Róza szóbazárja

 

 

Mint a szél…

 

Borongós most az ég, mint olykor a szív:

minek hosszan tartó, csendes lázát

hűsíti a nyári szél, gyors enyhülést ígér,

és hogy valóra váltja álmát,

de a szív  már tudja, hogy csak beszél…

Egy zápor nem oltja el szomját,

s az ígéret elpárolog,  mint a szél...

 

 

 Nem rajtuk keresztül

Lélekkufárok, szmájli-fejű agy-menők

amőba kezeikkel nyúlnának utánam,

szájmenős ’okosságaikra’ lelnek vevőt,

de nem rajtuk keresztül vezet az én utam.

 

Nem adtam eddig, ezután sem adom

senkinek a lelkem, mert nem múlik velem.

Nem fekszik majd ott a boncasztalon

csak a lélektelen, mezítelen testem,

 

mert az, aki voltam és aki vagyok,

nem a csontok,  nem izomszövetek,

szív, máj, tüdő,vesék, hallójáratok…

Ami anyag marad, csak sejt-selejtek.  

 

De ne akarjon engem boncolni élve sem!

Azt hiszi belém lát, hát nagyot téved!

Hagyja a lelkem békén, ha kérhetem,

mert minden teóriája semmivé lesz,

 

ha egyszer szembenéz saját magával,

nyakán marad mind hablatyos malasztja,

ami úgy omlik össze, mint a kártyavár,

ha Isten úgy dönt,.. s tovább itt nem marasztja.

 

Addig megvezetheti, aki hiszékeny és gyenge,

hisz szavait úgy isszák, mint az égi mannát…

Jóllaknak vele, pedig sosem történik más:

lélek-turkálóban szemenszedett leárazás…

 

Felfújt bálványok, istenített életmód-guruk,

sarlatánok sárkány-nyelve nyaldos utánam,

de lelkem békés, nem vív velük háborút,

nem rajtuk keresztül vezet az én utam.

 

 

Tűzkör

 

Ahol a nyári lángokból parázs lesz,

ott születnek a szívmelegségek,

hogy tüzét a régi szerelemnek

őrizzék míg ősz, majd hideg tél lesz,

de nyáron, mikor rózsák illata árad,

elkóborolt szívek hazatalálnak.

Mint lepkeraj a levendulákon,

táncol a fény, szinte látom:

új tűz lobban a szemekben,

s egyetlen szikra a széllel odareppen

ahol a parázs lánggá válhat.

 

Séta

 

Szívemen csermely folyik át,

csendesen csörgedező patak,

átszeli szelíden az éjszakát,

viszi magával az álmomat,

 

kis papírhajóm a hullámokon

ring, nem kormányozza senki,

a víztükrön ezernyi csillag-foton

segít az örvényt elkerülni,

 

és hajnalra mindig révbe érve,

csónakom épp egy hídnál ér partra,

s mielőtt a nyári vihar ideérne,

szívem gond nélkül átsétál rajta.

 

 

 

Nyári hakni

 

Zsebben hordható hangfalak,

ez is csak afféle nyári hakni,

összeállnak bennem a szavak

ők is szeretnek szórakozni.

 

Tudom akad köztük pár fura alak,

kik imádják a vízpartokat,

a szélszagú, szabad tereket

ott játsszák az új és régi dalokat.

 

A színpadon annyi mindent lehet,

de sosem váltják meg a világot,

nem dobnak össze szonetteket

érte, nem fújják a gyertyalángot,

 

még a gázsiból sem gazdagszanak,

zenéjük is épp csak pillanatnyi,

mert barátaim a hakni, az hakni…

… és az is marad.