poste restante

 

 

ugyanúgy

 

körbeírom nagyon óvatosan

mielőtt még észreveszi

s random megváltozik megint

mert ez az a változás  ami

az állandóságot jelenti

 

mire leírnám megváltoztatja

máris a sorokat az élet

így megint csak körülírhatom

mint átsuhanó konstans emlékképet

mielőtt a gondolat köddé lesz

 

azt gondoltam szerettem

de megváltozott köröttem az élet

a nyár  az ősz  a szerelem

s egy öröknek hitt érzés

észrevétlen semmivé lett

 

azután ismét megváltozott

mert változik a semmi is

folyton átalakul egy ős-képzet

amitől már tudom lehetséges

a lehetetlen is és ugyanúgy  

kibírom ha véget ér az … 

 

... aztán óvatosan megint körbeírom

 

Jöttem - megyek

 

Jöttem csillagvidékek porából,

árvaságom bölcsőben ringott,

nem ismertem még az Istent,

ki magától eltaszított.

 

Saját világomba küldött,

megérezni a föld mámorát,

szerelmet élni és csodák

létét remélni életen át.

 

Csillag-magányom felneveltem,

fénymérföldek jelzőkövei mentén

egyedül halad útján, de lelkem

nem lépked mellette, mint én

 

egy jobb világot keresve.

Lázadva, mégis engedelmesen

megyek tovább a föld porából

oda, hová menni enged innen

 

akit most sem ismerhetek,

csak ő ismer kezdettől engem,

s mint vízcseppet a tengerek,

visszafogad. Jó visszamennem

 

ős-magamba, honnan kitaszított,

hogy örökre gyermeke legyek,

s ahogy jöttem -árván és szeretve-,

csillagotthonomba úgy megyek.

 

Meditáló nap

 

Felhőkazlak hűvösében

piheg a nap, talán kiégett

félig, vagy már egészen,

de mire este lesz eldönti, 

gyújtson-e még pár gyertyát

csillagkanóccal ma éjjel?

Kell-e még bármilyen fényjel,

vagy maradjon hűvös és sötét,

felkeljen-e majd holnap is,

vagy csak álmait szórja szét? 

Mert néha meditál a Nap is,

keres hozzá valami szép, égi zenét

holnap majd kiderül, mire jutott

amint hajnalban felnyitja a szemét,

előbb a sajátját, aztán az emberét…

 

 

 

természeti jelenség

 

vihar előtt a nyári égről

parázsvörös tűzgomoly

egy apró gömbvillám

kezembe penderül

nem fáj nem éget

nem is bánt belül

még rontást se hoz rám

csak nyomvonalakat hagy

tenyeremen a mézgás holdnak

hogy éjjel amikor

magányos borostyánfénye

belém ragad ne érezze magát

annyira átkozottul egyedül

 

kettős lóláb

 

kettős sorban szavak betűk

könnyű álmok csendes etűd

 

 nyári zápor hűsít oldoz

szakadt felhőn reményt foltoz

 

vidít ringat kedves dallam

altat kábít páncél rajtam

 

fegyver dörren puszta kézzel

 ölnek bárhogy villog vészjel

 

csaló világ sátán vigyor

sötét lelkek trónján honol

 

földi bálvány hazug tömjén

lélek nélkül nyelő örvény

 

iszap sodor terjed elér

színe sötét véres fehér

 

mosni kéne tiszta vízzel

köpni nyelni napra készen

 

 adni óvni tenni érte

halni tudni s élni kéne

 

másképp nézni bánat nélkül

egyre messzebb látni végül

 

szemet hunyva nemlát senki

 kettő sorban nemfáj semmi