Róza szóbazárja
SzemélyesKertmesék 19/2 - Csak a fény számít
Kertmesék 19/2
Csak a fény számít
Ma nem írok verset, - ez nem is nehéz,
kimegyek inkább a kertbe, metszeni,
a rózsabokor már túl szúrósan néz,
talán sosem fog engem megérteni.
Azt hiszi, egyszer elér a napig végül,
ki tudja, fáj-e neki, ha visszavágom?
Ég felé tekintget, tavaszba szédül,
ó, ez csak afféle sárga-rózsa-álom…
A metszőollótól mégis megszépül,
új hajtásait hamar, boldogan kibontja,
és remekül megvan a verseim nélkül,
hogy múzsa lett belőle, föl se fogja…
Csak a fény számít, a méhek, a lepkék,
a kert, a neki biztonságot nyújtó otthon,
a csöndben keringő csillagszárnyú esték,
... a rózsaillat, ami átsegít a holtponton…
Két idegen
Két idegen
Alkonyat, téli szmog, ismeretlen arcok,
a busz nem jön. Talán elakadhatott,
a csúcsforgalom ismeri a késést.
„Kedvesem, én most hol vagyok..?”
Az öregúr fején a kopott kalapot
nem furcsálltam, csupán a halk kérdést,
ezt nem vártam, én, mint idegen,
de amint tett felém egy tétova lépést,
szemében bizalom éledt és remény,
s láttam, most mindent elhinne nekem.
Mondtam a város nevét,
az utcáét is, ahol éppen álltunk,
ő meg csak nézett a ködfüggönyön át,
hogy került oda, nem emlékezett.
„ Nem találok haza rég, és már nagyon fázom,”
még összébb húzta szürke, reszketeg auráját,
s rántott egyet a viseltes kabáton.
„ ..Sétálni indultam, de rám sötétedett,
csak hát, nem tudom, hogy hol lakom,
úgy rémlik magas ház.., sok, sok emelet.. ”
Néztem a ráncos, kesztyűtlen kezet,
a semmit felmutató, nyitott tenyeret.
Úgy álltunk ott, az autók suhogó zajában
csodára várva, mint két elveszett idegen.
Gondolatban mindketten otthon jártunk,
eszembe jutott a régi házunk és apám hirtelen,
aztán már csak a város volt furcsa és idegen..
-Ne féljen, - mondtam mosolyogva,
én tudom… hazatalálunk.
Tavaszig
Tavaszig
Dobol fülemben a csend,
más, új ritmusok jönnek.
Egyszer szelídek, máskor
mint vadak dörömbölnek.
Nem ismerem őket,
mégis rám köszönnek,
mert ők felismernek,
pedig megváltoztam.
Kezemben hangszer,
amin sosem játszottam,
csak ő játszott rajtam,
s volt, hogy énekelt
velem egy duettet,
és most, ahogy téli csendek
óvatosan jönnek-mennek,
bennük is születik pár dallam,
talán felnőnek tavaszig,
ha akarják még, hogy halljam.
Fogadalmak az új évre
Fogadalmak az új évre
Először is életben maradok,
s ami rajtam múlik ezért
meg is teszem, és ami nem,
azt tegyék meg a nagyok…
Én parancsra szeretni
tudom, idén sem fogok,
ahogy nem szeretni sem,
ez nagy hibám, de makacs vagyok..
Vigyázok majd a csillagokra,
hogy közülük egy se vesszen el,
maradjanak fölöttem, s ragyogva
mutassa az utat sok égi jel,..
talán csak balga hit, ami itt vezet,
de nem bánom, akkor bolond leszek!
Hisz bolond az mind, ki verset ír
és hiszi, hogy néha jót tehet…
Fogadom, hogy semmi mást
a károdra én nem teszek,
s ha rám borulna az éjpalást,
... tudom, lesz akkor is, aki szeret…
viharban
viharban
dörgés ébresztett és a riasztó hangja
ami vijjogva lecsapott az álmaimra
még érzékeltem amint szanaszét futottak
a villámok elől a sötétben mintha lenne még
esélyük a menekülésre vagy bármire
hogy életben maradjanak de lehet
hogy csak álomban akartak maradni
végül is éjjel fél kettőkor a viharban tök mindegy
nyugi nem lesz semmi baj mondtam nekik
de nem hitték el pillanatok alatt felszívódtak
a macskám a szobai kisasztal alsó
részében a fedett menedéket választotta
hiába hívtam a rejtekből nem jött elő
szegény őt sem tudtam megnyugtatni
milyen rossz lehet egy állatnak gondoltam
talán álmodott ő is amikor felverődött
de nem tudta hogy az csak álom volt
jó ösztönei vannak megérzi a veszélyt
neki nem lehetne hazudni úgysem hinné el
mert tapasztal félelmet de én nem tudom
megért-e egyáltalán bármit a világból
viszont képes dorombolni ez a ragaszkodás
és talán az elégedettség kifejezése nála
azt hiszem ő jól alkalmazkodott
sokkal jobban mint én mert felriadva
azonnal és célszerűen cselekszik
nem verset keres megnyugvásként
vagy figyelem elterelésként
és persze nem kell szégyenkeznie se
ebben az őrült individuális világban
ha viharban olvas és még érteni is akarja
/ bocs, talán az első és utolsó... szabadversem... ?? /