Utcai életképek - anno 201...

Utcai életképek - anno 201...

 

Megszívott életek csikkjeit

görgeti az őszi szél,

sörösdoboz gurul utána,

egy slukkot még remél.

Bávatag buszmegállóba

cammogó napok terheit

hordja pár igás ló

s a zebra nem segít nekik,

csak néhány ázott rigó

utánozza a lámpák fakó füttyeit.

 

Ablakpárkányon gubbaszt

egy kitartó galambpár,

valamit mindig találnak

a tükörpocsolyák alján:

képet, morzsát, túlélő magot;

Egy kétkerekű kiskocsiból

kizörög az átmeneti állapot,

pár szilvaszem tekint szét

utoljára, mielőtt lekvárba

fojtaná hamvas kék színét.

 

Kabátot kap magára a bánat,

gombjait keresi fáradt arcokon,

magukra maradva lúdbőrös

cipzárak is mind bezárnak,

mert itt minden lélek rokon.

Dugófülű lények jönnek-mennek,

ujjakhoz nőtt sok lapos doboz,

 szokott helyén nincsen már ott a fa,

nincs levél-ikon, s lájkolható toboz,

de a képernyő ezt nem jelzi ki.

 

Plasztikbabán  divatdzseki,

a kirakatban már hull a hó

és koravén mécsesek százai

újra emberekre várnak, ó de jó

tágas itt a tér és szinte

minden eladó vagy kiadó…

A járdán ballag egy emlék, tán

feje fölé nem is kell fedél,

esőben, reszkető szív-tájakon jár,

míg rozsdapaplan alatt kómából a tél

lassacskán ébredezik már...