poste restante
Személyespillanatok
pillanatok
se a járásom se a nézésem
se lábnyomom sem illatom
nem marad itt tudom
„sem rokona sem ismerőse”
és nem lettem az utca hőse sem
nekem nyolc hogy mit hiszel
hová mész és honnan el
„nekem szülőhazám itt
e lángoktól ölelt..”
hol annyi évem ’elszelelt’
és most hiába is számolom
mire telt és mire nem
de lassan telik már a pohár
benne múltam jelenem
csak a jövő jele nem
ma emlék-asztalon vár a borom
ízlelem apró kortyonként iszom
és hozzá elképzelem
hogy fogod a kezem
csak sétálgatunk az őszben
te nem szólsz én is hallgatok
a mosolyunk sem felhőtlen
mégis ezek a pillanatok
maradnak meg időtlen
én sem értem de mikor írok
(akkor is ha idézeteket csentem)
néha még úgy érzem
szabad és boldog vagyok
gyermekszemek fényei
gyermekszemek fényei
kódolva van rég
virágok illatában
áradó idő
szemek fényében
látszik pici kezekkel
játszik a jövő
apró mosolyok
a világ antennája
fogja jeleit
válaszul a szél
repíti fel a napig
fények hullanak
szeretet-szavak
természet ajándéka
őszi fák alatt
Érintkezési pontok
Érintkezési pontok
Mint az 1000 + X éjszaka meséi:
szülő, társ, gyermek, igaz barát…
s mind, ki bennem az én életem éli,
belélegzi velem a csillagok porát.
Sugárzó szerelemben ragyog,
24 karátos színarany a Nap,
s az éjszakák megszámolatlan
csillag-ezüstért vettek maguknak
egyetlen Holdat, azt is kéz alatt...
Föld és Ég összehajol bennünk,
mint az egymást érintő körök,
’porból lettünk, s porrá leszünk..’ ,
közben csak a hiányérzet örök…
Honnan a por? Nem tudni. Senki.
a teremtést nem kapta lencsevégre.
„Lenni, vagy nem lenni ", de mivégre?
Mindennapos lett a szóhasználat,
- a forrást az ember gyorsan felejti -,
életet haláltól csak pillanat választ.
Én nem tudom, hogy kéne itt jónak lenni,
ha a kérdés… ha nincs… ha van… ha a válasz…
ha mindig csak az 'én' + az 'én' + az 'én…'
ám a látszat bármi lehet, még varázslat is,
avagy minden empirikus, valódi káprázat,
... de a veszteségek mégis valósan fájnak.
Azt sem tudom, kié lett végül is az Éden,
ki lesz ma űzött vad, és ki vadászhat…
Talán jobb nem tudni... Én is csak érzem,
ahogy Isten megtart védő tenyerében,
és úgy hiszem, talán szerethet mégis,
mert megérint néha… + én is…Dátumok
Dátumok
Vannak olyan dátumok
amik még rám ismernek,
számon tartanak tűnt éveket,
évszakot, napot, percet.
Nem tudom miért teszik,
ha már rég nincsenek itt?
Elmúltak észrevétlen, csendben,
becsaptak, itt hagytak engem,
persze jönne mind vissza, sorban,
bár helyettem már valaki mást találna,
de higgyék csak, hogy vagyok aki voltam,
mert aki lettem, annak jobban fájna...
Napmadár
Napmadár
Eső után vettem észre, milyen
eleven, színes freskó lett a nyár,
rubint ragyog az alkonyi égen,
pára-balerinák tüllszoknyáira
sárga selymet csipkéz a láthatár.
Nem tudom ki ő, miért festi szépre,
alkotó kezében ecset a fénysugár.
Ámulva nézek a bársonyos kékre,
sötét azúrja, mint „hiányod átjár”.
Bevonja törtfehér felhővitorláit,
lehorgonyoz az Esthajnalcsillag,
a Holdat mély álomba navigálja,
s az követi, mint gazdát hű kutyája.
Az est hűs hulláma ringat, becézget,
míg lomha szárnyaira vesz a bánat,
pontos a menetrend, ma sem késhet,
elindul körútján az éjszakai járat,
s az elszálló, óriás napmadár
nekivág velem az éjszakának.
07. 02.
az idézet: József A.: Gyermekké tettél c. verséből való