Róza szóbazárja

Személyes
Rozella•  2019. március 5. 22:50

valahol valamikor...


valahol valamikor…

 

valahol valamikor  

elvesztem a tavaszban

senki nem keres már

rég lemondtak rólam

csordultig üres a pohár

de meglepő és szokatlan

ha emeled mégis tele van

hát 'gondold meg és igyál'

a dal kifogyhatatlan

mindig marad pár szólam

az esték csendhangjainál

messze áradó akácillatokban

sírva vigadnak májusok

most hozzájuk indulok

hogy megkeressem magam

halhatatlan pillanatokban

odakísérnek kis széletűdök

terítetlen asztalokhoz s én leülök

a még rám mosolygó szavakhoz

 


/ valahol valamikor majd.., de most mennem kell, vigyázzatok magatokra, el ne vesszetek a tavaszban…:)/

 



Rozella•  2019. február 28. 10:50

Kertmesék 19/2 - Csak a fény számít


Kertmesék 19/2


Csak a fény számít

 

Ma nem írok verset, - ez nem is nehéz,

kimegyek inkább a kertbe, metszeni,

a rózsabokor már túl szúrósan néz,

talán sosem fog engem megérteni.

 

Azt hiszi, egyszer elér a napig végül,

ki tudja, fáj-e neki, ha visszavágom?

Ég felé tekintget, tavaszba szédül,

ó, ez csak afféle sárga-rózsa-álom…

 

A metszőollótól mégis megszépül,

új hajtásait hamar, boldogan kibontja,

és remekül megvan a verseim nélkül,

hogy múzsa lett belőle, föl se fogja…

 

Csak a fény számít, a méhek, a lepkék,

a kert, a neki biztonságot nyújtó otthon,

a csöndben keringő csillagszárnyú esték,

... a rózsaillat, ami átsegít a holtponton…

 

  

 

Rozella•  2019. január 31. 21:29

Két idegen


Két idegen

 

Alkonyat, téli szmog, ismeretlen arcok,

a busz nem jön. Talán elakadhatott,

a csúcsforgalom ismeri a késést.

„Kedvesem, én most hol vagyok..?”

Az öregúr fején a kopott kalapot

nem furcsálltam, csupán a halk kérdést,

ezt nem vártam,  én, mint idegen,

de amint tett felém egy tétova lépést,

szemében bizalom éledt és remény,

s láttam, most mindent elhinne nekem.

 

Mondtam a város nevét,

az utcáét is, ahol éppen álltunk,

ő meg csak nézett a ködfüggönyön át,

hogy került oda, nem emlékezett.

„ Nem találok haza rég, és már nagyon fázom,”

még összébb húzta szürke, reszketeg auráját,

s rántott egyet a viseltes kabáton.

„ ..Sétálni indultam, de rám sötétedett,

 csak hát, nem tudom, hogy hol lakom,

 úgy rémlik magas ház..,  sok, sok emelet.. ”

 

Néztem a ráncos, kesztyűtlen kezet,

a semmit felmutató, nyitott tenyeret.

Úgy álltunk ott, az autók suhogó zajában

csodára várva, mint két elveszett idegen.

Gondolatban mindketten otthon jártunk,

eszembe jutott a régi házunk és apám hirtelen,

aztán már csak a város volt furcsa és idegen..

-Ne féljen, - mondtam mosolyogva,

én tudom… hazatalálunk.

 




Rozella•  2019. január 29. 15:41

Tavaszig


Tavaszig

 

Dobol fülemben a csend,

más, új ritmusok jönnek.

Egyszer szelídek, máskor

mint vadak dörömbölnek.

Nem ismerem őket,

mégis rám köszönnek,

mert ők felismernek,

pedig megváltoztam.

Kezemben hangszer,

amin sosem játszottam,

csak ő játszott rajtam,

s volt, hogy énekelt

velem egy duettet,

és most, ahogy téli csendek

óvatosan jönnek-mennek,

bennük is születik pár dallam,

talán felnőnek tavaszig,

ha akarják még, hogy halljam.




Rozella•  2019. január 3. 19:42

Fogadalmak az új évre


Fogadalmak az új évre

 

Először is életben maradok,

s ami rajtam múlik ezért

meg is teszem, és ami nem,

azt tegyék meg a nagyok…

 

Én parancsra szeretni

tudom, idén sem fogok,

ahogy nem szeretni sem,

ez nagy hibám, de makacs vagyok..

 

Vigyázok majd a csillagokra,

hogy közülük egy se vesszen el,

maradjanak fölöttem, s ragyogva

mutassa az utat sok égi jel,..

 

talán csak balga hit, ami itt vezet,

de nem bánom, akkor bolond leszek!

Hisz bolond az mind, ki verset ír

és hiszi, hogy néha jót tehet…

 

Fogadom, hogy semmi mást

a károdra én nem teszek,

s ha rám borulna az éjpalást,

... tudom, lesz akkor is, aki szeret…