S.MikoAgnes blogja

Közeledett sötét felleg,
mormogott az ég,
először csak cseppenként, majd
ömlött nyakamba épp
bőséggel a langyos eső
csendes zuhogással,
kitarthatna egész héten
földem locsolása!

Kertből futottam be házba....
Kérdem meglepetten:
- Képes lábam ily gyors tettre?-
magam jól megleptem!
S kímélhetek ivóvizet,
égből jön az árja,
ájulásból fellélegzett
növény garmadája.

Ám, örömöm nem lett teljes,
gyorsan vonult felleg...
s alig-alig centi mélyen
nedvesített kertet.

Kintről jön Micike, elázott bundája,
bódult élvezettel tapicskolt be sárba.
Lemosom négy lábát, hasán szennyes szőrét,
bizony, ez nem könnyű, ehhez kell erőnlét!
Majd fején bozontját rendezni próbálom:
-Vigyázz, kezedbe kap!- óvón int a Párom.

-Borzi a sérócskád, hadd szépítsek rajta!

Ám, Micikém mérges, csöppet sem óhajtja....

Igyekszem terelni figyelmét másfelé,

de csak lesi kezem, kattog foggal felém!

Elkapom nyakánál, mutasson már szebbnek,

és fésülök végül pompás-bundás ebet!

Gyönyörködöm, tetszik! Ő ? Nem értékelve

rohan ki udvarra: Irány sártengere....

Ma már? Jelentkezik fésülésre maga!
S anélkül hogy kérném, fordul jobbról balra!

"Hull a szilva a fáról",
nincs ideje, hej, nyáron,
leveszi a forróság,
nincs ellene komoly gát.

Hiába a locsolás,
nem lesz lekvár sok csodás,
szerencse, van tavalyról,
majd remekül kárpótol!

Így a bukta siker lesz
s szilvásgombóc, ízletes!

Még egy napig hetvenhárom vagyok,
holnap viszont ugrom egy nagyot!
Át a hetvennegyedik évbe,
lám, ezt is megérem végre!
Pedig egykor háromnaposan,
a sírba szántak végleg, paposan.

Háznál gyorsan kereszteltek,
ne névtelen temessenek.
Mégis itt vagyok,
már-már isteni csoda,
és sorsom talán
mégsem oly mostoha.

És sikerült átugranom,

ez korona szép napomon,

nagy szó bizony életemben,

örülök, hogy "vénebb" lettem!

Kiskoromtól hosszú hajjal járatott jó anyám,
leánykának a fiús haj,-mint mondta,- borzadály.
No, de igen kócolódott rakoncátlan hajam,
bárhogyan is fésülgette, hallattam jajszavam.

Szólásmondás is bosszantott: Hosszú haj, rövid ész.
Ám, nagyapám így biztatott: -Tanulj csak, többre mész!
Műveltség és hajkorona a nőnek két éke!-
s drága öreg kedves szavát szeretet kísérte.

Nagy sóhajjal elfogadtam hosszú hajnak "átkát",
s mit ad a sors, hajam miatt, kellemes mi rám várt.
Ez fogta meg leginkább majd, később fiúk szemét,
hisz' hullámzón vállra omló szép nőies kellék.

Férjemnek is ez tetszett meg legelőször rajtam,
addig-addig dicsérte míg szívembe fogadtam.
Sajnos, mára elvesztettem ékes hajkoronám,
fényképek az albumokban őrizték meg csupán.

S haj, utolért  rövid haj és rövid észnek kora,
feledékenységgel ver már Jóisten ostora.