Róza szóbazárja

ÍZlelés

 

ízeire szedném

legszívesebben

a szó már itt van

rég a nyelvemen

de mindig ellenáll

szembeszáll velem

a megízlelt

 SZ  E  R  E  L  E  M

mert rögtön íztelen lesz

amint ízekre szedem

 

Dadogó

 

(múlt század eleji, (kb. Juhász Gyulás ) stílusban)

 

Elmondanám, de félek, dadogni fogok,

vagy morzsaként hullnak a suta szavak,

hisz leírták annyiszor szebben, mások,

mégis én vagyok, aki megtaláltalak.

Belevágok, jobb, ha nem gondolkodom,

csak úgy írom, mit szeretek benned,

bár néha már magam sem tudom,

mi az, mit szíved szívemnek megenged…

 

Szeretem benned a határtalan békét,

ami éjjel-nappal őszinte sajátod

és úgy árad belőled a világra szét,

mintha átölelné a földi valóságot.

Szeretem a hangod tenger-nyugalmát,

csitult hullámait lelked rezgésének,

örvényes csended sodró, mély áramát,

mitől elhallgatnak bennem a szirének.

 

Szeretem az arcodon bujkáló mosolyt,

szemed tükör-tavában a felhőtlen eget,

és homlokod bársonyán azt a csillagot,

amint laza mozdulattal szívemre teszed.

Szeretem érezni a száguldást is veled,

és hogy nem félek melletted semmitől,

szeretem a folyton jelenlévő veszélyt,

mikor kacagva futunk el a halál elől.

 

Elmondani nekem mégsem szabadna,

mert a varázslat talán így megtörik,

de szükségem van még a szavakra

s ha nem lesznek, helyükre is szerelem költözik.

Szeretem benned, hogy az egyetlen vagy,

ki saját arcában fürdeti meg arcom,

lényed bennem mindenség-nyomot hagy,

s benne végre magam is szeretni tudom.

 

Menedék

 

Az ősz sétálgat ma velem,

kézen fog, szelíden vezet,

valami rejtekhelyet keres,

álomzugos menedéket

télre nekem és neked.

 

Az erdő még színes világa

fölöttünk védő lombkupola,

talpunk alatt íratlan levelek,

borostyán fut lábnyomunkba,

rajta örökzöld erezet.

 

Kószálunk lustán vetkőző fák közt,

hol zsebregyűrt, aprócska neszek

fülbe másznak, csendre intenek,

előlük nincs már hová bújni,

nyár, múlt és szerelem követ...

 

 

táncoló ernyők

 

színes esernyők erdeje

szinkronban lendülő karok tánca

egy beatles dal - (akkor szerelem-zene)

fiatal szívek dobbanó koreográfiája

és csattan a közönség tenyere

mosolyog megcsodál száz felhőűző ernyőt

s én az egyik alatt eltűnve átszellemülve 

eltáncolom mennyire „szeretem őt”

https://www.youtube.com/watch?v=DWJ1u_sp9gc