A pesszimista portréja + Apokalipszis

 

A pesszimista portréja

 

Arca gyűrött, keser-barázdált,

szeme kialvatlan, vérben forog,

minden nap elszántan csak halált vár,

ám eközben kutyaként rámorog

 

arra, ki még hinni és szeretni mer.

Folyvást keres, de örömet nem talál,

peches balkezével mindent földre ver,

a szerencsét elüldözi, vele hadban áll.

 

Mellét szorítja kopott búheveder,

szíve helyén egy fekete katlan áll,

bugyog-fortyog benne a sok sötét teher,

csak a lelke fagyos, mint a naphalál…

 

Éjjel sem jön szemére megváltó álom,

ágya tájékát a nyugvás hajnalig kerüli,

egyszer megelégeli ezt majd a reggel is,

lelép tőle, és előtte már fel se meri költeni…

 

 09.12.

 

(morog, lever, naphalál, költeni,  -   a "kihívás.." fórumban Celtichun által megadott szavak  felhasználásával )

 

Apokalipszis

 

Fekete gomoly forog az égen,

javában zajlik már a Naphalál,

a Hold morog és páni félelmében

a Földre ezernyi csillagot dobál…

 

Az embereket talán fel kéne költeni,

új cövekeket is lever a borzalom!

A teremtésről már Isten se tudna dönteni,

„bánatában ősz lett és öreg”... egy szörnyű napon…

 

10.12.

 

( idézet: Vörösmarty Mihály: Előszó c. verséből)