

Nem késett, nem bizony, megjött dérrel-dúrral,
őrült nagy zajt csapván, álmaim feldúltan
rázott redőnyöket, hasított ágakat,
félelemmel telten feszültem ágyamnak.

Röpködtek cserepek szomszéd sufni felől,
csörömpölve hulltak, úgy éreztem megöl,
mögöttünk parki fák, mint tajtékzó tenger,
zúgó hangot adva csattogtak ezerrel.

Reggelre csatatér maradt dühe nyomán,
vad szélvihar eltűnt, maradt csak a sok kár.