Róza szóbazárja
Ma még...
Ma még…
Macskaléptű, cirmos tegnapok
puhán leheverednek,
szemlakat alatti tavaszok
nyíló résein át lesnek
és látják, amint épp felrepül
egy magasba szédült
rigótorok-billentyű,
a Nap körül zenélve kering
vele a virág, a fa, a fű…
Lent fodros felhőszoknya ring,
kis tó vizére csobban, szárnyal,
hullámzón körhintázik az ég,
beleszédül a boldog madárdal
s tudom, hogy földet ér ma még…
A felismerés
A felismerés
Van az úgy, hogy az ember
számára valami
megvilágosodik, hirtelen
kitisztul egy pillanat alatt
ami addig érthetetlen,
pedig ez is csak ugyanolyan nap
nélküled mint a többi,
mikor sajnáltam magam,
hogy mindent elveszítettem...
Milyen szegény vagyok!
Semmi de semmi
nincs, amit neked adhatok,
így mielőtt megtaláltalak,
máris elveszítettelek
és talán ez volt az ok,
véletlen rájöttem,
mégis milyen gazdag vagyok!
Végre felismertem,
ha te sem vagy nekem,
akkor nem kell aggódni sem,
többé nincs mit veszítenem.
Az ostoba
Az ostoba
Úgy teszel, mintha mindenre te tanítanál.
Én meg úgy, mint ki soha semmit sem tudott,
hisz csak egy dologhoz értek, mi másnak is használ:
megtanítottalak másnak tanítani a látszatot.
Tévúton
Tévúton
/magyar típusú, ironikus, (kissé hézagos) önéletrajz/
(Melyik lehetett volna a jó, én tényleg nem tudom,
miért járok egész életemben folyton tévúton?)
Kezdjük ott, hogy-bár nem kértem,
a földre nőnek születtem,
apelláta nem volt, a kiosztott élet-szerepbe
lassan bele-Nőttem, mit tehettem?
Azt mondják, ez a karma,
egész jól viselem, akarva-nem akarva.
Majd jöttek mesés ovis évek,
s az első nagy tévedésem:
őt Szőke Barnusnak hívták, haja vörösen lángolt,
ő volt a legelső szerelmem,
s bennem egy nagy érzés tombolt,
de ő nem velem játszott mégsem,
csakis a Pirivel, s ezt máig sem értem,
… és tévedés volt az összes suli,
mert nem tanítottak meg nyomulni,
sőt tévút az egyetem, hiába villogott az indexem,
beleragadt mint a rágógumi minden jelesem,
már nyugodtan a hajamra kenhetem.
Amit tanultam, csakis saját hibámból,
egy láthatatlan szellem még kísért és huhog,
de hiába vádol, csórikám, ő is csak megbukott.
A munka nemesítő világa szintén tévútra vezetett,
de rájöttem hamar az aranyszabályra:
a munka mindig az enyém, a gazdagság a másé lett.
Néhány út persze engem is fölfedezett,
jártam is pár csodás helyen
ámulva, hogy a földön mennyi szépség terem!
A szerelem hűségesen kóborolt velem,
csavarogtunk, mi ketten - ő meg én-, járatlan utakon,
és mire rájöttünk, hogy jól eltévedtünk,
már messze jártunk, tévúton,.. valahol félúton…
Én azt hittem, hogyha jó leszek,
szeretnek majd érte az emberek,
vagy legalább valaki ott fenn, rám is figyel,
megsegít és néha ad, ami nincsen,
Ehelyett küldött egy haszontalan készletet,
csak betűkből áll, itt-ott egy ékezet,
szünetek, pontok, egyéb rovás-jelek..,
Most ezekkel kísérletezek, pedig tudom,
megint hová vezet ez.., úgy bizony,
itt téblábolok újra… Tévúton.
Tavaszi zümi-mese :)
Tavaszi zümi-mese
Volt egyszer egy darázs,
meg egy zümi kis méhecske,
ki gyűjtögetve virágról virágra szállt
és a darázs mindenhová követte,
ám egyszer a méhecske megelégelte
és csípősen megkérdezte:
-Te darázs! Miért szállsz folyton utánam,
nem félsz, hogy megcsíplek?
-Egyszerű az ok,- szólt a darázs zünögve -,
tudod, te vagy az a méhecske,
akit én is csípek… :)