Róza szóbazárja
Kockáztatva
Kockáztatva
Sorra vettem az összes lehetőséget,
fokozott készültséget vezettem be,
de a józanság elért a határaimhoz.
Nem akarok harcot, átkot, bántalmazást.
Kockáztatva a létemet… könnyelműen,
ellenőrzés nélkül engedtem be tévedéseimet,
nem törődtem a vacak papírjaikkal sem,
úgyis mind hamis. Ugyanaz a dátum,
ugyanaz a születési hely… már nem érdekel,
pedig nem tudni mit kezdenek magukkal,
kit, vagy mit dúlnak fel okkal, vagy anélkül,
itt bolyongnak bennem munka nélkül
elhagyott szerelmeim, megbocsátásaim,
az önvád, a lehetnemás-kép ismeretlen
árnyalakjai. Múltjuk homályba merül,
és szép lassan mindegyikről kiderül,
hogy soha nem is akartak beilleszkedni,
csak arra várnak,.. hogy tovább tudjanak menni…
?! A-PE-VA !?
?! A-PE-VA !?
apeva
avepa
peava
vaepa
veapa
….
tekerem mint a kockát,
nem értem, de tán kirakom egyszer
a magyarok új őshaikuját
s nem is kell hozzá rendszer,
mert új őrület van születőben
és az a peh az egészben,
hogy az újszülött nevében
(mivel kicsi a magyar szókincs,
oly gyatra és szegény a nyelv,..)
tehát ott az EVA,- mint adónem,
és a néma h -val (ki) ejtett APE-h,
az AVE, mint római üdvözlet.
nahát ez igazán kijár a gyereknek,
miként az APA is, aki csak jót tett,
amikor új gyermeket nemzett,
büszke lesz majd rá egy nemzet,
na de hol marad a Szülőanya,
aki nyögve nyelt, idegen nevet adott
a szegény kicsi csemetének…
s hogy miért? Ne is kérdjed!
Csak! És ez az érv hatott!
A fő, hogy jó legyen szótagolva:
egytől ötig, öt sorba darabolva,
te jó ég! Hogyhogy mit mióta?
... hát még mindig nem érted? Ez az A-PE-VA!
Ma morcos...?
Ma morcos…?
Ma morcos ez a szél,
csapongva ide-oda nyargal,
dúl-fúl, nem tudom mit remél,
nem párbajozhat a Tavasszal!
Ma heves ez a szél,
nem gondolkodik, csak lecsap,
még a felhőknek is visszabeszél,
földig tiporja az ágakat.
Ma bolond ez a szél,
rohanna előre a nyárba,
fülembe verseket zenél,
rímeket aggat az akácfákra.
Ma tombol ez a szél,
szétkergeti az álmaimat,
fütyülök rá! Tudom, hogy visszatér
s éjjel itt lesz mind a párnám alatt.
Ma azt hiszi ez a szél,
hogy elfújhatja előlem a napot,
pedig a nap most is fönt ragyog
s nem is morcos,.. még a szélre is mosolyog.
A fecskéken nem múlik
A fecskéken nem múlik
Fecskefarkú, kék pillanatok
cikáznak magasan az égen,
röptében elkapott kis bánatok
már nem lesznek ott a képen
amit megfest most a május,
- olyan eleven őstehetség -,
övé minden forma,virág-juss,
övé minden szerelem-szentség.
Mint zsongó bogárzümmögés,
ha vadszőlő dzsungelébe bújik,
eltűnik zöldjében a szenvedés,
érzem, a fecskéken nem múlik
majd mikor betoppan az alkony,
elhalkulnak harsány májusi fények,
megfürdik jázminillatban a balkon
s elalszanak a fáradt csillagképek.
Álmukban virágzó földön járnak,
lábuk alatt apró százszorszépek,
a lélek-madár is szabadon szállhat,
kék égboltot fest majd... és rá fecskéket.
Csak egy gép...
Csak egy gép…
Az összes telepített program
elfér a homlok mögött,
a szoftver szívben dobban,
áram kell, persze, nem elég a nap-elem.
Hardverként csatlakoztatva a szem,
az orr, a fül,… meg a többi eszközök,
és az egész összehangolt gépezet
a karbantartott, napi frissítésekkel
eligazodik ismerős és ismeretlen fájlok között.
A nyelv bluetooth kapcsolattal
kommunikál a mindenséggel,
s a bőrön bonyolult lenyomatokban
integrált áramkörök hálózata
jelzi, hogy minden múló és örök
védtelen a támadások ellen,
mert rátörnek hirtelen s erre felkészületlen,
szelektál programozható hírekben
s ez az egész rendszer őrülten emberi:
nem lát, nem hall, nem sír, nem érez...
kijelent, állít, tagad... és nem kérdez...
... Látod most éppen ír,.. ez is csak egy gép,
Isten akaratából most mégis érzékeli,
s idepötyögi.., hogy a május de szép!
(...bár tudja, van, néhány rendszergazda
ki nem kedveli, ha valami túl lírai…)