Forróság

Forróság

 

Sokáig álldogált itt a nyárdélután,

pára szállt a langyos zuhany alatt,

végül incselgő, kis selyemszellők

mosolyában mégis megtörülközött,

- hógolyó helyett küldte őket a Nap -,

felhevült volt, és kicsit lökött.

 

Pár kicsapongó, vízálló pillanat,

még egyszer a hintaágyba huppan,

hűs italát az utolsó cseppig kiissza,

közben lopva szétnéz,  titokban

még erőt gyűjt a rózsák illatából,

de mielőtt ma útjára indulna,

 

itt hagy nekem pár zöld-levél-sort.

A holdfény rávilágít: sosem tér vissza,

ne is keressem.  Agyő! Ennyi volt...

A kertkaput mégis tárva-nyitva hagyta,

ne bajlódjon majd retesszel, zárral,

ha csillagcsokorral beállít az éjszaka.

 

Talán lábon jön, talán két szárnnyal,

- tudom, a délután küldi maga helyett-,

és egy kései órán kissé még árnyal

mindazon, ami ma elvégeztetett.

Egy tücsök álomba cirpeli a hintaágyat,

csak a forróság nem alszik, ő a hajnalra vár,  

hogy harmatával hűtse az éjjeli lázat.   

 

 

 

(holdfény, pára, kései, hógolyó - megadott szavak felhasználásával - II. )