Re-kreáció

 

amulett

 

megülepszik a lélek-iszapban

lesüllyed menthetetlenül

nem látható de mégis ott van

utolérhetetlen múltként előttem jár

utat mutatva hogy ne féljek

soha a következő lépéstől

és mint egy megtalált amulett

megment a szerencsétlenségtől

/megülepszik, menthetetlenül, utolérhetetlen,  szerencsétlenségtől  -   Gősi Vali  fórumban megadott szavaival..)

 

pusztába dobált szavak    

 

kiégett sófehér szik 

rajta a tors közt lelőben 

se csormó se árva tik

 

a szívkamra-zár még kinyit

taposott ösvényre mutat

melyik út megyen itt

a pitvarban megsüvegel

takaros konyhában leül a csend

a tanyán felhőjószág delel  

  

térkép-táj fölött egy gépen

kinagyítható múlt partján

a patak eltűnt hiába nézem

nagyanyás csipkeíz számba rejtve

égi ablakában rég kiforrt a bor

senki sem jön már hogy lefejtse

 

 

(tanya, puszta, takaros, konyha, kamra, szív, pitvar, tík (tyúk), íz, bor, ) - megadott szavak felhasználásával )

 

Eddig

valahogy másképp gondoltad,

magad sem tudod, hogyan

hihetted el, talán mert akartad,

„ A nagy világon e kívül.. ” ugyan!

 

Ne gondold, hogy csak dömper

hordja a lábak alól kifordult földet;

forró fejek, dacos szívek viszik messze

a százszor dúlt, meggyötörtet.

 

Nincs határ, már a lélek is virtuális,

installált okos-kallantyú rajta a zár,

szolgálatra készen áll sok új pohárnok,

de ifjú párra még rizs hull, és kivár

 

a násznép, vajon jön-e a Gyermek

örömnek, (a)ki lehet a jövő záloga?

Tűrés-határon innen, avagy túl,

késik megint a ’most vagy soha’.

Ember

 

Még van lombos erdőd, s benne fád,

alatta ülhetsz „hosszú, méla lesben”;

még lehetsz „vadakat terelő juhász”,

Ember a földön nem élhetne szebben…

Mégis másra, mindig többre vágysz,

véred űzi-hajtja ősi kincsvadászat,

szonda-szemeddel, úgy hiszed égbe látsz,

s a mindenséget elrejtő űrben a kincs,

mi megóv minden földi bajtól,

tehetsz bármit, veszve semmi nincs;

Védelmeződ szellemsereg, élén őrangyal...

 elméden szárnyak, de lelkeden bilincs,

s „hol azelőtt angyal állt a karddal,

 - talán most senki sincs”

mert „nincs helyén semmi a világon.

Akire szellemhad vigyáz:

mégsincs senki, aki vigyázzon.”

 

 

Az idézetek sorrendben az alábbi versekből valók:

 

Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka

József Attila: Altató

Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat

Raffai Sarolta: Akire szellemhad vigyáz

 

 

 

Ki nevet a végén?

 

Magában dúlt-fúlt a szél,

majd pár haragos felhővel

gyorsan összebeszélt.

 

A napot megvárták a sarkon,

persze nagylegények,

és ott nem volt pardon...

 

Övék lett a hatalom,

átvették az egész grundot,

dicsőségük szóhalom,

 

az eső csak nevet rajta,

szétmossa éjszaka úgyis,

mert ő még az a fajta,

 

aki nem ijed meg soha   

a saját árnyékától,   

ha suhog az 'istenostora'.

 

Ez egy régi -(r)égi játék,

kérdés, ki nevet a végén,

s a csatatéren mi vár még?

 

Ki köti meg majd a békét,

lesz-e még rá szándék,

ki hajol a földig hétrét?

A fák még bírják,

hajlongva mentik a fészket,

a tavaszt fecskék írják...

 

Holnap is felkel a nap,

s akkor elbánik a széllel,

fején rongyos aranykalap,

 

amit széllel bélel…

 

(Ezt  a versikét az errefelé már két napja szünet nélkül(!) tartó szélvihar ihlette...,vagy ki tudja…:)   Ha ilyen a tavasz, szívesen leváltanám.., na nem a kánikulára, legyen inkább rögtön ősz!  Kedves,vidám, romantikus, színes, változatos, szívet melengető, aranykalapos,... szóval pont olyan, mint a nyár volt régen :))