Kalendárium

Rozella•  2017. november 22. 11:02


Kalendárium

 

Belém ír az élet, mintha naptár lennék,

s néha csak úgy hipp-hopp kiradíroz,

nem kell se toll, se ceruza, semmi kellék,

szeszéllyel megteszi, mikor hazardíroz.

 

Mit tehetnék, legjobb, ha ráhagyom,

markában vagyok. Nem kutatok már

titkok után, belebotlok úgyis, jól tudom,

minden kör mindig önmagába zár.

 

Mióta létezem, tán örök-naptár vagyok,

tele hétköznapokkal, olykor ünnepekkel,

bár kitéptek belőlem jó pár napot,

én  nem lapozok vissza többé senkivel.

 

Évezredes magányom mint küldetést 

vállalom, így vagyok hozzád igazodó,

mert mi lettünk ketten az álom és a való,

de a kettő egy lapon sohasem található.

 

Megjelöltek születések, „örökzöld” szerelmek,

arannyal, pirossal, feketével jeleket hagytak,

áthúzások, újratervezések.., kellett hely a szürkéknek,

s közben a legszebb kékek is belém íródtak...


Mikor lesz az utolsó bejegyzés, nem tudhatom,

ma még lapozható az idő, előre és hátra,

néha örökkévalónak tűnik egy-egy pillanatom,

de öröknek hitt szerelmeknek nyoma sincs mára,


mégis múlhatatlan a csendek hangja bennem,

 illatok, ízek, dallamok holdfázisokat követve

égre írt fényjelekké válnak a végtelenben,

 s én magamba másolom, hogy megőrizhessem örökre

 

 


   

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Rozella2017. november 24. 19:51

@Zsuzsa0302: örülök, köszönöm Zsuzsa! :)

Rozella2017. november 24. 19:51

@Ernest: mostanában sokat reklámozzák..:) persze mást is..:)

Zsuzsa03022017. november 24. 17:41

Nagyon tetszett!

Ernest2017. november 24. 02:26

kedvelem naon a kalendáriumokat (is), pl. a Kincses-t. :)

Rozella2017. november 23. 12:04

@skary: aha

Rozella2017. november 23. 12:02

@merleg66: Kedves Kincskereső! Köszönöm! :)

Rozella2017. november 23. 12:02

@Törölt tag: @Mia36: köszönöm szépen, legyen szép napotok! :)

Rozella2017. november 23. 12:01

@BakosErika: így van, köszönöm Erikám!

Rozella2017. november 23. 12:00

@Metta: köszönöm, hogy belelapoztál!

Rozella2017. november 23. 11:58

@Pflugerfefi: örülök, köszönöm!

skary2017. november 23. 06:43

az

Mia362017. november 22. 20:56

Szuper! Nagyon jó lett!

merleg662017. november 22. 20:10

Mióta létezem, talán öröknaptár vagyok,
tele hétköznapokkal, olykor ünnepekkel,
bár kitéptek már belőlem néhány napot,
én nem lapozok vissza többé senkivel.

...igazi "kincses kalendárium"... szeretettel gratulálok versedhez.

Törölt tag2017. november 22. 20:01

Törölt hozzászólás.

BakosErika2017. november 22. 19:32

Évezredes magányom mint küldetést
vállalom, így lettem létedhez igazodó,
mert mi vagyunk ketten az álom és a való,
de a kettő egy lapon sohasem látható...

Igen...
Ölellek Rózám.

Metta2017. november 22. 12:59

"Megjelöltek születések, „örökzöld” szerelmek,
arannyal, pirossal, feketével jeleket hagytak,
…áthúzások, újratervezések.., hely a szürkéknek,
s közben a legszebb kékek mind belém íródtak…"
Nagyon szép ez a "Kalendárium"!

Pflugerfefi2017. november 22. 11:45

Életed kalendáriuma, belelapoztam,
és nagyon sok széppel találkoztam!
Tetszik.