A költői példa :)

 

A költői példa

 

„Földiekkel játszó égi tünemény,

Istenségnek látszó csalfa, vak Remény!”

 

Írta egy bús poéta, ki egykor úgy szenvedett,

Bár akkor is kikelet volt s kacagtak a fellegek,

Ám szíve búcsút intett a mézajkú szerelemnek,

Teste csak a földbe vágyott, lelke meggyötört lett,

 

Mert nem illett a kulcs, mi a boldogság-zárat

Mihály élet-otthonában kinyithatta volna,

Lám, akkor is más volt már a való és a látszat…

Elhagyta őt a bájos Lilla, a legdrágább múzsa,

 

Kihez ő tán bölcsőtől a sírig hű lehetett volna…

Ám a sors mást akart, s így írt pár remek verset,

Tanulságul hagyta mind a késő költő utódokra,

Hisz ily szenvedés hogy is érné ma a poéta lelket?!

 

Hej, jó Vitéz, de látod, mégis hiába járt a szád,

S dübörgött a szíved, mint egy ágyúnaszád,

Poézisod, régi vígságod hirtelen köddé vált,

… Hát ki olvas ma Csokonait? S ki érti miért kiált :

 

Ti költők! Sorsomról ma is példát vegyetek!

S ha csalódás érne, csakis engem idézzetek:

„Bájoló lágy trillák!Tarka képzetek!

Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!” :)

 

 

(A fórumban Zsuzsa által adott szavak:  tünemény, szád, kacag, kikelet, bölcső, sír, méz, kulcs, zár, szív)

 Zsuzsám, ha mégegyszer ilyen szavakat adsz... beküldöm három irodalmi újságnak :)) + a Kalákába... :)))