Róza szóbazárja
GondolatokMilyen nehéz...
Milyen nehéz...
Milyen nehéz ez a vad, tomboló szél,
nem tudom a súlyát meddig bírják
a madarak, a fészkek…
Hozzászokhattak tán, ha itt vannak,
néhány nagy vihart és utat túléltek...
s most költenének, pedig semmijük
sem marad, ha odavész a fészek,
csak a havasesőben szétázott tollak,
és végtelennek tűnő, hideg éjek…
Bolondok mind, hogy hazatértek…
/ megjegyzés az "értő" utókornak: 2017 április 20. 0:44; nem tudok aludni, délutántól rettenetes, orkán-szerű szélvihar van..., hideg, havas eső, folyton beindul valmelyik riasztó, elszáll az áram... még a kutyát is beengedtem.../
Ma még...
Ma még…
Macskaléptű, cirmos tegnapok
puhán leheverednek,
szemlakat alatti tavaszok
nyíló résein át lesnek
és látják, amint épp felrepül
egy magasba szédült
rigótorok-billentyű,
a Nap körül zenélve kering
vele a virág, a fa, a fű…
Lent fodros felhőszoknya ring,
kis tó vizére csobban, szárnyal,
hullámzón körhintázik az ég,
beleszédül a boldog madárdal
s tudom, hogy földet ér ma még…
Valami
Valami
Valami nem hagy nyugodni,
mert valamit adtam,
de van amit kaptam
s mi van, ha elvesztem ...?
Tudom, elvesztem.