poste restante

Rozella•  2020. október 7. 17:35

Sietség

 

Sietség

 

Elnyúlik lassúdan, az árnyék

levélszőnyegen lustán elhever,

nem siet sehova, álmot vár még.

 

A fűben halkan zizeg matat,

sok apró, láthatatlan lény,

akaratlan is mind a nap felé halad.

 

Ösztöne hajtaná a fényre,

mégis belecsimpaszkodik

a Hold szakadt kötényébe, 

 

melyről a lefoszló csillagcsipkék

enyészetté válnak, ez a sorsuk,

mert mindig is a sötétet szerették.

 

Nincs idő bámulni, sietnem kell,

de még megállok, csodálom a fákat,

ahogy állnak bizton, egyhelyben.

 

Átvillan rajtam, ha én is fa lennék,

talán szavak nélkül is megszólítanának:

Hová...? S én mit felelhetnék…?

 

Tudnék-e hinni még a gyökérben,

megborzongnék-e egészen lombig,

a baljósan surrogó őszi szélben;

 

vetkeznék-e velük mezítelenre,

s rábíznám-e helyben-létem

egy-egy elsiető emberre..?

 

Istenem, te látod a lelkem,

vagy legalább néha hallasz engem?

Felelj, miért és hová kell sietnem…?

 



Rozella•  2020. október 3. 19:36

A nyár búcsúja

 

 A nyár búcsúja

 

A Nyár búcsúja most vidám,

száját tüzes csókra nyújtja,

kedvese az Ősz bonviván,

szívében szerelmes múltja.

 

Így szeretnék adni én is,

legyen csak pillangó-hatás,

a vágy, az éj, s a hajnal is

egyetlen pillanat-varázs.

 

Aztán jöjjön az őszi eső,

hűs cseppje arcunkra hull,

kezed megérint és jóleső,

ahogy két karod rám simul.

 

Így akarlak én is ölelni,

forrón, miként a nyári nap,

egyetlen sugárrá lényegülni,

ami szívedben ottmarad.

 

Szűrd ki az álmot a fényből,

ne töprengj most a holnapon,

csak nyárízű eső-könnyeim

hagyd csorogni az arcodon.

 



Rozella•  2020. augusztus 11. 18:47

úgy tűnik

 

úgy tűnik

 

mindenre van magyarázat

minden konkrét átvitt és végletes

„köztünk a roppant jeges űr lakik”

a föld sem forró most épp nyár-jeges

és már csak mi vagyunk azok akik

pontosan tudják hogy nem lényeges

semmilyen földi hívság

amikor rámdörren az ég néha

felfeslik a sebről a géz-valóság

fogat szorítok nem kötöm be újra

úgyis rávarasodik majd a szó

de a gondolat mint megriadt ló

hőköl vissza homlokomba

magányos villámokba sűrül a világ

olykor úgy tűnik mintha ez volna

„a térbe szétszórt milljom árvaság”

pedig csak a ménkű csap le a földre

vagy talán isten ostora csőre töltve



Idézetben:Tóth Árpád: Lélektől lélekig c. versének sorai

 

 

Rozella•  2020. július 5. 11:11

Bűnbánat



Felelősségem teljes tudatában és belátóképességem birtokában kijelentem, hogy ez a vers nem a járványról szól!! Agyrém, hogy ezentúl ha egy versben  pl. a vírus, vagy a járvány szó előfordul, (meg még a jó ég tudja milyen további szavak vannak cenzúra alatt...) lehet  még a korona is?? -szóval agyrém, hogy ezentúl ilyen cimkéket kell viselni... Még jó, hogy nem sárga csillaggal jelölt lesz a vers. Persze nem ez az egyetlen agyrém a mai világban, itthon sem...





Bűnbánat 

 /100 évente/

 

…mert egyszer eljön az ideje mindennek,

hetedíziglen is jaj a bűnös lelkeknek!

Bűnbánatot tartok hát én is, míg nem késő,

Isten majd elbírál, ő tán’ hozzáértő,

de addig szánom-bánom, hogy e földön

 a más bőrét sosem kértem kölcsön,

most bocsánatot kérek, amiért még élek..,

s igazoltan nem lettem élősködő lélek.

 

Belém nem hálni jár, nem is reszketeg,

bevallom, ellenálló lettem cudarul,

s mindennek tetejébe még magyarul

folyékonyan írok és beszélek,

sőt ettől sem érzem magam szarul,

már rég immunis vagyok a vírusra,

igen, arra a gyilkoló világ típusra,

és ha akarod, adok neked is plazmát,

 

tartalmaz a vérem népdalt és fokhagymát,

béres cseppet, csodaszarvas legendát,

ez majd segít a bűnöktől megtisztulni,

mert most kéne pontosan mindennek múlni..(!?)

De Janus Pannoniustól Adyn át Kányádiig

 minden magyar ’bűnös lelke’ itt leledzik,

hiába is űzném reggeltől napestig,

mint Hunor és Magor azt a szarvast bőszen,

 

 hisz bűnös volt már az is, eltűnt az erdőben!

Büszke agancskoronáján hordozta a napot,

oldalán ’árdeli’ fényes hold, és a csillagok

megbánást persze még ma sem mutatnak…

100 évente kegyesen mégis esélyt kapok,

hogy tarthassak magyarul bűnbánatot.

Óh, ha ma megteszem, talán élni hagynak

s ha mégis meghalok..? Vessetek el! Magnak.

 

 

 

 

 

Rozella•  2020. június 27. 19:10

enyém tied övé


enyém tied övé

 

félmondatok alá temetett

tetszhalott létigéket fúj a nyárba

belélegezve mélyen

s lassan kifújva a világra

végtelenné tágul a hit világa

honnan hová és merre

megannyi kérdés mind hiába

egyszer mégis fontos lesz 

a dolgok személyes névmása

 

az én istenem

a te életed

az ő halála

 

a mi szerelmünk

’a ti véretek előbb..’

és ők, majd csak utána…

 

a képzelet jövő-bolond

de belehalna a megvalósulásba

enyém- tied- övé  de mondd

hová vezet ha évezredek óta

birtokos a legfőbb szerkezet

egy kör sosem érhet véget

így tudja az élet geometriája

 

lélekszobor félelmes fétis

széttört darabjaiban is egész

kerül majd egyszer napvilágra

 

az enyém

a tied

vagy az övé

 

mert személyes minden kor

mégis eltűnik elenyész

az élet mindenkié

de nem marad itt mása

és mindegy lesz már

enyém tied vagy övé

mikor az idő újra kiássa

 

/2019 03. 23-24./

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom