Újbor-dal + Most múlik el …

Újbor-dal

 

Pince-lépcsőn üldögél már az ősz,

de a csősz csak mogorván fanyalog,

aszú szeme még a tőkéken időz

s a tolvaj nap éppen elpárolog.

 

Temérdek aranyat csen el a tájról,

minden szőlősort megtizedel,

a szunnyadó őr felriad, téblábol,

hisz sánta lábával úgysem éri el.

 

Milliónyi tarkálló pehelyként

ülepedik le sok áttetsző levél,

ám hordókban már a jó bor érik,

bele is kóstolna mohón a szél,

 

de nem teheti, várnia kell tehát,

amíg a bronz nedű aranyra vált,

a sötétből fényt radíroz ki a Hold,

és újborral koccint sok kis kobold.

 

 

( párolog, ülepedik, sánta, szunnyadó, pehely, radíroz, fanyalog, bronz, tizedel, lépcső - szavak felhasználásával)

 

Most múlik el …

 

A novemberi nappal elpárolog,

a nyár utolsó, langyos aromája

s leülepedik valami szunnyadó,

bronzos mélabú a tájra.

A szél szürke lépcsőkön zenél,

közben a Hold halkan fanyalog,

ma még ő sem ezt a miliőt várta,

csalódott, több aranyat remélt.

 

Csak a sietős este örül dicsekedve,

hogy az alkonyt immár utolérte,

tán emiatt,  kicsit még sánta,

de beleradíroz egy sávot az éjszakába,

hol ezernyi kába, pislákoló lámpa gyúl,

sok apró fénypehely a földre hull,

s a Hold -udvarába- most közülük tizedel,

mert érzi már, hogy nemcsak a nyár,

de az ősz is éppen most múlik el…