Róza szóbazárja

Rozella•  2018. szeptember 21. 17:00

Ez a Nap még mindig ugyanaz


Ez a Nap még mindig ugyanaz

 

Lassan tovább lapoz az idő,

nyitott könyvében kész az új fejezet,

teleírva zsongó, őszi fény-szavakkal,

színekkel,  aztán lapoz megint, - amint lehet,

… és furcsa, de soha semmit sem marasztal.

Teheti, hát el-el jászik egy pillanattal,

tudom, most is éppen az a nyár van,

ami nincs már sehol a naptárban,

csak szeptember falaz még neki,

amíg itt jár-kel köztünk álruhában. 

Homlokomba hulló, régi

aranybarna tincseim most felidézi,

mert ez a Nap még mindig ugyanaz

aki látta már ezerszer, s így átváltozva

sem unja, mosolyogva nézi,

talán csak saját fényét keresi rajta,

mielőtt újra elborongna,

hiszen érzi, én megőrzöm neki

a fénytelen őszi napokra.

  

 

 

Rozella•  2018. szeptember 13. 08:51

Örökbe fogadott

 

Örökbe fogadott

 

Őszi szoknyájában a nyár

itt hintázik még a fákon, 

selyme beleng a naptárba,

ki-be-röppen lepkeszárnyon.

 

Egy vén fenyő ringatja

sok kis toboz-gyermekét,

levél-aranyak közt mond

nekik örökzöld mesét.

 

csendben hallgatom én is,

kitől a nyár anyát lopott,

érzem, igazzá vált mégis,

engem is örökbe fogadott,

 

szeret ez az ősz, és ez a fa,

nem hagynak itt ajándék nélkül:

mint napérlelte szilva hamva,

emlékeimre az ég rákékül.




Rozella•  2018. szeptember 11. 08:49

Óráról órára


Óráról órára..

 

Hol van már az a kalapos vekkeróra,

ami felcsörgette a hajnalt a mához,

vagy virrasztásra úgy dőlt rá a hangja,

mint ki valamit végre elhatároz.

 

Siket lett a nap, félvak szelek fújnak,

az alvó múlt most fordul másik oldalára,

középsőt mutat fel a horizonton túlnak,

javában tart még ezredéves álma.

 

Óráról órára nyúlnak a távolságok,

a végtelen lelassul, de felgyorsul a világ.

Tényleg a föld dübög, ’nem én kiáltok’,

(Attila is hallja, de nem fog rajta átok..)

s egy számlapról valaki néhány órát kivág…

 

Kíméletes gyilkos, dallam-riasztás a mából,

nyakam riadva roppan, hátizmom megfeszül..

Okos-óra, nem vár kakasszóra, palánkról

egy álmot megint magához int, - a többi átrepül.

 

 



Rozella•  2018. szeptember 7. 08:09

Átverések


Átverések

 

Te vagy a vadász, mert nálad a puska,

máskor meg támadó vaddá változol,

farkas leszel, aztán védtelen Piroska

 

ha úgy akarod…Játszol színházat nekem,

hát legyen okoska, de összes álcád, maszkod

- hiába váltod naponta - túl jól ismerem.

 

Ne keress újabbat, mert úgyis lemállik,

meztelen küzdelmed azzal a ’másikkal’

szemtől-szemben, kétséges mindhalálig…

 

Könnyedén behúzhat még neked is párat,

bokszkesztyűs kezével a feltuningolt világ,

testi sértésért persze ellened emel vádat,

 

és nem segít rajtad már sem dörzsölt ügyvéd,

sem felebarát.. Idd fenékig a csalódás poharát,

de ne vágd ki azt a fát, őrizd a fülemüle füttyét,

 

megbeszélheted  -ha akarod még- önmagaddal,

hogy hajszálon múlt mindig csak a másképp,

de a lehetett volna most már nem vigasztal.

 

Ne is keseregj, felejts csak szép csendben,

s ha nem megy, nekem csak annyit mondj:

„.. nincs semmi baj,.. minden rendben…”

 

s hogy átversz,  majd én is elfelejtem.




Rozella•  2018. szeptember 4. 18:09

A csóró


A csóró

 

Végre meg kell írnom egy lendülettel

- régi adósságom úgy nyomaszt engem -,

mért’ vetélt el sok várandós szonettem?

Helyette unokám lett, s ez így rendben.

 

Korzóznak évek, őszök jönnek-mennek,

néha rám szegeződnek versnek látszó

tárgyak,... s kezeket fel az értelemnek!

Esőben tisztul, frissül pár mohos szó,

 

mint felhőkből lelógó lódenkabát,

- divat a retro, ráadnám a mára -,

de nem éleszti már fel a nagypapát.

 

A kicsi, ha felnő, tán megbocsátja,

most nem érti még, a vers lopott idő:

jelenből csórom, mégsem büntethető.