Még most is... Túl messzire...

Még most is…

 

"Húsz éves voltam és egy éjjel" 

gyűrű fénylett a holdfényben,

és csillag-szemekben ígéret,

hogy lesznek mindig ilyen fények…

 

Elsuhant az idő észrevétlen,

a gyűrű is megkopott régen,

de az égen azok a fények,

még most is szépek,

olyanok, mint egy igaz mese..,

...de én csak húsz éves voltam

és ki tudja már,

hogy „Én voltam-e?...”



------------------------------------------------------------------------------
------------------------------------------------------------------------------

Túl messzire…

 

„Húsz éves voltam és egy éjjel" 

elhatároztam, hogy ebből elég!

Nekem ne mondja meg senki,

mitől kéklik nappal az ég,

s hogy kéne itt éjjel, sötétben élni…

Egy költő így szólt egy hajnalon:

„Húsz esztendőm hatalom,

húsz esztendőm eladom”,

… aztán felkínálta az ördögnek,

mert nem kellett már senkinek…

 

Ő elment rég és jól tudom,

sorson többé nem kesergett,

csak észrevétlen rám hagyott

néhány árva, furcsa verset..,

ami fájt és azóta is fáj nagyon,

szíven talált a szó, jobban mint az ima,

de már nem lékszem, sírtam-e…

Tán erősebb voltam még mint ma,

mert túl messzire ment a szívem vele,

és én még ma sem tudom, 

hogy valóban... „Én voltam-e”…

 

(idézetben Kosztolányi Dezső A hídon c.versének kezdő és záró sorai)