Egy és Más

Robert Burns: Ha mennél hideg szélben

Ha mennél hideg szélben

a réten át, a réten át,

rád adnám kockás takaróm,

öleljen át, öleljen át!

S ha körülzúgna sors-vihar

rémségesen, rémségesen:

szivemben volna házad,

oszd meg velem, oszd meg velem!

Volna köröttem zord vadon,

sötét, veszett, sötét, veszett:

mennyország volna nékem az

együtt veled, együtt veled!

S ha volnék minden föld ura

az ég alatt, az ég alatt:

koronám legszebb ékköve

volnál magad, volnál magad!

/Weöres Sándor fordítása/

és egy saját parafrázis a fenti versre:

Ha jönnél hóesésben

Ha jönnél hóesésben

a fényen át, a fényen át,

várnálak asszonyi lázban 

életen át, életen át!

S ha elsodorna jeges szél

kegyetlenül, kegyetlenül:

menedék volna szívem

itt legbelül, itt legbelül.

Vihar-tépetten száz sebem

ha felszakad, ha felszakad,

fájdalmamat gyógyítaná

minden szavad, minden szavad.

S ha volnék tavasz virága

nagy hó alatt, nagy hó alatt,

várnálak téged hófehérben,

hogy lássalak, hogy lássalak.

Ez az a pillanat

( 2020 május közepe táján… )  

Fűzfa ágán billeg, ide-oda leng,

nem tudni ő mit és miért remél,

borzas tollú, csöpp madár mereng,

most nem  énekel, csak örül, hogy él.

Fűszálak susognak, a lonc széttekint

fák öreg karja lendül ölelésre,

élet áramlik mindenhol megint,

gyöngyvirág csilingelése száll az égre,

…majd huss! Szárnyra kap a pillanat,

és elhagyja a kertet fénysebességgel,

hogy beutazzon más világokat,

miközben föntről ezer apró fényjel

pásztázza az éledő tavaszi tájat.

Kíváncsiak, vajon miként bókolnak

a kacéran vállat villantó nyárnak,

a sokat látott, vén zarándokok,

  az ócska trükkel mindig visszatérő,

régvolt mozikat idéző májusok.

Hinta száll, rajta gyermekmosoly

repül, s a szárnyra kapó pillanat

 eltűnik, mint foszló felhőgomoly.

Lent a kis madárszív feldobog vadul,

torok-fogságból egy trilla kiszabadul,

körberepül, engem is repkedni hív,

 jól tudja, követné bárhová a szív,

hiszen álmok gyönyörű földje ez,

hol óriássá nőhet minden semmiség,

 felhők auráján át érint meg az ég,

mikor halállal Élet néz farkasszemet.

Tudom,’pillanat alatt’ felnő egy gyerek,

apró cipőcskékben is az idő lépeget,

fut előlem, kinövi a teret,.. de az is lehet:

hogy nekem kell már felnőni Hozzá,

mialatt irányt vált a képzelet.

A gyermek őszintén hiszi amit kimond:

szemeiben azúrkék ősidők lengenek,

szívében még nincs félelem, se gond.

„ -Mikoj még kicsi vojtam, ott vojtam fönt...

- Hol Kincsem?  - Oooott.., az égben,

- mutat föl olyan természetességgel

a mérhetetlen távoli, kéklő világra,

hogy engem visszazökkent a valóságba,

s így, ’okos felnőttként’ megkérdezem:

- Hűha! .. és mondd, mit csináltál Ooott? –

(Látom, nem érti, én miért nem értem,

de meggyőző tündér-mosollyal felel)

  "Jepüjtem!” Tovább nincs is mit kérdenem,

ez az a pillanat, mikor NEKI elhiszem.

( köszönöm a kétéves unokámnak az élményt…:))

Az élet hangjai

Ki ajándékot régóta nem kér

de megkapja mégis, hálás lehet érte.

Talán már észre sem veszi

áramló hangoktól megrészegülve

egy módosult tudatállapotban

végső búcsúzásra  készíti a lelkét

feloldódva a súlyos gyászzenében

a múlás odázhatatlan ütemeit hallani

lélegzet-visszafojtott csendben

és akkor… feldobbantja szívét valami

más…-Isten sem mondhatná szebben-,

újra megszólalnak az élet hangjai.

https://www.youtube.com/watch?v=zc9n2SOdksE

Május idusára

Ma szél fújt és nap nem sütött

a tavasz is csak szédelgett

a kerti sombokrok között,

közben láttam, elmerengett

egy ódán így május idusán..

Engem persze jól megfeddett,

mert tőlem ma megszökött

egy újabb évem, óh a lökött!

Pedig jó helye volt nálam,

de minek is bizonygatnám?

Fütyült rá a rigó is a nagy fán,

ma sem történt semmi fontos,

egy csoki-kocka boldogság-juss.

Az idő tudom főkolompos biz a’

énekeltem neki és lám a rigó huss

elszállt, úgy mint május idusa...  

Kosztolányi Dezső: Szellők zenéje

Szellők kísérnek mostanában engem,

szellők szavára száll az alkonyat.

Szellők zenélnek, túlvilági hárfák,

szellők nevetnek ezüst éjszakán át

s csiklandva fricskázzák az arcomat.

Honnan repülnek? A hajam kibontják,

hozzám tipegnek észrevétlenül

s egyszerre lelkem egy fekete, halvány

szerelmes arcú szellőlányka karján

száll, száll, tovább repül.

Mind pajkosak, betyárok és enyelgők,

kitépik a párnát fejem alól.

Nyakamba fújva rántják ingemet le,

szikrát, tüzes port hintenek szemembe

s kacagnak, hogyha könnyem árja foly.

A messzeségbe, szellők tengerére

űz olykor egy ravaszdi szélkalóz

és hogyha jázminos az este s holdas,

egy széltündérke űl könyvemhez – olvas –

s halkan tovább lapoz.

Minden helyütt szél, szél, szelek zenéje,

lágy, altató, halk temetői dal.

Szellő a szerelem, szellő az élet,

a csók, a tűz szeles magasba réved

s a szende szél már szendergő vihar.

Üres levegő, kék ábránd a vágyam,

üres levegő szellőpalotám.

Én hallgatom e dalt. Szememben éjfél.

Virrasztva vacogok a kósza szélnél

s búcsúzó arcom halovány.

/1908/

Eltöprengtem ezen a versen ma, hiszen 112 évvel ezelőtt született.., tehát elég idős már ahhoz, hogy holmi vírusok ártsanak neki, és mégis: lám, csendes, szép szavával az időt -úgy hiszem- legyőzheti...:)