Róza szóbazárja

Kockáztatva

Sorra vettem az összes lehetőséget,

fokozott készültséget vezettem be,

de a józanság elért a határaimhoz.

Nem akarok harcot, átkot, bántalmazást.

Kockáztatva a létemet… könnyelműen,

ellenőrzés nélkül engedtem be tévedéseimet,

nem törődtem a vacak papírjaikkal sem,

úgyis mind hamis. Ugyanaz a dátum,

ugyanaz a születési hely… már nem érdekel,

pedig nem tudni mit kezdenek magukkal,

kit, vagy mit dúlnak fel okkal, vagy anélkül,

itt bolyongnak bennem munka nélkül

elhagyott szerelmeim, megbocsátásaim,

az önvád, a lehetnemás-kép ismeretlen

árnyalakjai. Múltjuk homályba merül,  

és szép lassan mindegyikről kiderül,

hogy soha nem is akartak beilleszkedni,

csak arra várnak,.. hogy tovább tudjanak menni…

?! A-PE-VA !?

apeva

avepa

peava

vaepa

veapa

….

tekerem mint a kockát,

nem értem, de tán kirakom egyszer

a magyarok új őshaikuját

s nem is kell hozzá rendszer,

mert új őrület van születőben

és az a peh az egészben,

hogy az újszülött nevében

(mivel kicsi a magyar szókincs,

oly gyatra és szegény a nyelv,..)

tehát ott az EVA,- mint adónem,

és a néma h -val (ki) ejtett APE-h,

az AVE, mint római üdvözlet.

nahát ez igazán kijár a gyereknek,

miként az APA is, aki csak jót tett,

amikor új gyermeket nemzett,

büszke lesz majd rá egy nemzet,

na de hol marad a Szülőanya,

aki nyögve nyelt, idegen nevet adott

a szegény kicsi csemetének…

s hogy miért? Ne is kérdjed! 

Csak! És ez az érv hatott!

A fő, hogy jó legyen szótagolva:

egytől ötig, öt sorba darabolva,

te jó ég! Hogyhogy mit mióta?

 ...  hát még mindig nem érted? Ez az A-PE-VA!

Ma morcos…?

Ma morcos ez a szél,

csapongva ide-oda nyargal,

dúl-fúl, nem tudom mit remél,

nem párbajozhat a Tavasszal!

Ma heves ez a szél,

nem gondolkodik, csak lecsap,

még a felhőknek is visszabeszél,

földig tiporja az ágakat.

Ma bolond ez a szél,

rohanna előre a nyárba,

fülembe verseket zenél,

rímeket aggat az akácfákra.

Ma tombol ez a szél,

szétkergeti az álmaimat,

fütyülök rá! Tudom, hogy visszatér

s éjjel itt lesz mind a párnám alatt.

Ma azt hiszi ez a szél,

hogy elfújhatja előlem a napot,

pedig a nap most is fönt ragyog

s nem is morcos,.. még a szélre is mosolyog.

A fecskéken nem múlik

Fecskefarkú, kék pillanatok

cikáznak magasan az égen,

röptében elkapott kis bánatok

már nem lesznek ott a képen

amit megfest most a május,

- olyan eleven őstehetség -,

övé minden forma,virág-juss,

övé minden szerelem-szentség.

Mint zsongó bogárzümmögés,

ha vadszőlő dzsungelébe bújik,

eltűnik zöldjében a szenvedés,

érzem, a fecskéken nem múlik

majd mikor betoppan az alkony,

elhalkulnak harsány májusi fények,

megfürdik jázminillatban a balkon

s elalszanak a fáradt csillagképek.

Álmukban virágzó földön járnak,

lábuk alatt apró százszorszépek,

a lélek-madár is szabadon szállhat,

kék égboltot fest majd... és rá fecskéket.

Csak egy gép…

Az összes telepített program 

elfér a homlok mögött,

a szoftver szívben dobban,

áram kell, persze, nem elég a nap-elem.

Hardverként csatlakoztatva a szem,

az orr, a fül,… meg a többi eszközök,

és az egész összehangolt gépezet

a karbantartott, napi frissítésekkel

eligazodik ismerős és ismeretlen fájlok között.

A nyelv bluetooth kapcsolattal

kommunikál a mindenséggel,

s a bőrön bonyolult lenyomatokban

integrált áramkörök hálózata

jelzi, hogy minden múló és örök

védtelen a támadások ellen,

mert rátörnek hirtelen s erre felkészületlen,

szelektál programozható hírekben

s ez az egész rendszer őrülten emberi:

nem lát, nem hall, nem sír, nem érez...

kijelent, állít, tagad... és nem kérdez...

... Látod most éppen ír,.. ez is csak egy gép,

Isten akaratából most mégis érzékeli,

s idepötyögi.., hogy a május de szép!

(...bár tudja, van, néhány rendszergazda

 ki nem kedveli, ha valami túl lírai…)