Gazdagság I.-II.-III.

Az első részt is idehozom még egyszer, mert öszetartoznak; tudva, hogy mint versek ezek egyáltalán nem jók, sőt csapnivalók, de talán nem rossz gondolatok; és mivel csak itt, a saját blogomban, sehol máshol én nem írok, nem írtam, nem is antológiázok, nem pályázok, nem küldök be sehová verseket, nem készülök kötetet kiadni, stb. így mindenki megnyugodhat, én pedig lazán megengedhetem magamnak a mégoly gyenge verseket is.. :)  

Gazdagság - I.

 

Itt minden az enyém barátom:

a szívem, a lelkem, a karácsony;

 

enyém az éjszaka és a nappal,

enyém a szó, mi megvigasztal;

 

enyém a madárdal, a tücsökzene,

erdők sóhaja, s a csillagok szeme

 

is enyém, míg bűvöl fényük varázsa,

engem érint a holdfény simogatása;

 

a csend kiáltása is a tulajdonom,

szavak muzsikáját ma is hallgatom;

 

enyém a játék, az összes ajándék,

amit kéretlen kaptam és adnék

 

tovább,  nekem nem kell semmi,

elég ha a Napot látom felébredni...

 

Elvehetik a jövőm, az életem,

csak ami jó és szép történt velem,

 

azt nem adhatom, az a sajátom:

a múltam, a szerelmem, az álmom..,

 

de mondd, miféle kincs, miből ha adok,

annál csak több, amit visszakapok,

 

elképzelem, amint mosolyogsz ezen,

pedig hidd el, nem leszek nincstelen

 

s ha mindenem odadnám’ is barátom,

örökre enyém marad majd a halálom.

 

( 2020 12.21.)

 

 

Gazdagság - II.

 

Gazdag vagyok, ha a bánat kincs,

de ne sajnálj, én legalább érzek

valamit abból, ami nincs,

mielőtt átlépek más dimenzióba,

mert eljön úgyis az az óra.

Magammal vinnem semmit

nem kell, összes kincsem

amit szereztem itt hagyom,

már tudom, mit ér a vagyon.

 

Ha a napmeleget szétosztottam

a földön didergők között,

szelek pár karéjt még a holdból,

lakjon jól minden éhes, üldözött.

Csillag-takaróm megosztom veletek,

szomjatokat oltom tiszta patakból,

a csemetékből növő erdőségeket

esővel áldom, óvom a gazoktól.

Megszelídítem a tomboló szelet,

hagyjon az életnek is élhető teret,

féltett kincseim mind nektek adom,

ha egyszer innen elmegyek.

 

Megtehetem, hisz tudjátok

milyen gazdag vagyok,

pár hamuban sült szót a parázsban

itt hagyok, hogy lássatok

szikra reményt fellángolni,

még a legsötétebb éjszakában is

tudjunk egymás szemébe nézni.

Azt hiszem, csak ez fontos,

nem a sok fölösleges holmi.

Ne pazarold szitokra, gyűlöletre

életed,  ha képes vagy szeretni…

Tér-szívem tágul, ki keres, talál

benne magának helyet;

lehunyt szemem mély tavába

az idő  is látta, mikor belenézett:

épp kavicsokat dobált a szerelem,

s a csobbanásokból erőt merített       

az örvénylő, merülő emlékezet.

 

(2020 12. 23.)

 

Gazdagság – III.

 

Ma csak egy tiszta lélegzettel,

csak egy dobbanásnyi csenddel,

s csupán a reménnyel vagyok gazdagabb,

mint voltam tegnap,  - az idő lám, mit ad,

miközben elrohan lopott szívemmel.

 

 (2021 01. 03.)