Re-kreáció

Tiltott archeológia  (2.) 

 

Önkény tudom, tiltott archeológia,

olyan mint az örvény, elragad,

ám amit találok nem vihetem haza,

mert keményen büntetné a törvény,

de ha kell körömmel is leások csontig

és lelkem ásatásin látod, még mindig

találok pár épen maradt mozaikot,

amiből egy egész élet-képet kirakok,

miközben folyton a halál csahol,

 itt ólálkodik, körülöttem lébecol,

Átkozott véreb, ne ugass nekem!

Úgyis hiába, mert folytatom,

tiltott szenvedélyem lett az életem!

 

( ugass, lébecol, körömmel, önkény  szavak felhasználásával)

Engedetlen kutyám

 

Engedetlen kuvasz kutyám

néha csahol, - ha kell, ha nem,

így olykor csődöt mond

nálam is a türelem.

 

Hiába szólok rá: ne ugass!

A portán már ő az úr,

hívatlan ’vendégnek’

lenne itt ne mulass!

 

Tudom, van benne némi önkény,

foggal - körömmel is védene,

habár ezt nem tiltja a törvény

kerítésen belül. Ide, meg oda lohol,

ha nem tetszik, amit kiszimatol,

máskor meg csak úgy elhever - a lusta dög,

és naphosszat csak lébecol. :)

 

 

 

Az altató

 

"Olykor éjjel... szívem hogy zakatol!" 

Elhallatszik a Holdig is talán

mert felébrednek tőle a csillagok,

pisla fényeik arcomon játszanak

míg szemem lehunyom, hogy lássalak.

 

A Hold udvarában képzelet kapirgál,

az ákom-bákom betűk úgy fénylenek,

mint valami különös, égi reklám,

hatásos altatót kínálnak, vegyem meg,

s nem álmodnék mást, csak szerelmet…

 

"Olykor éjjel... szívem hogy zakatol!" 

felriad rá a csend is és kérdőre von,

majd megsajnál, hogy már megint

nélküled alszom el, hozzám bújik

és ”Altatón, hűsen átölel..."

 

(idézetben Tóth Árpád: Olykor éjjel c. versének első és utolsó sora)

 

Hétfő miatt ZÁRVA!

 

A hétfőt én eltörölném,

az egész napot úgy ahogy van,

kezdődjön a hét rögtön keddel

és egy kicsit boldogabban,

mert rosszkedvvel

se írni, se dolgozni nem jó…

Egy-kor bezár a bolt is, de nyekeg

még egy-két közmunka-fűnyíró…

 

Kettőkor meg bezár a másik is,

kenyér, tej, vagy akármi,

ugyan már! Minek etetni a lovat?

Nemzeti vágta van anélkül is…

 Eszembe jut a régi vicc:

„ … Józsi! Ki az aki így válogat..?”

 A legtöbb ember úgyis ingázik,

közel a határ, itt nem válogathat,

de „Willkommen” helyett a túloldalon

már újra őrzik.. Ó, a fejlett nyugat!

 

Tegnap tüzijáték is volt megint,

(mert Tótumfaktum este ünnepelt),

kuvasz kutyám illetlen dolgot tett,

persze őt nem köti lánc, sem etikett…

Aztán mégis beengedtem persze,

nehogy ő is világgá migráljon,

mert miféle pedigrét mutatna fel

futtában az osztrák határon?

 

Na jó, én nem panaszkodom,

van munkám, család és van mit enni,

szép az őszi kert is, néha ott álmodom,

olvasok ezt azt, írok verseket

és jól tudom már, mit kell lenyelni,

vagy kiszórni egy óriás bazárba

és hogy végképp ne zavarjon semmi,

ide is kiírnám: ”Hétfő miatt ZÁRVA!”

 

 

 

 

 

Még most is…

 

"Húsz éves voltam és egy éjjel" 

gyűrű fénylett a holdfényben,

és csillag-szemekben ígéret,

hogy lesznek mindig ilyen fények…

 

Elsuhant az idő észrevétlen,

a gyűrű is megkopott régen,

de az égen azok a fények,

még most is szépek,

olyanok, mint egy igaz mese..,

...de én csak húsz éves voltam

és ki tudja már,

hogy „Én voltam-e?...”



------------------------------------------------------------------------------
------------------------------------------------------------------------------

Túl messzire…

 

„Húsz éves voltam és egy éjjel" 

elhatároztam, hogy ebből elég!

Nekem ne mondja meg senki,

mitől kéklik nappal az ég,

s hogy kéne itt éjjel, sötétben élni…

Egy költő így szólt egy hajnalon:

„Húsz esztendőm hatalom,

húsz esztendőm eladom”,

… aztán felkínálta az ördögnek,

mert nem kellett már senkinek…

 

Ő elment rég és jól tudom,

sorson többé nem kesergett,

csak észrevétlen rám hagyott

néhány árva, furcsa verset..,

ami fájt és azóta is fáj nagyon,

szíven talált a szó, jobban mint az ima,

de már nem lékszem, sírtam-e…

Tán erősebb voltam még mint ma,

mert túl messzire ment a szívem vele,

és én még ma sem tudom, 

hogy valóban... „Én voltam-e”…

 

(idézetben Kosztolányi Dezső A hídon c.versének kezdő és záró sorai)

Szakítás előtt  

Gyanútlan járókelő a csend,

benne erősebb a békevágy,

még közös a megterített asztal,

még széles matracon alszik az ágy,

de a holtomiglan-holtodiglan

fogyó Holdnál már beparáz.

Vergődve tátog egy aranyhal,

óhaj-sóhaj pikkelyt magáról leráz,

s a nyalóka röhögve visszanyal.

Időzített szemrehányás aláz,

a szellem palackja rég műanyag,

az érzés már nem visszaváltható,

eszkábált vádak töltete oly’ hanyag,

de bármelyik percben robbanó…

 

(közös, robbanó, nyalóka, még,  "Kihívás.. ." fórumban megadott szavakkal)