poste restante

 

Február hava   

 

ne keress szenzációt ott ahol nincsen

csak puhán lustán és szelíden

hull a hó és a tavasznak

egy árva zokszava sincsen

mintha tudná hogy neki mi a jó

álmodik tovább csendben 

mint te meg én hogy minden rendben

és elringatózik apró virágszirmain

te is tudod én is tudom… ez február hava

benne törékeny pehelyszárnyain

leszáll hozzánk az éjszaka

milliárdnyi égi kristályangyala

körülnéz itt a földön és élete

pillanatnyi hófehér végtelenje

lassan beleolvad majd a tájba

amint az égbe visszaszáll a lelke

mert ez a dolgok örök rendje

te is tudod... én is tudom...

és boldog vagyok nagyon

hogy van saját angyalom

 ( 2018 02.07.10.00)

 

 

 

Pár szó - egy dal ürügyén…

 

Engem már ne bántson versben

élesen, nyersen írt, durva szó,

épp elég, ha rideg a világ, - a való…

 

Ha érzek, érezzem hogy van, és ne rejtsem

kemény szavak mögé a lelkem,

a dühöm, hibám, elégedetlenségem…

 

A világ úgyis szemet huny a szenvedésen,

ezért engem szeretni is merjen,

aki olvassa majd a versem,

 

mert a tüske a sündisznóra való.

Én nő vagyok, csak ez a diadémem.

Emlékek nap-füzére ég bennem,

 

fénypásztát küld a csillagok honába,

talán onnan ragyog vissza a mára,

szégyen nélküli, igaz álmodásra,

 

… és emlékszem még egy különös dalra,

ami megszólalt rég valaki lelkében,

s még mindig rácsodálkozom, - ma is,... sokadszorra…

 

**********************************************************************

https://www.youtube.com/watch?v=bmGIEairVGA

LGT: Egy elfelejtett szó

/Zene: Presser Gábor;  Vers: Adamis Anna/

 

Értünk egymás nyelvén, minden szó beszél,

Mégis másképp érted, mint ahogyan én.

Más a szó, ha mondod, más ha hallgatod,

Nem tudná a bal kéz, mit akar a jobb.

 

Én tudom a dallamot, te tudod a szót,

Én mondom az igazat, és te mondod a jót.

Az én igazam nem biztos, hogy neked nagyon jó,

De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,

Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.

 

Refr.:

Minden ember jó, kit megtalál egy szó,

Minden szó is jó, ha embernek való.

Minden ember más, de éppen ez a jó.

Hát meddig várjak még,

Hogy felhangzik egy elfelejtett szó?

 

Érzem, amit érzel, látom, amit látsz,

Mégis másképp mondom, mint amit te vársz,

Gondolhatok bármit, előbb mondod ki,

Megbotlok egy kőben, s te fogsz elesni.

 

Én hordom a bal cipőt, rajtad van a jobb,

Összeköt a cipőfűző, nem egy nagy dolog.

Ami nekem jó, az talán neked nem való,

De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,

Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.

 

Refr.:

Minden ember jó, kit megtalál egy szó,

Minden szó is jó, ha embernek való.

Minden ember más, de éppen ez a jó.

Hát meddig várjak még,

Hogy felhangzik egy elfelejtett szó?

 

Szóból vannak hidak két ember között,

Csend lobbantja őket a fejetek fölött,

Mindenki mást érez minden szó mögött,

Ami nekem kéne, azt te nem tűröd.

 

Én mondom az igazat, s te mondod a jót,

Én tudom a dallamot és te tudod a szót,

Ami nekem jó, az talán neked nem való,

De mind a ketten várjuk azt az elfogyott, elhagyott,

Elrabolt, ellopott egy-két elfelejtett szót.

 

Refr.:

Minden ember jó, kit megtalál egy szó,

Minden szó is jó, ha embernek való.

Minden ember más, de éppen ez a jó.

Hát meddig várjak még,

Hogy felhangzik egy elfelejtett szó?

 

 

 

 

 

Talán

 

Eddig nem értettem, miért írok?

Mert mi is a vers? Szélszórta szavak,

ritmusok csupán és köztük élő,  

elmerengő, pillanatnyi csendek.

Árulkodó mosoly, felhőkből könnyek,

az ég ajándéka… mitől élni könnyebb.

 

A boldogságból elcsent percek,

bánatcseppek borostyánba zárva,

a túlélő szabadság lobogó vágya,

színek, illatok szerelem-érintése,

tavaszok, nyarak vibráló fénye, lehulló

levélhalmazok szép, örökzöld álma,

tengerben kis sziget, mi még lakatlan,

ezeregy éj és nappal álmodott meséje,

Nap és Hold szerelme és láthatatlan

csillagok titka, szférák ősi zenéje…

 

Mert mi más a vers? Csak az,

ami sorok közé rejti el a szívem,

ameddig csak él, benne doboghat,

mert minden szava jól ismer engem

s amikor tőled már messze leszek,

talán elhozza hozzád a lelkemet.

 

 

 

’varietas delectat’* - vagy nem

 

ó hányféle szerelem

földön és egeken túli ragyogás

mindenkor mindegyik más

lehet lángoló vagy ringató

 

látomás mindent feledtető

és talán egészen hihető

de egyik sem olyan mint ő…

 

nap fényétől izzó parázs

vággyal teli hold-varázs

felhőképre festett álom

szépség-masni szivárványon

 

esőcseppben tenger erő

hullámokat is elsöprő

de egyik sem olyan mint ő…

 

ó hányféle álmodás van

hulló fény az éjszakában

hányféle vászon és mennyi kép

s „nem tudhatom”... „mikor hol és miképp”

 

vétkezem de nekem nem kell soha más

szerelme és nem kell semmilyen varázs

csak amit ő ad  ahogy senki más

* a változatosság gyönyörködtet  /Cicero-nak tulajdonított idézet/ 

„idézetek: Radnóti Miklós : Nem tudhatom c. verséből

 

 

 

 

holdvilágos őszi éj

 

ne törd meg

a szívem kemény dió

ritka benne már a dáridó

amit szerelmek csapnak

s a lerészegült gerezdek

hajnalra mindig

kijózanodnak - ma sincs buli

csak holdvilágos őszi éj van

csonthéjas csönd

hát ennyi... úgy dióhéjban