poste restante

Személyes
Rozella•  2018. július 14. 11:20

Útközben



Útközben

 

Nem versenyezhetek szavakkal,

a célszalag régen átszakítva,

bennem összeér a cél a rajttal,

úgyis tudod,  ez van megírva,

 

de sírni nem fogsz látni soha.

Az ámítás egy könnyű műfaj.

Én megyek, léptem nem tétova,

és nem röppen utánam sóhaj,

 

lélegzetem sem fojtom vissza,

hogy halljam, mit sosem mondanál.

Ami elmúlt, menjen. Nem sírom vissza,

a szerelem -ha keres-, útközben talál.





https://www.youtube.com/watch?v=VMIAVVtEPyg












Rozella•  2018. június 16. 11:34

Jégidők

 

Jégidők

 

Nyáron, amikor égetőn tűz a nap,

tudom olvadnak az ősi jéghegyek

a földön, de miért, hogy napra nap

én is ott a hegycsúcson legyek?

 

.. és egyáltalán, hogy kerültem oda?

Mert hegymászó sosem voltam,

bennem is csak az az anyag tétova

pont, ami kavarog a csillagokban.

 

A messzeségek közelébe érve

lebeg az óceánon egy olvadó tűzgolyó,

onnan néz vissza az ég kék szemébe

és csak néz, pedig látni volna jó.

 

A jég gyorsan a tengerbe olvad,

beleúsztatja fénybe fagyott titkait

ma a sós hullámokba a holnap,

felold valami fájó tegnapit.

 

Rozella•  2018. május 27. 21:48

Hópehely súlyok


Hópehely súlyok

 

Hópehely súlyú csöppnyi létezések

a májusi napfénybe fagyva is élnek.

Nem fájhat jobban semmi, már tudom,

mint ez a valószerűtlen nélküled-élet,

hol csak indulástól érkezésig tart a fájdalom.

S az úton végig pihékkel szálló pitypangének

kíséri minden álmom, míg utolér veled-halálom.

 

Hallod,...  hogy zenél most az élet?

Én minden zengő-bongó hangot neked adnék,

magamnak semmit sem tartanék meg,

két karom lenne a párnád, - puha menedék,

boldog mosolyod a felhőkről visszaverődne,

s aki életet adott, már sosem félnénk tőle.

 

Te ringatsz el még mindig engem.

Csillagbölcsőben most a nyár növekszik,

örömpillanat szigete körül bánattenger,

halkan hullámzik bennem napestig.

„Hajózni kell..”,  tudom, segít a Hold ragyogása,

csillagok közt nem tévedhet el anyák árvasága.

 




Rozella•  2018. május 19. 20:59

Jelek

 


Jelek



Fehér jázminillatot röptet a szél,

lehelet finom csókot küld a napnak,

most, amikor ezernyi madár csacsog,

s zeng a zöld, csak öreg fák hallgatnak.

 

Különös, szelíd fényörvény kavarog

a bíbor-lila pünkösdi rózsák körül,

elszórja színes meséit a tavasznak,

velük május-szárnyú, halk sóhaj repül.

 

Belélegzik mélyen a levendulák,

szirmocskákat szül száz vajúdó virág,

néhány göcsörtös ág alkonyt hintáztat,

míg lassan benépesül a csillag-promenád.

 

Az én szívem is odaszállni készül,

elhagyva csendfészkét a szavaknak,

jeleket olvas épp egy felhőképről,

arról, hogy még mindig maradhat

 

legszebb ünnep, mikor szívemmel látlak…

Hálát adok az égnek, mert felismernek,

éreznek a fák is, bár mélyen hallgatnak,

de amíg csak élnek, hisznek benned.

 



 

Rozella•  2018. április 19. 23:40

röptében

 

röptében

 

árnyékszürke mézgasárga

az ég alja mint óriás lárva

kibújik belőle egy lepke-felhő

a hímporos este körül matat

megzizegtet pár álmos csillagot

szóra bír hallgatag tájakat

elhagyja hűtlenül a horizontot

rárepül a lanyha éjszakára

szárnyait fölöttem lebegteti

mint méla gyász a fátylakat

s röptében lecsap úgy találomra

egy mélybe zuhanó álmomra

 

 



Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom