Róza szóbazárja

 

A festmény

 

Vasárnap délután festeget az ősz,

neki már oly régen csak ez a hobbija,

egy-egy részletet tán túlzóan kiszínez,

mást arannyal fed, vagy szürkén hagyja,

csak a mogorva tél nem érti, hogy mi ez?

 

Modellt ülnek neki októberi fények,

közben elmesélik néhány levélnek,

hogy az impressziók kora régen lejárt,

a posztmodern idők széles-vásznán

másféle mű készül itt, de nem árt,

 

ha figyel majd rá jobban a mord tél is,

ahelyett, hogy folyton csak morog,

és rálegyint: „Ugyan már, minek ez

a melankolikus hangulat már megint?

Mit képzel az ősz? Kell ez valakinek? "

 

Az ősz rá se hederít, kezében ecset,

még vasárnap is szorgosan dolgozik,

dudorász a széllel, az épp retrót énekel,

hallgatja a Nap is, bár lassan mennie kéne,

ma randija van a Holddal, nem késhet el…

 

Bámulja a festményt elandalodva,

és magára ismer.., de hisz ott ragyog a Hold is,

ki boldogan érkezett egy őszi randevúra..

Erről a képről már senki sem késhet el,

a festmény elkészült,.. mehet aukcióra!

Ez van megírva

 

Olvasgattam minap a csillagokban,

-mondják, a sorsunk megírva ott van

az égi könyvtárban -, hát kerestem verset,

mesét és regényt, miben kedvem telhet.

 

Beléptem a fényes olvasóterembe,

milliónyi kis led villant a szemembe,

aztán csillagtól csillagig vándoroltam,

de a ragyogástól kissé kába voltam:

 

legendák, drámák, vidám történetek

hevertek szerteszét, - enyém melyik lehet?

Mint villany, ha kattan, fény gyúl az agyamban,

de a gondolat szinte kormányozhatatlan,

 

egyensúlyom is borul, kapaszkodni késő,

a fene essen belé! Hogy ez a lélek-lépcső

is visz valahova..? Hisz ez ködszemű csapda!

Besétálok éjjel mégis, naivan, becsapva.

 

Szívem földre huppan, ott marad szédülve

a káoszban, de csak azért is ellenszegülve,

hektikusan dobog, míg kísérik sámándobok.

A világ végtelen egyetem és én oda járok,

 

pedig diplomát nem ad, és végül kibuktat,

mert ő - amit én nem -, valamit rég tudhat

rólam, és rólad is, akiről rég lemondtam,

miért? Mert ez van megírva a csillagokban.., 

 

de ennyi zöldséget én még nem olvastam!

 

Az utolsó (?) sárga rózsa

 

Észrevétlen nyílt ki az andalgó őszben,

el-elborongó, szürkéskék ég alatt,

mintha csak július szépe volna, felhőtlen,

bájos mosollyal idézve vissza a nyarat..

Talán ez az utolsó sárga rózsa,

színe úgy ragyog, mint a déli nap,

váratlan e kedves ajándék öröme

a virágait vesztett kerti bokortól,

melynek szirmokkal elrebbenő lelke

már valahol messze barangol…

 

Gondoltam megőrzöm, lepréselem,

hogy róla mindig eszembe jusson

a késői, a legszebb szerelem..

Magamba szívtam a sárga szirmok

bódító illatát, de azonnal éreztem,

nem ítélhetem múmia-halálra

ezt a magányosan nyíló rózsát,

hisz élni akar, napfényt lélegezni,

illatozni,.. és halni természetes halált..

 

Egy októberi éjjel utoljára látja majd

a szelíd Hold őszsugaras mosolyát,

és hallgatja az égbolt csillag-kórusát..

Én nem tudtam eddig magamról,

hogy megértem a virágok szavát,

de így, csak a szívembe préselem le

utolsó rózsám napsárga nyár-illatát.

 

futóverseny

 

a start előtti gyülekezőnél

még telítve energiával

győzelemre készül

kirobbanó formában

nekivág  őrült iramot diktál

 

fut mintha az életéért tenné

ki érti ezt társa ha olykor beéri

nem várt fordulattal rögtön beelőzi

mert ha egyszer már benevezett

erre a versenyre mind győzni

akar és néha ebben segíti

máskor épp gátolja a szél

 

még tart a futam messze a cél

ki tudja hány kör ami hátra van

de addig egymással versenyre kél

s fut  ha boldog - ha boldogtalan

a Tavasz a Nyár az Ősz a Tél

de a rajt-cél győzelem kilátástalan

 

 

A kirakat rendezés alatt

 

Füstszínű üvegén át az égnek

nézem a már itt-ott napszítta kéket,

toprongyos, kócos felhők a sarokban,

és alattuk az a lebegő valami ott van.

Talán egy nyárból visszamaradt

kicsorbult, álmatag szivárvány,

megszórva némi olcsó csillagporral.

Összeolvadó, vörös-narancs-sárga-zöld,

s benne ki tudja hány kék és ibolya-zárvány,

ha nyújtóznék, most mintha elérném,

éppen olyan közeli az ég, mint a föld…

de önző vagyok, már fontosabb a békém.

A nap is lustán tesz-vesz, unottan matat

ha fárad, nyílt színen is el-el szundít békén,

az a felirat ott fönt csupán szélrajzolat,

őszi kollekció készül a szív mélyén,

és „a kirakat még rendezés alatt!”