Megengedhetem...

Rozella•  2018. január 20. 18:46


Megengedhetem…

 

Hallgatom a harsogó dicsekvéseket,

mert lehalkítani úgysem lehet,

de megszokott háttérzajjá szűröm,

a trendet s közben eltűnődöm

(szeretett mekegő, ragozó nyelvemen),

mit jelent az a ’megengedhetem’ magamnak ?

A mozaikok lassan összeállnak,

olykor hangzatos, könnyed

sorokban színesen elszállnak,

ahogy a képzelet száll az áhított,

bakancslistás helyekre, mert nem tiltott

mászás nélkül jutni fel a hegyre…

 

Csak nézem, és átélem, mint a mesét,

megcsodálom a hihetetlen képeket,

némelyik lélegzetelállítóan egzotik’,

tán ilyenek a boldogság-képletek…

Bár mondják, hogy a pénz nem boldogít,

hát elhiszem,… egyszer majd biztosan nem…

De mennyi csoda, mennyi szép hely,

amit látni volna jó,  magamba szívni

az illatát, a színeit, a hangulatát,

minden másról megfeledkezni kicsit,

bár most egyáltalán nem boldogít,

hogy mások ezt megengedhetik…

 

Aztán meggyőzöm magam mégis,

hogy nem lehetek elégedetlen,

hiszen élek és örülök annak is,

amit adott eddig nekem az élet,

tudok álmodni szépet, s ha akarom,

repülhetek képzelet-szárnyakon,

…és nem is kell mindent elmesélnem,

mert azt hiszem, végső soron

magamnak már én is megengedhetem,

 „koldus-szegény királyi gazdagon”,

hogy elvesszen néhány 'mesés' sorom,

… és ne találja meg senki, sosem.

 

(idézet: Shakespeare: LXXV. szonett-ből  )

 




Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2018. január 26. 22:53

@Törölt tag: örülök, ha egyetértesz, köszönöm, szépet Neked is! :)

Rozella2018. január 26. 22:51

@Bugatti350: kösz a megerősítést István, mindig jól jön, most kell, hogy ne hagyjam abba...:)

Törölt tag2018. január 22. 13:48

Törölt hozzászólás.

Bugatti3502018. január 22. 12:03

Kedves Róza!
Nem a megmondó vagyok, hanem egy egyszerű poet palánta, a nem fiatalságomnak bátor szókimondója.... repülj, ha akarsz, mert így könnyebb az élet is, hiszen könnyűnek találtatott a remények legnehezebbje is ! Ölelésem! :)

Rozella2018. január 22. 10:47

@merleg66: A repülés is élmény mindenképpen... Köszönöm!

Rozella2018. január 22. 10:46

@csillogo: Az agyalágyult reklámoknak nem sok köze van a valósághoz.. Szerintem sokszor egyenesen irritálóak... Itt viszont onnan indult az eszmefuttatásom, hogy egyik ismerősömmel próbáltam egy időpontot egyeztetni, de nem sikerült, mert neki először wellness a barátokkal.. majd alpesi síelés, és egy Dél-afrikai nyaralás-telelés volt az "akadály"... Köszönöm, szép napot Marikám! :)

Rozella2018. január 22. 10:35

@Törölt tag: Köszönöm Liwet, néha tényleg csak elindul egy gondolat, ami mint egy folyó, ered valahonnan, aztán ki tudja merre sodródik továb...de te ezt pontosan érted! Ölellek!

Rozella2018. január 22. 10:31

@dreaming58: ... kinek mi a filozófiája, aszerint cselekszik..:) Nekem ez vált be..:)

Rozella2018. január 22. 10:30

@Törölt tag: köszönöm! :)

Rozella2018. január 22. 10:30

@skary:na látod.. .pedig milyen sokan vannak, akik akár évekre/évtizedekre boldogan "hátra tudnak dőlni"...

merleg662018. január 21. 20:08

Aztán meggyőzöm magam mégis,
hogy nem lehetek elégedetlen,
hiszen élek és örülök annak is,
amit adott eddig nekem az élet,
tudok álmodni szépet, s ha akarom,
repülhetek képzelet-szárnyakon,

...így igaz...gratulálok a versedhez.

csillogo2018. január 21. 19:37

"mert megérdemlem" én sem bííírom :)
Te jól kiírtad és nagyon tetszett Róza!
A képzelet szárnyaidat nagyra becsülöm, meggyőzőek a verseid és életet lehelsz a holnapokba és a kényes helyzetekben is helytállsz - sokatmondó és titokzatos Vagy olykor!

Törölt tag2018. január 21. 17:08

Törölt hozzászólás.

dreaming582018. január 21. 11:59

Igazad van! Van, mit meg kell tartanunk magunknak :)
Ölellek

Törölt tag2018. január 21. 07:38

Törölt hozzászólás.

skary2018. január 21. 06:14

én nem vok elégödött soha..max pillanatokra :)